Ti tudjátok?

Adatok

  • magyar nyelvű

  • saját

  • 894 megtekintés

  • 0 darab


Segítsetek megmagyarázni!

 

Ezeknek a történeteknek egyik főszereplője én voltam.

Bocsánat, hogy illetlen módon magamat említem elsőnek, de ennek megvan a sajátos oka.

A másik főszereplő a barátnőm .És a harmadik…. ? Na, ez az! Nem tudom ki lehetett - vagy inkább -, mi létezett, létezhetett-e egyáltalán, de úgy gondolom, hogy nélküle -nagyon valószínű - most nem lennék kétségek között az eseteim miatt, mert semmi ilyen nem történt volna. Az öt felvonás valóságélménynek egyikét sem élhettük volna át, sem a barátnőm, sem én. A harmadik társszereplő, ha léteznek egyáltalán, más világok, akkor onnan „jött”. küldöncként, mint a gondolatink energiahídja?

Ki tudja, hogy ki, vagy mi volt, vagy tán még most is van?. Az biztos, hogy akkor létezett. már amennyire egyáltalán biztosnak lehet nevezni bármit is ebben a három dimenziós, cudar világban?

Van még számos és számtalan, eddig még meg nem válaszolt kérdésem, de következzenek a történetek!

Ugye, megengeditek és megértitek, hogy a másik szereplő, a barátnőm – ő legalább annyira főszereplő, mint én – igazi nevét inkább nem árulom el, tiszteletben tartva a személyiségjogait. Legyen ő most itt Judit. Jó?

Egy percig sem várhatom el tőled, Tisztelt Olvasó, hogy fenntartás nélkül higgy nekem, sőt meg sem sértődöm érte, ha kétkedve fogadod történeteim láncolatát. A telepátia és utasításának követése az, ami érdekes lánccá kapcsolja az egyébként e teljesen hétköznapi, de ilyen kontextusban szemlélve, nagyon is különleges történéseket. Ha megtennéd, hogy végigolvasnád, akkor megkérnélek, segíts nekem ezekre valami elfogadható magyarázatokat találni.Pl .arra, miért történhettek ezek? Miért így? Milyen céllal? Ki sugallt? Egymástól vettük-e át az „utasításokat”, és ezt miért „teljesítettük” szolgamódon? Ha van kedved, ha ráérsz, és ha megmozgatta fantáziádat, kérlek, írd meg gondolataid! .Szeretném, ha részese lennél egy közös együtt gondolkodásnak, ötletfolyamnak. Bizonyára nagyon érdekes észrevételek, megoldási próbálkozások, fantáziavariációk születhetnének. „Több szem többet lát” Több gondolkodó, több megoldást, választ talál(hat) alapon.

„Nem azért írom, hogy elhiggyétek, csak hogy tudjátok”….ilyen  van, létezhet, megtörtént, csupán meg akartam osztani veletek. Fogalmam sincs, hogy van-e érdemben jelentősége bizonyos dolgok említésének, de több színnel igyekszem a képet megfesteni nektek, hátha a nekem irrelevánsnak, evidensnek tűnő részlet valakinek fontos startkövet jelenthet a miértek, a hogyanok megválaszolásában. Ezért előre is elnézést, ha esetleg lényegtelennek ható megjegyzések lesznek.

Ígérem, a legjobb képességemmel azon leszek, hogy megtaláljam a szükséges és egyben elégségesnek vélt információk optimális interpretálását.

A barátnőm velem egykorú értelmiségi, a paratudományok jó ismerője, eredeti, kreatív humorral megáldott, remek ember.

 Két és fél éve ismerjük egymást, azóta is jóban vagyunk, 200 km távolságból.

 Gyermekkorom óta részese voltam sok megmagyarázhatatlan, spirituális - , paraélménynek, ez, amit mindjárt elkezdek írni, csak egy kis epizódja a misztikus, velem történt esetek egyikének.

 

Első történés

 

 Egyszer , télidőben történt, hogy bementem a közeli fehérneműt árusító üzletbe. Megvettem amit akartam, majd - valami hirtelen elhatározásra - két pár zoknit is vásároltam. Meg kell jegyezzem, hogy igen tudatos vásárló vagyok, nem szoktam elcsábulni holmi leértékeléseknek. Felesleges portékát –azt hiszem - sohasem vettem. Ebbéli, igen dicséretes erényemet, leginkább annak köszönhetem, hogy messze távol vagyok és voltam mind az új , mind a régi milliomosok világától.

Na , szóval nem találtam magyarázatot eme „rohamszerű” zoknivásárlásomra. A rövid hazavezető utamon azzal győzködtem magamat, hogy tulajdonképpen zoknik így is, úgy is kellenek, előbb vagy utóbb. Tehát…, akkor minden oké! Úgy döntöttem, hogy ezennel részemről okafogyottá nyilvánítom a témát a továbbiakban , ezért megértettem magammal: mostanság mellékes már minden magyarázkodás, magam előtt- mondottam magamnak. (Ugye, milyen klassz kis alliteráció? Tíz m- betűvel kezdődő szó sikeredet véletlen)

 

Aznap délután mondja Judit a Skype-on, hogy ma délelőtt vett két pár zoknit a közeli boltban, noha nem is e célból tért be oda. Nem is volt rá különösebb szüksége, hát csak úgy vette .Ez annyira nem jellemző rá, ezért is meséli el nekem, ezt az ” érdekfeszítő” esetet.

Az időpont, az esemény momentumai, a kifejezett szándékosság hiánya, és a történés egyikünk számára sem érthető volta, és az, ahogyan kétszáz km távolságból tökéletesen ugyanazt és ugyanúgy tettünk, kissé elgondolkodtatott - nem mintha bármi jelentősége lett volna a távolságnak. Itt most csak a saját szemszögemből írok, mert nem kaptam felhatalmazást, hogy Judit véleményét megírhatom.

 Ez tavasszal történt.

Hát furcsa, véletlen. Van ilyen.

 

 Második eset.

 

A barátnőm Ausztriában volt a férjével, amikor is a szálloda előtti szép füves területen öt-hat tehén a „semmiből” valahogy odakerült. Kissé idétlenül hangzik, de így történt. A többi vendéggel együtt nagyon csodálkoztak, mert az ártatlan jószágok teljesen, szokatlan , váratlan ,meglepő megjelenése megmagyarázhatatlan volt. A közelben sem rét, sem kaszáló, sem legelő nincs.

Most erre következik a refrén: ugyanabban az időben (ezt később gondosan egyeztettük) mit sem sejtve sétálok a férjemmel a városunk gyönyörű virágokkal, dupla platánsorral, klasszikusan szép szobrokkal ékesített főterén, amikor is nem kis megdöbbenésemre egy terebélyes ,öreg fa mögül mit látnak szemeim? Egy foltos tehenet. .Nocsak, mondám, és jobbra nézek, ott is egy tehén ácsorog, sőt balra is, sőt előttem is , mellettem is tehén, jó pár darab, talán a valós méretnél egy kicsit kisebb kivitelben. Miféle tirke-tarka csordába kerültem? Rögvest eszembe ötlött, amit- ugye, igen sajnálatos módon- nem tudott szegény Mohamed:” meg ne fogd a tehén farkát!”

 Ez annak a kerge, de jópofa ötlet megvalósulása volt, amikor valakik kitalálták, hogy műanyag , festett, ilyen-olyan teheneket pakolnak ki a városok főterére népvidámítás céljából. Nekem tetszett.

Ez nyáron történt.

Hát furcsa véletlen. Van ilyen.

 

Harmadik eset

 

 Élvezettel nézegetem a legkülönbözőbb gabonaköröket, csodálom sokféleségüket, forma-, ötletgazdagságukat, rejtélyességüket. Hála az internetnek, bőrszékemből kényelmesen csodálhatom azokat, színesben láthatok annyi kört, amennyit csak akarok, és addig nézegethetem, míg időm engedi, kedvem tartja. Nem pedig hosszú utazgatások után, fáradtan, a melegben poros, szúrós gabonaföldeken át, étlen, szomjan caflatva.

Jött a zseniális ötlet, hogy mennyire egyedi és szép is lenne, ha pár ilyen extra érdekes gabonakört kinagyítanék, lamináltatnám, és poháralátétként-mint ajándékot- elvinném a barátnőmnek. Ugyanabból több darabot is. Kiválasztottam a leginkább nekem tetszőt, ami nem volt éppen könnyű a sok, szebbnél szebb ábrából. „A tett halála az okoskodás”! Végül aztán sikerült döntenem.

Elérkezett a találkozás, és örömmel nyújtom át barátnőmnek e szerény, de annál praktikusabb, egyedi ötlet által megkreált ajándékomat.

 Talán nem is kellene leírnom (hisz az eddigi esetek analógiájára, mi sem természetesebb), ő is ugyanígy, ugyanezt a gabonakört választva készített ilyen, nem éppen szokványos alátétet. A méretbeli különbség egy-másfél centiméter volt mindössze.

Ez ősszel történt.

Hát furcsa véletlen? Van ilyen?

 

A negyedik+ötödik, összevont sztorik ( melyek éppen annyira megmagyarázhatatlanok) a már megismert, „hagyományos koreográfia” szerint játszódtak le, csakúgy, mint az előző három.

Ha jól belegondolok, ez a negyedik eset szervesen összekapcsolódik egy másikkal, és akkor már ötről van szó. Persze ezek is színtiszta „véletlenek”.

Nem akarom feleslegesen szaporítani a szót, de nagyon idevágó az a tény, hogy mindkettőnk kedvenc állata a nyúl. Ez önmagában nem valami különleges eset. Vettem is e miatt mindjárt két nyúlpajtást, olyan vidám pofákat, nem húsból, szőrből, körömből valókat, hanem amelyek metil-metakrilát + poliakármiből fröccsöntéssel készültek, papírboltban árusított, hűtő mágnes nyuszikat. Egyiket magamnak, másikat Juditnak(ki másnak?).

Egy újabb látogatásom alkalmából elvittem a mágneses nyuszit. Gondoltam, jól fog mutatni a teljesen egyforma, egy időben, egymástól teljesen független vásárolt, azonos márkájú Electrolux hűtőnkön. (Hűtőkből bőven van választék, de- mi sem természetesebb- mi, mindketten ugyanolyan márkájút vettünk,).

.

Most ugye azt gondoljátok, hogy már tudjátok a folytatást?

Hát, nem!

Nem adtunk kölcsönösen egymásnak nyulat. Legalább is akkor még nem. Miért nem? Noha elvittem, nem felejtettem hátizsákomban sem. Valami miatt úgy éreztem, hogy nem kellene most odaadni. Éppen annyira érthetetlen volt ez is, mint az, hogy mi a fenének vettem két pár zoknit, amikor nem is volt szándékom, szükségem sem volt rá oly’ nagyon.

Szóval a nyúl békésen hazautazott velem. Ezzel a történetnek korán sincs vége.

Mindez késő ősszel történt.

 

Egy pesti színházlátogatás kapcsán megint nála voltam. Jött ismét a nyúl velem. Másnap előkapom e „madárlátta”  ajándékomat, és látom, hogy barátnőm is tartogat a kezében valamit, és mondja, megelőzve engem:”Már a múltkor is oda akartam neked adni ezt a nyulat, de valahogy mégsem volt érkezésem rá.”

Hát most tessék! Mi tagadás, ezen azért már egy kicsit én is ledöbbentem, ő is. Én -mintha visszhangot játszanék- szó szerint ugyanazokat mondtam el, és átnyújtottam az ajándéknyulamat.

Megdöbbentő volt, az tuti.

No, de ilyet!

Ezután feltette ahova való, a hűtő ajtajára a kis aranyos tapsifülest.

De furcsa! Véletlen? Van ilyen?

*

Zárszóként -ha nem én írtam volna- legszívesebben azt mondanám, hogy na, ne, máááá, sok egy kicsit a véletlen. Ezt nem hiszem el…!

De nem mondhatom, sőt nem is írhatom, mert ez így és velem, velünk történt.

Az igazat, a színtiszta igazat írtam (mint ahogy a bíróságon , kezüket a Bibliára téve mondják az amerikai filmekben a szereplők).

Tisztában vagyok vele, hogy ezek nem világot rengető, kolosszális esetek, „csak” sorozatos szinkronicitás.

Miért, hogyan történhettek?

Én nem tudom ezekre a választ

Ti tudjátok?

 

   Üdv: Lucida

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

Eddigi hozzászólások

Legyél az első, aki elmondja a véleményét.

Szabó Gergő webfejlesztő
0