Piramisokat Egyiptomban, és Dél-Amerikában találhatunk. Ezeket az építményeket síroknak használták, melyekbe az elhunyt uralkodók holttesteit temették el. A királyok földi maradványai mellé a kincseik egy részét is elhelyezték, így akarták kifejezni hódolatukat az alattvalók. S ezekhez a sírhelyekhez labirintusok vezettek el megóvva a kincseket a rablóktól. Az egyik leghíresebb piramis a Kheopsz, Giza melletti Nagy Piramis.

Ennek a piramisnak a belsejében nem találtak múmiát. Számos elmélet született a piramisok rendeltetéséről. Az egyik szerint az Egyiptomiak által kifejlesztett univerzális mérési rendszert képviselik, más elmélet szerint a Nagy Piramis Csillagászati megfigyelőhely volt akárcsak a Stonehenge és a többi ember által készített óriási építmények. Azonban újabban a piramis alakjából és arányaiból arra következtetnek, hogy a falakon belül mágikus erők uralkodnak. Felmerül az egyik fontos kérdés: Biztos, hogy ezeket az építményeket emberek készítették?

Stonehenge

Manapság az emberek úgy gondolják, hogy a piramisok belsejében megőrizhetik fiatalságukat. A XVII. században élt angol professzor John Greares szerint, az egyiptomiak, magas színvonalú mértani tudással rendelkeztek, melyek sajnos a homályba vesztek. John Taylor a London Magazine szerkesztője fedezte fel, hogy a Nagy Piramis kerülete osztva a magasságának kétszeresével, csaknem a p - vel egyenlő, mely körülbelül: 3,1415927-et ad. Ha ezzel az állandó számmal megszorozzuk a kör átmérőjét, megkapjuk a kerületét, ebből következik, hogy az ókori egyiptomiak ismerték a p értékét, s azért építették ilyen nagyságban a piramist, mert ezzel a Föld méreteit akarták rögzíteni. Az abszolút vallásos Taylor hatalmas isteni adománynak tekintette az egyiptomiak bölcsességét. Taylor és tanítványa, Charles Piazzi Smyth tanulmányai befejezése után Skócia királyi csillagásza lett. Megalkotta a Piramis-hüvelyk elméletét: “a piramis szerkezete az időt és a teret egyaránt méri”. A kerület ugyanis piramis hüvelyekben mérve a 365,2 ezerszerese, ezek szerint az egyiptomiak ismerték a napév napjainak pontos számát. Ezt az elképzelést a csillagászok is elfogadták.

Richard Proctor elképzelése szerint a piramisokat a csillagászati ismeretekre alapozva építették, mert belsejükből megfigyelhető a bolygók mozgása. Livio Stecchini amerikai professzor azt állította, hogy a Nagy Piramist használva meg tudták határozni a hosszúsági és szélességi fokokat. 1930 körül Antonio Bovis, francia kutató, a fáraó kamrájában elpusztult állatok tökéletesen konzerválódott maradványát találta meg. Bovis készített egy arányosan lekicsinyített piramist, melyben elhelyezett egy döglött macskát. Az állat pár nap leforgása után tökéletesen mumifikálódott. Ebből a felfedezéséből arra következtettet, hogy az így elhelyezett étel sem romlik meg a piramis belsejében. Karl Drbal is készített egy piramist, melynek belsejébe egy borotvapengét helyezett el, mely pár nap leforgása után kiélesedett.

Manapság a piramisok hatását a természetgyógyászok is sok helyen felhasználják, akár az emberben létrejött feszültség csökkentésére, akár fogfájás ellen, de még akár az örök fiatalság megőrzésére is. 1973-ban Lyall Watson megírta a Természetfölötti című könyvében, hogy a piramisban élesített borotva pengéjét 4 hónapig használta. Watson szerint, a piramis formája hasonlít a mágnesvasérc- kristályhoz, melynek belsejében a mágneses tér hat a pengék élére. Még ha ebben nem is ért mindenki egyet, abban a régészek megegyeznek, hogy az ókori építészek fejlett tudással rendelkeztek. Az egyik régész Flinders Petri megállapította a méretezési hiba olyan csekély, hogy egy hüvelykujj is eltakarná az eltérést: a piramis belsejébe vezető 107 m hosszúságon lejtő folyosó falai 0,5 cm-rel térnek el az egyenestől. Minden természet fölötti jelenség ellenére a piramisok rejtélyének valószínűleg több köze van az építészek és az építőmunkások hozzáértéséhez, mint az egyiptomi mágiához. A fent leírtak olvasása után jutottam arra a gondolatra, hogy megpróbálom kísérleti úton bebizonyítani, illetve megcáfolni a Piramis-effektust.

Kísérleteim

Én is elkészítettem a Kheopsz piramis kicsinyített mását. Az alapötlet a Természetfeletti jelenségek atlaszából származik, melyben beszámolnak a Piramis-effektusról. Itt meg is találtam a kísérletem alapjául szolgáló méreteket valamint a piramis tájolására vonatkozó adatokat. Ezen leírások alapján kezdtem hozzá a kísérletekhez.

Három piramis készült, melyek közül kettő a Kheopsz piramis kicsinyített mása, tehát a 4-4 háromszög alapja 15,7cm, szárai pedig 14,94cm; a harmadik piramis alkotta háromszögek alapjai 12cm, szárai pedig 14,6cm hosszúak. Erre a harmadik piramisra azért volt szükség, mert arról is meg szerettem volna bizonyosodni, hogy azokban a piramisokban, amelyek nem a megadott méretek alapján készültek el, nem tapasztalhatók a jelenségek! Ezeket a piramisokat az alábbiak szerint helyeztem el: először a szobámban, ahol elektromos tulajdonságú eszközök nem voltak a közelben. Az egyik pontosan megszerkesztett piramist megfelelően állítottam be, mégpedig úgy, hogy az alapvonalak derékszögben álljanak az észak-déli, valamint kelet-nyugati mágneses vonalra. Az eltérő adatokkal rendelkező piramist is ennek megfelelően helyeztem el, ugyanebben a szobában. A harmadik piramist pedig tetszőlegesen helyeztem el a másik kettőtől nem messze. A beállításhoz egy tájolót használtam. Tehát, volt egy a megadott paraméterek alapján beállított piramis, volt egy olyan, amelynek egy olyan paraméterét változtattam meg, amelyről azt gondoltam, hogy befolyással lehet a jelenségre (ez volt a piramis tájolása), és volt egy olyan, amelynek egy másik lényeges paramétere (- ez a piramis jól volt tájolva, de a méretei nem a megadottak voltak-) nem egyezett meg. Kísérletben a paramétereket megpróbáltam rögzíteni, gondolok itt arra, hogy ugyanabban a helyiségben, hasonló körülmények között zajlottak a kísérletek.

Első kísérletként a piramisokban lemerült Wonder típusú elemeket helyeztem el, hossztengelyüket észak-déli irányba beállítva. A változásokat 14 napon keresztül, naponta folyamatosan megfigyeltem, de csak 2-3 százados feszültség növekedés következett be. (A méréseket digitális mérőműszerrel végezetem.) Elgondolkodva ezen, felmerült annak az a gondolat, hogy beállításkor elmozdult a makett, vagy benne az elem. Lehet, hogy emiatt nem tapasztaltam változást. A másik gondolat, ami felmerült bennem, az volt, hogy vajon a túl gyakori mérés nem jelent-e túl nagy beavatkozást a kísérletbe. A fentiek miatt 1998. ápr.2-án újra betájoltam a piramisokat és 10 napig nem mértem le az elemek feszültség változását. Majd 1998. ápr.12-én megvizsgáltam az elemek feltöltődését. A pontosan megszerkesztett és beállított piramisban elhelyezett elem 0,23 V feszültségről 0,68 V feszültségre töltődött fel. A másik két elem ismételten csak néhány százados feszültség növekedést ért el, mely rendes körülmények között is bekövetkezik, a telepben végbemenő kémiai változások hatására.

Ezután borotvapengéket raktam az elemek helyére, - hiszen ez volt az a hatás, amit a könyv is említett-, és azt vizsgáltam, hogy kiéleződnek-e a Piramis-effektus hatására. A pengék használat közben úgy kopnak, hogy a pengék él felületén barázdák képződnek; így arra lehet következtetni, hogy a használt penge rekonstruálódásakor új anyag keletkezik a pengén.

A pengéket úgy helyeztem el, hogy a piramis magasságát elharmadoltam, és a második harmadnál helyeztem el a pengéket. Ezt gyufás dobozok igénybevételével oldottam meg, ugyanis a források alapján piramis effektus a piramis magasságának 2/3 részénél érvényesül a leginkább. A kísérlet időtartama az előzőhöz hasonlóan 10 nap volt.

A legnagyobb problémát annak a módszernek a kidolgozása jelentette, amely alapján egyértelműen meg lehet mondani, hogy egyik zsilettpenge élesebb, mint a másik. Az egyik mérési módszerem, apukám tapasztalatán alapult, hiszen Ő régóta borotválkozik. Ez azt jelentette, hogy tőle kaptam olyan pengéket, amelyeket Ő életlennek mondott, és Ő mondta meg azt is, hogy szerinte élesedett-e a penge. Nem tartom ezt tökéletes módszernek, mert nagyon befolyásolhatja az eredményt sok egyéb körülmény, amit nem lehet befolyásolni (pl. ha valakinek rossz kedve van). Ezért szükségesnek láttam valami olyan módszert kidolgozni, amivel jól mérhető a penge élessége. A következő módszert használtam: készítettem egy kis eszközt, amivel biztonságosan be tudtam fogni a pengét úgy, hogy ezután súlyt tudtam ráhelyezni. A pengét gyurmára helyeztem, és 500 gramm súllyal terheltem, és néztem, mennyire nyomódik bele a penge. Úgy gondolom, hogy ez a módszer sem teljesen jó, mert a hőmérséklet is különböző lehet, hiába próbáltunk állandó hőmérsékletet létrehozni.

Az eszköz a zsilettpenge élességének mérésére

Tapasztalataim: az előzőekhez hasonlóan a pontos adatokkal rendelkező piramisban tárolt penge éleződött ki; igaz nem százszázalékosan, csak kisebb arányban. A másik két penge semmilyen változáson nem ment keresztül. (A szubjektív értékelés alapján.)

Ebből arra lehet következtetni, hogy csak a pontosan beállított, és megszerkesztett piramisban jön létre ez a különös jelenség.

Ezek után, olyan piramist készítettem, mely az előzőeknek a kétszeres nagyítása természetesen az arányokat megtartva, azaz, alapja 31,4 cm szárai pedig 29,8cm hosszúságúak. Ezt a piramist karton lapokból készítettem el, így elég jó alaktartó lett. Ebbe a piramisba és két másikba, melyek közül az egyiknek a méretei, a másiknak pedig a beállítása volt eltérő, frissen vágott rózsákat tettem. A nagyobb, és jól beállított piramisban a virág később száradt meg, mint a másik kettőben. A különbség 2 nap volt. Persze itt sem tudtam, csak emberi tapasztalat alapján megállapítani, hogy a rózsa száraz, vagy nem, és hogy melyik rózsa a szárazabb. Ezt egyszerű tapintással vizsgáltam. Ebből is arra lehet következtetni, hogy fontos a pontos méret és a megfelelő beállítás is kell ahhoz, hogy a piramis kifejtse, kifejthesse különleges hatását.

Az előbbiekhez hasonló kísérletet végeztem csak a pengék, zsilettek, a rózsák helyett, most paradicsomokat használtam fel. A kísérlet most is a szobában zajlott le. A kétszeresre nagyított piramisba vírusosan fertőzött RED HUNTER fajtájú paradicsomot tettem. A piramis mellett is elhelyeztem egyet. A piramis melletti növény pár nap múlva elkezdett megpuhulni, majd rohadni, de az, amelyik a piramisban volt, csak hat nappal később kezdett el láthatón rohadni.

A kísérleteim se meg nem cáfolták, se be nem bizonyították a Piramis-effektus létezését. Vagyis se arról nem győződtem meg, hogy a zsilettpenge élesebb lett, se arról, hogy nem lett élesebb. Azt gondolom, tovább kell gondolkodni azon, hogyan lehetne egy zsilettpengéről eldönteni, hogy élesebb-e, mint egy másik. A másik fontos dolog, amit a kísérleteimmel kapcsolatban meg kell jegyeznem az, hogy nem biztos, hogy jól választottam meg a paramétereket, amelyeket a kísérletem során figyelemmel kísértem. A piramis méretei és tájolása lehet, hogy csak két paraméter azok közül, amelyeket figyelnem kellett volna, és amelyek valójában befolyásolják, befolyásolhatják a jelenséget.

Nem tartottam nagyon fontos tényezőnek a hőmérsékletet, csak arra figyeltem, hogy a kísérlet során viszonylag állandó legyen. Lehet, hogy ennek is szerepe lehet! Hiszen az eredeti piramisokat sem mindennapi hatások érik, körülöttük a természeti környezet olyan, amit én nem tudok jelenleg biztosítani.

A piramis anyagának megválasztása is döntő lehet, én üveg és kartonpapír piramisokat használtam. Lehet, hogy ha a piramis falvastagsága nagyobb, vagy legalábbis az is arányos az eredeti piramiséval, akkor a megjósolt hatás talán jobban érzékelhető lett volna.

Nem tudom végeztek-e ezzel a jelenséggel kapcsolatos kísérleteket valaha is, de nagyon kíváncsi lennék, milyen eredményekre jutottak laboratóriumi körülmények között. Én mindenestre meg fogom csinálni, a fent említett változtatások alapján az új kísérletet, persze először azon a problémán kell túljutnom, hogy lehet megállapítani egy zsilettpengéről, hogy mennyire éles.

Felhasznált irodalom: Természet feletti jelenségek atlasza

• Minden jog fenntartva!