Hello!
Én egy ismert módszert se tudtam elsajátítani, se a robertbruce-os lemerülős módszert vagy a visszaszámolósat amikkel sok ideig próbálkoztam siker nélkül, se az Ophielt, késöbb még megpróbáltam a hintás módszert, az se működött, ezért leírom a saját megkerülő gyakorlatomat, ami jó asztrális és éteri projekcióra is, attól függően melyiket akarjuk, mert hátha segít az olyanoknak mint én, nehogy lemondjanak erről az egészről a kivitelezhetetlenség miatt ahogy majdnem én is tettem. Minden ember más-más természetű, ezért minden embernek más-más módszer a megfelelő, ezek egymástól nagyon különbözhetnek.
Az asztrálutazás hasznos, kifizetődő de kicsit veszélyes is, alkalmi hobbi lehet, és ezzel tud az ember a legkönnyebben okkult élményeket megtapasztalni, és (hitem szerint) a halottak világát egyfajta korlátozott verzióban megtapasztalni és megvizsgálni. És sok olyan dolgot is megtehet az ember, amire fizikai testében képtelen lenne. Minden ember gyakorolhatja, aki optimista, erős és érdeklődő, de csak saját felelősségre, mert mindenféle lelki félelem és rossz érzelem sötét alakot ölthet a felsőbb síkokon.
Ráadásul ez a módszer nehéz, alapból hosszú és sok előgyakorlást igényel, és nehéz visszajönni, így inkább elöször mást próbáljatok ki és ha az problémás csak akkor próbáljátok ezt is. Ez nem igényel semmilyen érzést vagy érzetet, hipnotizáló képzelődést, agykontrollt úgynevezem lelki tornagyakorlatokat. Az is jó pont hogy teljesen tudatosak maradunk a másik világban, mindent irányithatunk, nem kell felépíteni a tudatot meg ilyesmi. A kilépés nem jár izgalommal sem vagy erős szívdobogásérzettel, mert nem kilépünk, hanem a testet kapcsoljuk ki, aztán pedig vetítünk, a reszkető, gátló fizikai tudat nélkül. Ha az a sok feltétel teljesül, amiket majd leírok, akkor bekövetkezik a leválás, és a testi tudat kikapcsolása, a folyón átkelés, ami messze a legnehezebb része az egésznek.
Én több mint egy évig próbálkoztam átlagban hetente egyszer gyakorolva az élet mellett, mert nálam semmi nem működött, de már olyan sok képlátás és néhány véletlen utazás is volt, hogy hozzászoktam az egészhez, ameddig nem ezzel a módszerrel próbálkoztam nem volt semmi csak kisebb-nagyobb víziók, színek, néha villanások vagy hangok, zene hallása, ritkán véletlenül sikerült a bénulás is már az elejétől fogva is. Szerintem fél év alatt meg simán lehet tanulni haladó szintre, úgy hogy szándékosan és biztonságosan megtudunk már csinálni mindent, és szerzünk valamennyi tapasztalatot is.
A képek is lenyügözőek, de eltörpülnek ahhoz az élményhez képest amikor utazunk a fizikai feletti világokban, egyébként ezek a világok látszólag teljesen ugyanolyanok mint a fizikai világ, ugyanolyan élesek és valósak, de teljesen más törvényekkel amitől az egész lényege teljesen megváltozik, a tér és a tárgyak itt halottak de ott élnek, gyakran történik valami ami itt sosem történne és ezért olyan különleges az a világ.
Ez a módszer viszont elöször csak egy alvásparalízisnek nevezett állapotba visz minket, ami elég rémisztő lehet, mert egyátalán nem lehet mozogni, viszont onnan már nagyon könnyü megcsinálni a kivetitést az asztrálsíkra.
Az alvásparalízis is az éteri síkon játszódik le, csak nem vagyunk tudatában, nem készülünk fel rá, nem önszántunkból jön a dolog, én megfigyeltem hogy ha véletlenül jön elő, kevésbé vagyunk tudatosak az akarat terén. Ha nem ismerjük, a mozgásképtelenség nagyon megfélemlítő, főleg, ha halucinációk is jelen vannak, ami ilyenkor szinte mindig előfordul. Gyakran olyan lesz az ilyen paralízis, ahogyan éreztük magunkat az azt megelőző álomban. Azért rettegnek tőle annyian, mert gyakran van egy rossz álom ijesztő hatásaként az éteri testre, és mert az ember alapesetben nem számít rá, nem tudja kezelni, nem ismeri és pont a félelmei kelnek életre azon a síkon, de a felismerés és a tudás elűzi ezeket és a halucinációk nagyon megritkulnak. Egyébként a paralízisben álmodunk mindig, a fejünkben a lelkünkkel, mialatt fekszünk az ágyon.
Már egy alvási bénulásnak nevezett állapot is rendkívüli élményeket ad az emberi léleknek, pedig ez még csak a korlátozott étersíkon megy végbe, elöször ezt kell elérni mert innen nagyon könnyedén, kevés koncentrációval is kivetíthetjük magunkat, és semmi izgalom sincs de teljes a tudat, mert a fizikai test már kikapcsolt.  Az alvásparalízis állapotában sokkal közelebb vagyunk az asztrálsíkhoz, mint a fizikaihoz, ezért innen már nagyon könnyü kivetíteni magunkat oda, és nagyon könnyen belógnak az asztrális elemek tompább-élesebb halucinációként az éterbe, a kivetítés nem igényel gyakorlatot v. felkészülést, csak kb azt a koncentrálást ami az ellazuláshoz kell, a munka nagyrésze mindig az étersík elérésében, a fizikai test tudatos elaltatásában van.

Mikre figyeljünk
A módszert fekve, kényelmesen kell végezni, egy kis délutáni fáradtságérzet, mentális nyugalom is kell hozzá.
Az egész minimum 1 óráig tart, kb. 15 percen belül lesz alfaállapot, 30 percnél egyre nagyobb és terjedelmesebb képeket észlelünk amik késöbb rendszerint eltűnnek, 45 percnél már nagy könnyedséget észlelünk és mindennel még az eljövendő élménnyel is elfogadóak és nyugodtak leszünk de még félig ébren vagyunk és itt még a mozgással bármikor megtőrhetjük, ekkor teljesen megnyugszunk és ezután valamikor lebénulunk, elalszik a fizikai test, és az átváltást nem lehet észrevenni, csak amikor megtörtént erőteljes és furcsa testi érzetek jelezhetik (pl fejünk a párnán van de a lábaink az égnek állnak), viszont ilyenkorra azt vesszük észre, hogy sikerült a dolog és képtelenek vagyunk mozogni. Gyenge hasonlattal olyan, mint amikor átszállunk egy vastag fátylon, és csak odaát vesszük észre magunkat.
Tehát ezeket kell gyakorolni, a legelső az alfaállapot és a test ellazitása, ezt mindenki úgy érheti el, ahogy akarja.
A második a képlátási szakasz, itt már mélyebb az ellazulás és az első képtől kezdődik, a képek önmagukban jók de könnyen megzavarhatják a tudatot, itt számit sokat a tapasztalat, mert sok gyakorlással ezek elviselhetővé és semlegesen megközelíthetővé válnak, itt a legnehezebb továbblépni. Engem régen folyton felzavart az ellazulásból egy nagyobb vagy bizarabb kép, mert olyan szokatlan és meglepő volt, a képeket nem lehet elkerülni vagy figyelmen kívül hagyni, meg kell szokni őket. Ezek egyébként az asztrálfény besugárzásai, olykor még a mentális világé is. Azonnal eltűnnek, amint megtörik a koncentráció, nem irányíthatóak, összefüggéstelenek, egyszerüen minden ok nélkül ott vannak a semmiből, pedig még ébren vagyunk, de késöbb sem mindig tűnnek el. A képlátási szakaszt nem nehéz elérni, de ehhez is kell átlagosan fél óra, itt lehet hatásosan gyakorolni, nem meglepődni, tanulni a koncentrációt, lassanként megszokni a dolgot, ennek is már komoly haszna van.
Ha már előrehaladtunk, 45 percnél már megkönnyebbülünk és fellágyulunk, ez már egy könnyü rész, ekkor is ugyanúgy kell koncentrálni mint eddig, ekkor van egy olyan időszak, amire nem emlékszünk, ezzel a módszerrel csak utólag vesszük észre hogy már "odaát" vagyunk

Hogyan
Direkt nem kell semmit mást csinálni, csak lazán koncentrálni és irányitani a gondolkodásunkat.
Gondolhatunk zenére, filmre, történésekre, nem gondolhatunk félelemmel vagy izgalommal, mindennapi, világi, fizikai dolgokra, nem ábrándozhatunk, nem tervezgethetünk, nem szabad elképzelni milyen "odaát", más szóval szándékosan nem gondolkozhatunk, csak úgy, ahogy jön, mert akkor is gondolkodunk, ha nem gondolkodunk. Nem kell se visszaszámolni, se tudatos légzést végezni, se zuhanó érzésekre gondolni, csak lazán figyelni kell, és hosszú idő alatt automatikusan bekövetkezik a kilépés, nem tudni mikor így
elmarad a rendkívül kellemetlen ösztönös izgalom és szivdobogás, ami a kilépés direkt gyakorlatával jár. Simán gyakorolható naponta is, de egy hosszabb utazás maximuma csak 2 naponta lehet átlagosan, van olyan időszak amikor nem megy, és van amikor könnyen sikerül, de ekkor is viszonylag hosszú idő kell hozzá.
A helytelen gondolat izgalmat vagy félelmet okoz, megtöri a koncentrációt, a testünk azonnal reagál és ez kényelmetlen izgatott érzést okoz, illetve képtelenek leszünk ellazulni. A zajok nem okoznak nagy problémát, ha nem hangosak.
A hirtelen, zavaró zajok (pl átszáguldó mentőautó, kutyaugatás) ellen van még védelem, szándékosan nem törődünk vele és csak azt várjuk hogy véget érjen, semmi érzelem, aztán folytatjuk a gyakorlatot, ezek nem törik meg a koncentráció. Az állandó és hangos zajok viszont ellehetetlenítik a koncentrációt.
Megmozdulni csak úgy lehet ha testhelyzetet váltunk, de ezt is lassan tegyük és min. 10 percenként, kényelmesen kell éreznünk magunkat, semmi más apró mozgást se végezzünk, ha köhögni nyelni kell, időzitsük azt is erre a pillanatra, de a nyelés és a kis állandó zajok egyébként sem törik meg az ellazulást. Ha orrdugulás van, szájjal lélegezzünk zéró nyállal, ez kicsit kényelmetlenebb de az ellazulás késöbb kioldja a dugulást és orral is tudni fogunk lélegezni.
Az izgatottság folytonos apró testi rándulásokban nyilvánul meg, ezeket kerülni kell mert gátolják az ellazulást. Gyakran van kezdőknél, hogy egyszerüen képtelenek ellazulni, ez a rossz gondolkodás és a koncentráció hiánya is lehet. A képek látásához már kell egyfajta laza, befogadó koncentrálás.
Ne törődjünk a viszketés érzéssel vagy bármivel, kivéve az erősekkel. Ez serkenti az ösztönt és reflexes mozgást végez a test, hogy csillapitsa az ingert, tehát az erős viszketést inkább vakarjuk meg, a gyengébbet ne, az hamar eltűnik ha nem figyelünk rá.
Minden negatív, és gyakran az erősebb pozitív érzelmek is könnyen megtörik az egész gyakorlatot, az ellazulás megtörését mindig egyfajta testi sokkérzés követi, amit gyakran csak percek alatt lehet visszaállítani. Ha elég erős a fizikai, gondolati vagy érzelmi inger, ez rögtön bekövetkezik, és ezt kell teljesen elkerülni. Az izgalom a legnagyobb ellenség, de ebben az értelemben ez egy kíméletes módszer, a másik a félelem, ez is mindig megakadályozza az ellazulást.
Tehát helyes koncentráció kell, ami lehetővé teszi a helyes ellazulást, amivel fokozatosan egyre lejjebb kerülünk, míg végül elérjük az éteri síkot.
Előfordul olyan hogy csak alig megy a képlátás, nekem régen jobban ment és emiatt jobban zavart, de ha csak 1-2 homályos képet látunk olykor, az egyátalán nem rontja a sikert, nem a képek gyakorisága és nagysága a fontos, hanem.az azt befogadó állapot elérése. Ha egyátalán nincs kép, az meg általában azt jelenti hogy valami nem működik.

Éteri világ
Kinyitjuk a szemünket, és a falat vagy a szobát látjuk, majdnem ugyanúgy.
Nem tudunk mozogni, vagy csak nagyon keveset, csak kivételes alkalmakkor lehet teljesen, és gyakorlat sincs rá.A mozgás egyébként hasonlít a fizikaira, a világ is, 1-2 dolog mégis más lesz, a szobánkból hiányozhat 1-2 bútor vagy máshogy nézhet ki, minden más rendben van. Úgy tűnik, mintha mégis tudnánk mozogni, de a látóterünk nem változik, és semmit nem érünk el, az asztráltestünkkel próbálunk mozogni de közben még az éterivel látunk, mert ott tartózkodik a tudat. Ha a látótér is elmozdul a mozgás közben az valódi.
A legkülönbözőbb hangokat hallhatjuk, járkálást, szavakat, mindennapos zajokat, csengetést, beszédet, zenét ezek rémisztők lehetnek elsőre, de hamar eltűnnek és késöbb egyre ritkábban jelentkeznek, nálam már csak nagyon ritkán vannak hangok is.
Ha közelebbről megnézünk valamit, pl egy fabútort, nagyobbnak és csillogónak és gyakranl másmilyen, bonyolultabb mintázatot látunk rajta mint élőben, és a mintázat mozgásban van, de ezt csak közelről, a felszinén lehet látni, az asztrálsíkon gyakrabban, gyorsabban történnek ezek, és ott már fényesen csillog minden. Ami fontos, a megvilágítás mindig követi a fizikait, ez az asztrálsíkon már nincs így, és ott egészen különleges színek is lehetnek, vagy éjszaka nappal, ott már kavarognak a történések, mozognak a tárgyak, az éteri síkon még nem.  A másik jellemző hogy az éterben ha lehetséges a mozgás akkor sem tudunk 10 méternél messzebre menni, az asztrálisban bármilyen messzire el lehet menni, sőt teleportálni is lehet.
A harmadik jellemző hogy az asztrális világban jól megtudjuk vizsgálni a kezünket, az éteri síkon csak egy sziporkázó fehéres-kék ködös kéz alakú valamit látunk.  
Elvileg van egy zsinór, bár én még sose láttam, ami összeköti az étertestet a fizikaival, ez megakadályozza hogy túl messzire menjünk, és a fizikai test közeléhez köt minket.
Az étersíkon néha furcsa dolgokat láthatunk, képtelen délibábokat, például hogy beszorul a szoba az ágy támlájába vagy egy másik tárgy képét a bútoron, ezek csak addig tartanak amíg valódinak hisszük őket, inkább csak érzékcsalódásról van szó.
Nem szabad belenézni a tükörbe se (csak az asztrálsíkon szabad) mert nagyon bizarr dolgot mutathat, én már jártam így és aznap életem első migréne is megvolt, nagy aurával, és az élmény maga nagy hatással volt rám.
Az éteri világ teljesen megfelel az evilágbeli alapok megértéséhez, kinézetre hasonlít az asztrálishoz de a természete még fizikai és stabil, ha a fizikai szilárd, az éter ahhoz képest csak egy köd, az asztrális meg szines csillámló levegő. Az éterben nincs akkora kavargás, csend van emiatt nagyon könnyü rá visszaemlékezni és tudatosítani, tökéletes az ottani anyag vizsgálatára, ismerkedésre, egyébként meg egy nagyon korlátozott, szűk és unalmas világ.

Asztrális világ
Ha megunjuk az éteri világot, pl a mozdulatlanság miatt, csukott szemmel koncentráljunk úgy ahogy eddig és viseljük el az érzeteket, ne gondoljunk semmire, felbukkan egy álomkép, ez kinagyul a koncentrálásra és állandóvá válik, hangja is lesz és ugyanolyan valós lesz, és azt vesszük észre hogy az ágyunk mellett állunk, nagyon könnyedek vagyunk, más a megvilágitás, de egyébként minden ugyanaz.
Az asztrálsíkon már olyan gyorsan és annyira össze-vissza történnek a dolgok hogy nehéz rájuk visszaemlékezni, olyan átható hogy elfelejthetjük az elemzést és akkor nem fogunk emlékezni, a hangokra, beszédekre vagy a részletekre a legnehezebb, de a helyszíneket, a személyeket, témákat, a történéseket, a nagy és látványos dolgokat könnyü megjegyezni. Tehát ez a sík már érezhetően távolibb, idegenebb, szellemibb, levegősebb mint az éteri, és még az is könnyedebb mint a fizikai, bizonyos érzékelések hiányoznak belőle, de ez fel sem tűnik csak amikor már visszatértünk.
Ami fontos, az asztrális világ az ránk vetül ki mint lelkivilág, és bármikor képesek vagyunk az álomélet közepén kinyitni a testbéli szemeinket, és visszatérni az éteri síkra.

ui:
Igazából az alfaállapot 10, a képlátásos állapot 20 perc, a mélyebb ellazulás pedig kb háromnegyed óra alatt érhető el.
Vannak olyan napok, amikor nagyon nehezen megy a projektálás, ilyenkor nehezebb ellazulni, több ideig tart, szinte nincs képlátás és ha mégis vesszük a fáradtságot és elérjük, akkor is sokkal rövidebb lesz a projekció.
A mélyebb ellazulást nehéz elérni, és nehéz visszaállni, az érzékek felerősödnek, de nem törődünk már semmivel és minden könnyüvé válik, mi is meg a koncentrálás is. Itt ha felkelünk nagyon álmosak leszünk, de ha sikerül a projekció utána kipihentnek érezzük magunkat.
Itt csak az a veszély hogy elalszunk, ne engedjünk a könnyed érzésnek és maradjunk meg a koncentrálásnál.
A sikeres projekcióhoz mindenben úgy 80%-osan kell teljesíteni, véthetünk apró hibákat, pl mozoghatunk vagy helytelenül gondolkozhatunk, csak ez ne ismétlődjön állandóan, az elején gyakran megesik hogy a test nem akar ellazulni, feszültek vagyunk stb. de ez fokozatosan elmúlik. Ezért kell akaraterő is, hogy ne csüggesszen el a "reménytelenség". Nekem ma pl a szemhéjam rángott folyton, olykor az ujjaim akaratomon kívül elmozdul, kényelmetlenül érzem magam vagy zavar a szomszéd kutya, de mindig azt kell elérni hogy egy ideig kényelmesen legyünk, és ne kelljen semmit csinálni csak koncentrálni, hogy legyen esély ellazulni, ameddig csak meg nem zavarja valami. Csak erős inger hatására törik meg az ellazulás úgy ahogy korábban írtam.
Ha ellazultunk, és mégis felkeltünk valami miatt, az addigi munka nem vész el, az agy csak lassan áll vissza az ébrenléthez, pl ha a képlátásoknál hagyjuk abba az 5 perc alatt simán visszajön, a mély ellazulásnál meg olyan, mintha ugyanonnan folytatnánk, ilyenkor már a test is ugyanazt akarja, ezért innen tényleg nagyon könnyü, csak nehogy elaludjunk.

• Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi (CC BY 4.0)