Tagok írásai
Ellentétek
A hang ellentétéről nyilatkozott egy előadóművész-nő a Duna TV-n. És képtelen volt érthetően megfogalmazni, amit akart.
"Azt mondta, hogy a hang ellentéte nem a csend. De hogy mi az ellentéte, azt nem tudja. Biztosan léteznie kell ellentétnek, mert mindennek van ellentéte."
Én azt gondolom, hogy a hang ellentéte egy másik olyan hang, ami „kioltja” őt. A kettőjük eredménye a csend.
Vannak eszközök már szép számmal, amik ezt az elvet használják fel működésük során. Pl. valamelyik olasz reptéren hatalmas hangfalak olyan hangokat sugároznak, melyek kioltják a repülőgépek hangját és a közeli lakótelepen az emberek, így nyugodtabban pihenhetnek.
Érdekes belegondolni, hogy két valami összege „semmi lesz”. Persze ez nem igaz, mert a két hang találkozásának eredménye hő lesz.
Úgy gondolom, hogy az eredményt ugyanazok az építőelemek alkotják, amelyek a kiinduló állapotban is voltak. A hang esetén a levegőmolekulák, és azok elektronburkai. Mert a hang a molekulák ütközése. És a hő az elektronburkok rezgése során keletkező infravörös fény (ha ez a fény a látható tartományba esik, szono-lumineszenciának nevezik http://en.wikipedia.org/wiki/Sonoluminescence ).
Érdekes kérdés, hogy ez hogyan történik a fény interferenciája esetén? Amikor az egyik fénysugár "kioltja" a másikat. Mi keletkezik ekkor? Ha például két olyan fénysugár interferál, aminek a színe csak picit tér el, rádióhullám keletkezik. Ha a színkülönbség csökken, a keletkező rádióhullám frekvenciája is csökken. Elvileg azonos színű és ellentétes fázisú lézerfény találkozásakor 0Hz frekvencia az eredmény. De akkor mi lehet az eredmény? Szerintem a kioltás látszólagos. Itt is azt gyanítom, hogy a fényt alkotó szereplők nem változnak, csak bizonyos összetevők dominánsabbakká válnak másoknál. És az „eltűnés” csak számunkra az. Mert amivé válik, az jelenleg számunkra láthatatlan. Mint ahogyan a terjedés is gyakran csak látszólagos.
Erre példa, amikor a villanykapcsolót felkapcsoljuk. Az egyik érdekes tény, hogy a hullám a villanykapcsolótól (mint a változás forrásától) indul el (és nem pedig az erőműtől). A másik különös tény, hogy miközben az elektronok hulláma közel fénysebességgel terjed, közben maguk az elektronok másodpercenként körülbelül tizedmillimétert tesznek meg csupán. Az elektronhullám mágnesességet és elektromos teret kelt, ami szintén a fény alkotóelemei. Fizikusok már régóta tudják, hogy a rádióhullámok is a fény egy fajtáját képezik. És a rádióhullámok is ki tudják egymást oltani. A keletkező eredményt jelenleg nem tudjuk érzékelni.
Szerintem valójában (Univerzumunkban) semmi nem oltható ki, csak átalakítható. Ugyanígy nem is teremthető, csak átalakítható. Gyakran tévesen használják az energiatermelés szót (pl. a híradóban). Az energia nem termelhető, csupán terelhető. Rávehető, hogy miközben eljut A pontból B-be, végezzen számunkra munkát. Például a vízierőművek sem teremtenek zuhatagot a semmiből, csupán a víz elterelését hasznosítják.
Arthur C. Clark mondta, hogy „ami az egyik embernek csoda, az a másiknak "csupán" technológia.” A kettő közt a tudás a különbség.
Erre a műre a (CC) Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 licensze vonatkozik!
Hozzászólások
Csak a regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá!
Még senki nem írta meg a véleményét! Legyél Te az első!
Tagok írásaadatlap
| Szerző: | qbit |
| E-mail: | |
| Polgári név: | nem nyilvános |
| Publikálva: | 2010-01-29 17:22 |
| Módosítva: | 2010-01-29 18:06 |
| Megtekintve: | 942 alkalommal |
Mások így szavaztak:
4 / 5 (80 %-os)
Ennyien szavaztak: 7
Címkék: Jelenleg nincs az íráshoz címke hozzárendelve.
Ha te is szeretnéd ingyen publikálni a saját cikkedet, tanulmányodat, akkor regisztrálj a TTT oldalára.
BejelentkezésRegisztrálj most!
SzavazásMi a véleményed?
Nekünk számít a véleményed!Szerinted milyen a TTT jelenlegi arculata? Mond el!
Irány az STH fórum »
Tudtad, hogy?érdekességek
Szilárd Leó, az atomreaktor terveinek megalkotója 1940-ben küldte el az atomreaktor leírását a Physical Review-höz, és a szabadalmat később egy dollárért vásárolta meg az Egyesült Államok kormánya.BölcsességGondolkodj el rajtuk!
Bármit akarsz mondani, mielőtt másnak mondanád, előbb mondd magadnak.(Seneca)
HumorNevess sokat!
Nem vettek be a sakkcsapatba a magasságom miatt.(Woody Allen)
Díjak, elismerésekamire büszkék vagyunk

Kampányokcsatlakozz Te is!
TTT iwiw klub
|
|
Jelöld meg a honlap klubját az iwiw-en! |