Személyiségek és a bennünk rejlő Éneink

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

#28
2008. nov. 27. 20:43
Nagyon érdekes dolgok!!!!! Lehet tanulni ezt a más nyelven szólást??? Mármint, hogy olyan állapotba kerüljön valaki??
#27
2008. nov. 27. 12:29
      Rudolf Steiner nagyon alaposan kutatta Jézus megtestesülését és annak előzményeit is.
Ebben a kutatásban fedezett fel az általad xenoglossziának nevezett jelenséget Jézusnál. Ő ezt szellemi látással végezte, mármint a kutatást, vagyis az Akasha krónikát olvasta.

      Jézus, megszületése után nemsokkal érthetetlen nyelven kezdett el beszélni, csak egyedül az édesanyja értette. Steiner is így fogalmazott, hogy ősnyelven beszélt.

      Az Akasha krónikából nagyon sok érdekes dolog derült ki Jézus szellemének előéletéről, de a fizikai megtestesülése utáni családi vonatkozású eseményekről is.  Csak néhány dolog, hogy az érdeklődést felcsigázzam:
              - két Jézus gyermek volt, erre a Biblia is bizonyságokkal szolgál, de a keresztény vallásokban ezt nem veszik figyelembe
              - az a kis Jézus, aki később, 12 évesen meghalt, az ősi Perzsiából ismert Zaratusztra szellemének megtestesülése volt
              - annak a Jézusnak, akiből Krisztus lett, az édesanyja fiatalon meghalt, tehát a Golgotán nem a Szűz Máriának ismert édesanya állt Krisztus keresztje alatt, hanem a 
nevelőanyja, aki a másik Jézus gyermeknek volt az édesanyja. Ez a másik Jézus gyermek azért halt meg 12 éves korában, mert a zaratusztrai lélek elhagyta őt, hogy a később Krisztussá vált Jézusba költözzön át.

Ez a jelenség hasonló lehetett Neblow, ahhoz, amiről az október 10-én 17: 03-kor kelt hozzászólásodban említést teszel.  Nagyon ritkán ugyan, de előfordulnak ilyenek, hogy az ember szelleme átköltözik egy másik, fizikailag meglévő emberbe, és emiatt a szelleme által elhagyott ember látszólag ok nélkül egy idő után meghal.  Szellem nélkül nem sokáig élhet az ember.

      A láthatatlan világban, vagyis a szellemi világban történő dolgok ismeretében néha teljesen más értelmet kapnak a jelenségek, amik a fizikai világban előttünk állnak.
#26
2008. nov. 26. 19:08
" Szia Neblow!

Érdekelne, hogy honnan jön ez a szó: xenoglosszia
Nagyon érdekesnek találom a hozzá kapcsolódó jelenséget nálad. A kimondott beszéd aztán elfelejtődik, vagy sokáig emlékezni tudsz rá? Szerintem is valamelyik előző életből származik.

A kisgyermekeknek általánosan megvan a képességük, hogy visszaemlékezzenek előző életélményeikre, szellemi világbeliekre is. Hogy neked felnőtt korodban is megvan ez a képesség, mégha töredékesen is, ez különlegesség. Javasolom, hogy ha tudod befolyásolni valamelyest, akkor fejleszd, gyakorold minél többet, ezáltal bővülhet idővel ez a képesség." – sextyjanos


A xenoglosszia az a jelenség, mikor valaki valamilyen ősi, már kihalt nyelven kezd el beszélni. Ez nem tévesztendő össze az előző életekre való visszaemlékezéssel. A xenoglosszia inkább ahhoz hasonlítható, mikor kiskorodban mondjuk tanultál angolul, de később sosem használtad a nyelvet, aztán később valamikor mégis eszedbe jut egy-egy szó vagy mondat. A jelenség elnevezése nem tudományos, mert nem a tudomány emberei nevezték el, ezért a szó magyarázata nem lelhető fel egyetlen lexikonban sem.

A szavakra való emlékezésről pedig... egyes szavakra vissza tudok emlékezni, de a legtöbb esetben elfelejtem őket. A lényeg, hogy amikor valamilyen kihalt nyelven beszélek, mindig tudom, hogy magyarul mit jelent a mondat. Ezt még röviddel a jelenség után is tudom, de később elfelejtődik. Ritka, ha a szavakra hosszabb ideig emlékszem.

Ami még megnehezíti a dolgomat, az az, hogy a jelenség rövid ideig tart, így nehéz tudatosítani magamban a szavakat. Olyan, mintha valahonnan a tudatom mélyéről jönnének.
#25
2008. nov. 15. 22:33
János!

Nagyon jókat írsz..és a téma,amit kezelsz nagyon gazdag...ezért is akadozok a fordítással..(meg más is közbejött) bátran szóllj hozzá mindenhez, mert szerintem mindannyiunkra ránkfér!!
#24
2008. nov. 15. 20:53
Szia Neblow!

Érdekelne, hogy honnan jön ez a szó: xenoglosszia
Nagyon érdekesnek találom a hozzá kapcsolódó jelenséget nálad. A kimondott beszéd aztán elfelejtődik, vagy sokáig emlékezni tudsz rá? Szerintem is valamelyik előző életből származik.

A kisgyermekeknek általánosan megvan a képességük, hogy visszaemlékezzenek előző életélményeikre, szellemi világbeliekre is. Hogy neked felnőtt korodban is megvan ez a képesség, mégha töredékesen is, ez különlegesség. Javasolom, hogy ha tudod befolyásolni valamelyest, akkor fejleszd, gyakorold minél többet, ezáltal bővülhet idővel ez a képesség.
A ciprusi mágus-ról szóló könyvekben lehet olvasni efejta érdekességeket. Daszkalosz, a ciprusi mágus valóságos személy volt, nemrég halt meg. Egy fiatalabb földije írt róla három könyvet, mert Daszkalosznak különleges képességei voltak, többek között előző életeire való emlékezési képesség. Azt mondta, hogy ő nemcsak úgy gondolja, hogy előző életére emlékszik, hanem biztosan tudja ezt, nemcsak részletekre, hanem olyan aprólékossággal mindenre, mint ahogy bárki az éppen aktuális életére. Néhány szenzációs életképet el is mondott az egyiptomi és korábbi ciprusi életeiből.
Az első könyv : Kyriacos C. Markides : A ciprusi mágus

Felvetetted a skizofrénia témakört. A Germán Újmedicinából (GNM) szinte teljeskörű információkat lehet kapni ezügyben, és már most szólok, hogy ez az új orvostudomány még nincs elfogadva a jelenlegi akadémikus orvoslás részéről.
A név is megtévesztő első hallásra, mert itt semmi újdonság nincs a betegségek és a gyógyulások tekintetében, évmilliók óta működik az a szisztéma, amit dr. Hamer német orvos felfedezett 27 évvel ezelőtt. A "régi" medicina sokmindent nem jól tud a valóságról.
A skizofrénia is, mint minden úgynevezett betegség, olyan speciális feltételeknek megfelelő érzelmi megrázkódtatások következtében (röviden konfliktusoknak szoktuk emlegetni) jön létre, mint általánosságban véve, bármelyik ún. betegség. A különbség csak annyi, hogy egy "szimpla" betegséget (pl. pajzsmirigydaganat) egy, azaz 1 konfliktus hoz létre, a skizofrén jelenséget pedig két egyszerre ható aktív konfliktus hozza létre. Úgy is nevezzük a GNM-ben, hogy skizofrén konstelláció (együttállás) van.
Ezek az enyhe hangulatzavartól a súlyos viselkedészavarokig a konfliktusok súlyosságától függően változóak.
Ide tartoznak olyan ismert jelenségek is, mint az autizmus, a megalománia, a kaszanova-konstelláció, a nimfo-konstellácó (nimfománia), a paranoia(üldözési mánia) és még sok más viselkedési zavar.

A GNM-ben a skizofrén együttállások rész haladó anyag, tehát előbb alapismeretekre van szükség, hogy érthető legyen.

Mielőtt azt gondolnád, hogy ....nna akkor az én további ismeretszerzésemnek befellegzett...
elmondanám, hogy én sem vagyok orvos, műszaki végzettségem van. Teljesen téves az, hogy aki nem végez 8 év orvosegyetemet, az nem tudja átlátni az emberi egészség-betegség folyamatokat. Ezt egy olyanfajta manipuláció következtében gondoljuk, mely arra irányul, hogy az egyszerű ember ne értse meg és ezáltal lehessen gyakorolni felette a hatalmat Ennek része például az érthetetlen orvosi-latin nyelv. A GNM-ben magyarul beszélünk és "csodák-csodájára" mindent el lehet mondani magyarul is.

Fiatal embereknek ez lehet, hogy furcsa, hogy ez egyáltalán felvetődik, ...hogy jön most ez ide?.... mondhatnátok, de később majd magatok is megtapasztaljátok (és remélem, hogy nem),
hogy skizofrénia vagy más, bennünket, egészségünket érintő kérdésekben a "fejünk fölött" igyekeznek intézkedni a sorsunkat érintő kérdésekben, ködösítenek az orvosi-latinnal, hogy nehogymár sajátmagunk is elrendezhessük az egészségünket. Mert még kiderülne, hogy rájuk, az egészségügyi maffiára nincs szükségünk. (Ghislaine Lanctot : Egészségügyi maffia)
Ezeket nem én találom ki, úgy gondolom nem szenvedek űldözési mániában. Ghislaine 25 évig praktizáló orvos volt.

Remélem, nem érzitek úgy, hogy nagyon elkanyarodtam az eredeti témától, esetleg annál lehet ez az érzés, aki ezt a témát misztikusnak gondolja. Az én ismereteim szerint nincs itt semmi misztikum, a természetben zajló evolúció (emberiségfejlődés) törvényszerű folyamatainak megnyílvánulásáról van szó az előző életekre való emlékezés és a skizofrénia tekintetében is.
#23
2008. okt. 10. 18:03
Olvastam olyan cikket is, mikor egy férfi személyiségét háttérbe szorította egy másik személyiség, mindaddig, amig a férfi régi énje el nem veszett. Ez is megszállottság lenne? Mi lehetett ezzel az entitás célja?
#22
2008. szep. 3. 20:09
Nyugodtan írhatsz róla, Györesz. Egyébként ebben a témában írhatnánk a skizofréniáról is, amúgyis kevés szó esik róla szerintem. Kevesebb, mint kellene. Lenne is néhány kérdésem ezzel kapcsolatban, melyeken elgondolkodva sajnos kétségek merültek fel.

1. Skizofrénia esetén vajon tényleg más tudatok fejlődnek ki, vagy mindez a saját tudatunk levált részei lennének?
2. Hogyan alakulhat ki, és minek hatására?
3. A különféle jelenségek, melyek az adott személytől eltérő viselkedésformák, a xenoglosszia, és egyéb hasonlóságok is egy másik személyiségtől származnak, melyek a skizofrénia jelei volnának?
4. Hogyan lehet kezelni a skizofréniát, és milyen hatással van ez az illető életére, elmeálapotára?

Nagyjából ennyi jutott eszembe. Nekem egyébként már volt xenogloszens élményem többször is, és elég furcsa volt. (Egy ilyen eset már volt ebben a topicban is.) Amikor ez velem megtörtént, elég furcsán éreztem magam. Mintha egy másik személy beszélt volna belőlem, miközben a hangom eltorzult, rekedtes volt, ám nem fájt a torkom. Az érdekes az egészben az, hogy teljesen tisztában voltam azzal, amit mondok, mivel a magyar jelentése is megjelent a fejemben azoknak a szavaknak, melyeket kimondtam, az elhangzásukkal egyidőben. Ilyenkor csak azt nem tudom, milyen nyelven beszélek, sem azt, hogy pontosan ki beszél belőlem, csak sejthetem, hogy talán a Belső-Énem volt.
#21
2008. júl. 22. 21:30
törölt tag
Amúgy ha érdekel szívesen írok róla:)
#20
2008. júl. 22. 21:26
törölt tag
Mekkora seggggg vagyok. Ide akartam írni erre nyitottam egy új topikot. A 3-ik szemről. ;D
#19
2008. júl. 22. 20:38
Igen,kösz..de akkor is tanulságos.. és neki is az lesz... van...volt...
#18
2008. júl. 22. 20:27
törölt tag
Ez csak a kis fiam erős fantáziája. Viszont a nagy tényleg keményen benne volt ezekben a benne élő dolgokban. A másik topikban leírtam, mert megpróbáltam vele segíteni a Tinának.
#17
2008. júl. 22. 20:12
Kösz, ez nekem tök ismeretlen téma... de jó lenne tudni róla többet... más élményed volt róla??
#16
2008. júl. 22. 19:58
törölt tag
Nem kérdezel hülyeségeket, én vagyok komolytalan.
Nem tudom honnan szedte ezt a bennem élő senkiházit????????????????
Az angyalt meg csak én mondom mert annyira édes és szép volt kicsinek mint egy angyi.
#15
2008. júl. 22. 16:07
Hú.... és később mi lett??? Lassan letünt belőle,megváltozott, vagy hirtelen??? Vagy hülyeséget kérdezek???
#14
2008. júl. 22. 13:23
törölt tag
A múltkor leszúrtam a kis fiamat, most 7 éves, hogy miket beszél?
Mire Ő: "ezt nem én mondom hanem a bennem élő senkiházi"
Honnan szedte........................?Különben Ő van a képen csak akkor még az angyal volt az erősebb benne.:))
Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0