Igazi vámpírokról!

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

#8723
2014. jan. 17. 12:32
#8722
2014. jan. 17. 10:28
#8721
2014. jan. 16. 20:15
Idézet a Nyirkai Jóslatból:

„Kettészakad a nemzet,
lángra lobban az Ország.
A lángot vér oltja.
Magyar magyart gyilkol,
de a bika hátáról is ide lőnek
a hét teve miatt.
A nép fele elpusztul…”

Mit mond ugyanez a jóslat a változást követően?

„A haragosok megbocsátanak egymásnak,
az irigy örül más szerencséjének,
a rátarti nem rázza a rongyot,
a közönyös siet segíteni…
Új kor veszi kezdetét minden égtáj felé.”



Nostradamus próféciáiból:

Mit jósol Nostradamus abban a 99 számozott versben, amelyet gróf Zrínyi Miklós rendelt tőle Magyarországra (Pannóniára) vonatkozóan?

„Jön majd idő, hogy szinte eltűnik
Pannónia földről ki magyarnak született,
fiaikat az anyák meg sem szülik,
s a hágókon át jönnek barbár seregek.
A magyaroknak még nevét is lopják,
s rettegnek még emléküktől is.
Már csak nevében lesz Magyarország,
s nevében minden egyezség hamis.”

„A kétezredik év után hamar
nagy lesz az ország és erős,
visszatér hazájába mindegyik magyar,
s magyar földben nyugszik minden ős.
De a magyar föld része lesz a nagynak,
erős királyság, melynek nincs határa,
a keresztények farkasai már nem ugatnak,
Krisztus ellenségeit a föld kizárja.”

„A második ezredév után
Pannónia váratlan erőre kap,
királyok gyűlése lesz Budán,
de császáruk magyar marad.
Kelet s nyugat központja lesz,
egy évszázadra legyőzhetetlen,
szembeszállni velük nem érdemes:
uralkodik a LÉLEK és a SZELLEM.”

„Jön új nemzedék, mely erős lesz,
és nem szégyelli többé, hogy magyar,
a vének nemzedéke önmagán erőt vesz,
s nemcsak önmagának túr és kapar.
Erkölcsében megújul majd az ország,
s végre büszke lesz minden fia,
mert ámulatba ejti egész Európát
ezerszáz évnek elteltével Pannónia.”

„Jön majd egy ember a második millennium után,

ki felette áll minden torzsalkodásnak: Ő lesz az itt, ki Pannon földről Istenhez kiált,
és Isten meghallgatja imádságait.

Ő lészen az, kinek uralkodása folytán Pannónia ismét erős lesz és gazdag, nagyobb lesz, mint akármely szultán,
az ő szavára minden országban adnak,
s önként kezére bíznak minden hatalmat.”

Ki ez az ember, akiről Nostradamus ír?

Egyelőre keveset lehet róla tudni, sőt szinte még semmit.
Ismereteim szerint ez a személy már az Isteni Énjének tudatára ébredt, és gondolati síkon szorgalmasan munkálkodik az aranykori Magyarország struktúráján.
Már most is okos, intelligens ember, azonban bölcsessége, és tudása nem a fizikai világban megszerzett diplomák mennyiségének és minőségének eredménye, hanem lelkiségének és szellemiségének haladottsága, gondolatai és érzelmei rendezettsége teszik őt hamarosan kiemelkedővé.
Nem tagja egyik pártnak sem, és nem tartozik sem az egyház, sem pedig az egyház „leányvállalatainak” (gyülekezetek, szekták) csordarendszeréhez.
Amikor eljön az ideje színre lép, és az igaz hitű és szívű magyar embernek nem lesz kérdés, hogy ki Ő, mert tudni fogja!

Az Aranykor és a Nostradamus által megjósolt kiemelkedő szellemiségű ember (emberek, mert nem egy lesz!) is eljön magától, csak még egy kicsit legyünk türelmesek, és kitartóak.
Akarjuk és higgyük, hogy hamarosan „a magyar név újra szép lesz, méltó régi nagy híréhez”, azonban ehhez kedves honfitársaim fel kell a mélyalvásból ébrednünk, és cselekvésre is szükség van!
Tehát az Aranykor hajnalán: ÉBREDJ MAGYARORSZÁG!!!!!!!

= = = = = = = = = = = = = = = =

Ajánlott linkek:

tudatraebresztes.blog.hu/2011/12/06/2012_ev_belepes_az_aranykorba
logoszvilag.blog.hu/2013/06/11/aranykori_szerelem_es_szexualitas
www.vntv.hu/vivanaturavideo.php?vid=d89435eb4

www.youtube.com/watch?v=DYcq9cqtNQg

„… Ne szokjátok meg a zsarnokságot, ne szokjátok meg az apró lépéseket,

ne tűrjétek el a zsarnokságot – az ártatlanság könnyen lépre megy.

Ne hagyjátok, hogy visszajöjjenek,

mert idejük hamar leáldoz,

ne támogassatok hamis törvényeket!

A MÚLTBÓL EZT ÜZENI NOSTRADAMUS!”

(Nostradamus jóslatai Magyarországról)

Megjegyzés:Az ókori egyiptomiak, sumérok, kelták és az ógörögök a halhatatlanság, a szabadság, a béke és a kozmikus szeretet világkorszakát, az „istenek idejét” ARANYKORNAK nevezték.
A szent iratokban az Aranykor neve: „Boldog Birodalom, Tündérország, Igazság kora, Álomidők, Avallon, Atlantisz, Elízeum, Boldogok szigete, Aranyos Szeglet” stb.

Forrás: tudatraebresztes.blog.hu/2012/01/10/aranykor_magyarorszagon_1?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook&utm_campaign=blhshare
#8720
2014. jan. 16. 20:14
Magyarország az Aranykorban

A szent iratok azt mondják, hogy minden világkorszak váltásnál van egy olyan nép (kultúra), aki az adott világkorszak váltásnak a fáklyája, vezérhajója. Ez azt jelenti, hogy abban az országban történik meg először az átalakulás az új világkorszakra, s így ennek az országnak a népe mutat példát a többi nemzetnek.
Az ókori szövegek 20 próféciájából kb. 15 foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a 2012-es világkorszak váltáskor melyik lesz ez a nép. Ez a 15 prófécia leírja, hogy hol köszönt be először az Aranykor és melyik népen lesz az ún. „világ szeme”, vagyis a Vaskor falai elsőként hol dőlnek össze.

Az indiai szent irat, a Vishnu Purana így ír erről:

„A szakák népe felébred és viszi a tüzet más földekre is. A szakák ébrednek fel elsőként, ahogy évmilliókkal ezelőtt is ők vitték a fényt! Elsőnek Nimród népe tér magához, utána a többi.”

A „szaka” alatt az ókori indiai szövegek a szkítákat értik, ami nem más, mint a MAGYAR NÉP.

A szkíta nép nem rokon, hanem a magyar nép őse, tehát a „szakák”, vagyis a szkíták mi magunk, magyarok vagyunk. (Ahogy elnézem, a jelenlegi kormánypolitikát már rajtunk van a világ szeme…)
S még mielőtt bárkinek a bibliai Ószövetségben szereplő „gonosz” Nimród (és népe) jutna eszébe, javaslom, hogy a magyarok őskirályáról és dicsőségéről bővítse ismereteit pl. Avatara vallástörténész-mítoszkutató: Nimród vére I-II. című két kötetes regényéből!

Milyen ember és milyen nép a magyar?

Erre a kérdésre a vaskori személyiségtudatú ember rögtön rávágja, hogy önző, gyarló, gonosz, irigy, rosszindulatú, kapzsi stb.
Tegyük félre egy időre az ítéleteinket, és hagyjuk abba a népünket megvető kritizálást!
Nézzünk egy kicsit magunkba és úgy tegyük fel a kérdést: Milyen ember a magyar?
Valójában a magyar ember vendégszerető, végtelenül befogadó, ingét-gatyáját odaadja a vendégnek még akkor is, ha neki nem marad, önzetlen, segítőkész, idealista, határtalanul türelmes, nagyon okos, hiszen rendkívül sok művészt és tudóst, felfedezőt adott és ad ma is a világ számára.
A magyar fényvallású nép, a békességre törekvő emberek gyülekezete.

Mi a magyarok feladata?

Nem kevesebb népünk küldetése, mint az, hogy bölcsessége és tudása által az érdek nélküli szeretetet, és békességet hirdesse és közvetítse minden nemzet felé.

Általában kis létszámú, kis területtel rendelkező országként beszélnek a világban hazánkról.
A magyarok soha nem voltak sokan, a turáni népekre nem jellemző a szaporaság.
Népünk ereje nem a számarányunkban áll!
A mi erőnk az AGYUNK, a bölcsességünk, a tudásunk és természetesen a korlátok nélküli szeretetünk.

„A magyarok nyilaitól ments meg, Uram minket!” imának többféle értelmet is adtak már az emberek.
Az nem kétséges, hogy a magyarok kiváló lovasok és íjászok voltak, ám minden tévhit ellenére nem volt rájuk jellemző a hódító háború.
A sötét Vaskor képviselői évszázadokon át próbálták elhitetni a világgal, hogy a magyar nép hitetlen, barbár és gyilkos hajlamú tulajdonságokat hordoz magában.
A magyarok nyilaival kapcsolatosan megfontolásra javaslom:
A NYÍL AZ ELME SZIMBÓLUMA! A magyar ember égi íjásza a világnak, és a sötétségbe kilőtt fény-nyilaival az emberek tudatlanságát akarja megsemmisíteni.
Ha vesszük a fáradtságot, és tanulmányozzuk egy kicsit Nimród legendáját, akkor egyértelművé válik számunkra, hogy Őskirályunk íjának megfeszítésekor nem az embereket vette célba, hanem az ellenséges démonkirályt, vagyis a sötétséget!!!

Ami az ősnépünket, a szkítákat illeti, náluk az volt a korabeli hadijog, hogyha az ellenség párviadalban megsebesül, a szkíta harcosnak rögtön abba kell hagynia a csatát, és a sérültet azonnal a táltoshoz kell kísérnie gyógyításra. Ez aranykori eszme és cselekedet.
Ezzel szemben a Vaskorban a gyengének, a sebesültnek pusztulás a sorsa.
A magyar, fényvallású aranykori nép és a Vaskor rezgése, energetikája idegen számára.

A gyilkolás, a háború, a hódítás nem tartozik a népünk eszméihez (területeinket soha nem csatában vesztettük el, hanem mindig a tárgyalóasztaloknál: lásd Trianon!).

Miért szenvedett sokat a magyarság?

Az biztos, hogy népünk szenvedéseinek oka nem abból ered, hogy el lennénk átkozva, vagy Isten haragudna ránk, s „verne” bennünket.
Az úgynevezett balsorsunk főleg annak tudható be, hogy mivel a magyar aranykori nép, ezért nem tud vaskoriként alkalmazkodni. Ez az egyik oka Magyarország pusztulásának.
A magyarság elpusztítására való törekvések másik fő oka az, hogy nemcsak Európa középpontja vagyunk, hanem a Földdé is, úgyszólván a „világ közepe”. (Lásd: Dobogókő, a Föld szívcsakrája)
Ami pedig a magyar népet illeti, nem vagyunk kevesebbek, mint az az ősnép, aki az égi (fény) nyelvet beszéljük.
A MAGYAR NYELV az egyetlen a világ nyelvei között, melyben feltűnő többséggel fellelhető az ősiség, ennélfogva a legalkalmasabb az Istenség kifejezésére.
Sajnos jelenleg angol-kórban szenved Magyarország és a világ is, hiszen a Vaskorban világnyelvnek lett kikiáltva az angol...

Néhány példa arra, hogy égi nyelvünk szavaiba mi minden mondanivaló van még az eredeti jelentésen kívül belekódolva (betűk felcserélhetők, ékezetek hozzáadhatók vagy elvehetők):

MAGYAROK ISTENE
MA; MAG (a fény mag); AGY; AGYA; MAGA; OK (Isten, Teremtő); KOR;
ISTEN-ben benne vagy TE IS és ÉN IS!
TÖRTÉNÉSZ : TÖRT-ÉN-ÉSZ
NYELVÉSZ: NYELV; ELV; ÉSZ
OKKULT: OK; KULTUSZ; (Az Okkult Isten a Teremtő Isten kultúrája)
ŐSZINTÉN: Ő; SZINT; ÉN;
BOLDOG: DOLOG
ÖRÖKSÉG: Ő-ÖRÖK-s-ÉG
LEHETŐSÉG: LEHET-Ő-s-ÉG
NŐISÉG: NŐ-IS-ÉG
BÖLCSŐ: BÖLCS-Ő
KÖZÖSÜLÉS: Ő; KÖZ; KÖZÖS; ÜL; ÜLÉS (Istennel – ővele – való közösséget jelent) KÖZÖS-ÉG)
NÉGY: ÉN; EGY;
KETTŐ: KÉT-TŐ
MINDENKI: MIND-ÉN-KI
SZENT: Én; TE;
FÉNY: ÉN
HÍRNÖK: HÍR-NŐK
ALKALMAZKODOM: ALKALMAZ-KÓD-OM (Az OM jelentése: A szótag az a rezgés, amellyel Isten a világot teremtette. Teremtő igét, vagyis magát az Istent jelenti.)
A KÓD (a Teremtő kódja) azokban az emberekben munkálkodik akik (alkalmazkodva) naponta tudatosan meglelik istenségüket emberségükben.
A nyelvünk tehát kódolva van (alkalmaz-KÓD-OM, gondol-KÓD-OM, munkál-KÓD-OM) és ennek a kódnak a kulcsa a MAGyarok magjában lelhető fel (a kulcs pedig Énok kulcsa – Engem (ÉN) okozott (OK) valaki, ÉN Oka vagyok valakinek vagy valaminek).
JELADÓK vagyunk (JEL-A KÓD), és aki adni tudja a jelet (kódot), az venni is képes.

A fentiekből látható, hogy nagy őstudás van a magyar ember sejtjeibe és nyelvébe (elvébe) kódolva.
A külvilágban történő események egyre inkább arra sarkalnak bennünket, hogy vegyük észre, hogy MAGa magunkba kell fordulni, hiszen ott van a Mindenség (MIND-ÉN-s-ÉG) Teremtője bennünk!

Az Aranykor eljövetelével nemcsak világkorszakváltás következik be Magyarországon (és az egész Földön), hanem az emberek világszemlélete is lényegesen megváltozik.
A Fénykorban a nemzeti öntudat megerősítésre kerül. Mi magyarok fogunk először átesni az Aranykor tűzkeresztségén! Ez természetesen nem történik meg egyik napról a másikra, és nem is lesz könnyű, hiszen fájdalommal, áldozattal és vérrel jár.
#8719
2014. jan. 16. 20:14
Mit jövendölnek Magyarországnak az ősi szent iratok, próféciák, jóslatok?

Az utóbbi 20 évben Magyarország fénysebességgel rohan egy olyan szakadék felé, amely akár az örök vesztét is okozhatná hazánknak. Ki kell ábrándítanom a szakadékba zuhanásunkra várakozó törekvőket, mert ez a tragédia nem fog bekövetkezni!

Hazánk történelmére visszatekintve (még akkor is, ha az nagyrészt el van torzítva) láthatjuk, hogy már többek is kísérletet tettek országunk és népünk elpusztítására, vagy „jó esetben” csak rabszolgaságba kényszerítésére, ám ezek a próbálkozások sem voltak eredményesek.

Nem kell messze menni, ott van mindjárt a volt szovjethatalom, aki nemcsak megszállta országunkat, hanem irányította is.
Csak egy példa a sok közül: Több mint 40 évig énekeltük a különböző ünnepségeken azt az Internacionálé-nak nevezett dalt, melyben, ha egyes sorok jelentését figyelmesen megvizsgáljuk, egyértelműen kitűnik, hogy mennyibe nézett a megszálló haramia bennünket, és mindazokat a népeket, akik még az uralma alatt álltak. Számtalanszor hagyta el ajkunkat ez a dal, és intenzív agymosásunk közepette elfelejtettünk odafigyelni arra, hogy mit is mondunk:

„A múltat végképp eltörölni
Rabszolga-had indulj velünk!”

Tudnunk kell, hogy ha egy népnek elveszik, „eltörlik” a múltját, akkor ezzel elvágják a gyökereit, amely az ősi hagyományaihoz vezet, ezért a nép gyönge lesz, önbizalmát veszti, s így már könnyen ki lehet fosztani, rabszolgává lehet tenni, végül pedig el lehet pusztítani. Amely népnek nincsen múltja, annak nincsen hazája és jövőképe sem.
Hosszú ideje mindent elkövetnek a magyarországi hivatalos tudományban, hogy az emberekbe beszéljék azt, hogy mi finnugorok vagyunk. Ez úgy, ahogy van hazugság!
A finnugor elmélet valójában politikai okból jött létre, melynek hátterében a Habsburgok álltak.
Az 1848-as szabadságharc leverése és megtorlása után az egyik legjobb megoldásnak tűnt a finnugor elmélet létrehozása és terjesztése.
Idézet egy korabeli jegyzékből, amelyet miniszteri utasításra Haynau adott írásba:
„A magyaroktól örökre el kell venni a szittya büszkeséget, hogy elfelejtsék végre a lázadozást és megtanulják, hol a helyük.”
A Habsburgok jól tudták, hogy egy nép tönkretétele, rabszolgasorba vetése és megsemmisítése nem a háború útján érhető el leghatékonyabban, hanem a múltjától (történelmétől, hagyományaitól, népszokásaitól, eszméitől, hitétől, értékrendjétől) kell megfosztani.
A Habsburgok elvették az eredeti múltunk tanításait, s ezzel megkezdődött az a törekvés, ami a 20. században is jellemző volt azokra a diktatúrákra, amelyek érintették Magyarországot – gyökerestől kitépni, eltörölni a magyarok múltját, ellehetetleníteni a jelenét, hogy még véletlenül se legyen jövője. (Ezzel már István király is próbálkozott 1000-ben!)
„A múltat végképp eltörölni”…
Országunk népét minden megszálló hatalom rabszolgának tekintette, így nyilvánvaló, hogy a hódító célú háborúikban a magyarokat (is) állították az első sorba, hiszen nem kár értük, ha pusztulnak: „Rabszolga-had indulj velünk!”

Hosszan lehetne elemezni a Magyarországot sújtó csapásokat pl. tatárjárás, török uralom, Dózsa féle felkelés, Rákóczi szabadságharc, mindkét világháború, 1956-os forradalom, a szovjethatalom és persze a jelenlegi Európai Unió is.
Azt, hogy az elmúlt években milyen gyalázatos tevékenységek folynak Magyarországon, nem kell ecsetelnem (pl. politika, kormányintézkedések, bank, gazdaság, ipar, egészségügy, oktatás, jog stb.).

Most inkább annak a kornak az eljövetelére szeretnék egy kicsit rávilágítani, amely 2012. december 21-én a fizikai síkon is kezdetét veszi. Ez az Aranykor, de nevezhetjük Fénykornak is.
Az arany ezúttal nem az ékszerre és nem a pompára utal, hanem az embernek az anyagi természetű személyiségére, amelyet a bölcsesség által Isten és az egyén szolgálatába kell állítani. Az aranyszín a bölcsességgel és a megvilágosodással kapcsolatos, tehát a megismerés és a tudás szimbóluma.
A fény pedig elsősorban az emberben lévő Istent, s annak fénymagját, ezáltal a magasabb rendű létezés tartalmi hasonlatát jelenti. A fény magában hordozza a bölcsességet, valamint az igazságot és annak tanítását.
Az Aranykor eljövetelét jelzi előre a maja naptár, és számos jövendölés, szent könyv és szent irat.


Erről bővebben itt olvashat: logoszvilag.blog.hu/2011/12/06/belepes_az_aranykorba_1

Jelenleg még a Vaskor utolsó évét tapossuk, azonban hamarosan tanúi lehetünk e kor instabillá vált szellemi és eszmei építményei megsemmisülésének. Mindez kezdődik Amerika csődjével, a bankrendszer összeomlásával, majd folytatódik az Európai Unió, a gazdaság és az ipar világszintű halálával.
Ez mind félelmetesen hangzik, ugyanakkor szépnek és jónak ígérkezik, de mi szerepe van ebben Magyarországnak?
Valójában kik vagyunk mi magyarok?
Milyen ember és milyen nép a magyar?
Miért szenvedett annyit a magyarság?

Ahogy már említettem több őskori szent irat és jövendölés foglalkozik a 2012-es Világkorszak-váltással, ami az Aranykor kezdete.
Mi történik 2012. december 21-én?
Ezen a napon nagy látványosságra és végítéletszerű eseményre nem kell számítani!
Ekkor csupán annyi történik, hogy az ún. világkarma minősége megváltozik, vagyis a Föld és a Naprendszerünk számára ekkor zárul a Vaskor, és nyílik az új Aranykor.

Hogyan fogjuk mi emberek ezt érzékelni?
A Föld és az emberiség Aranykorba való belépéséhez az előkészületek már évekkel ezelőtt elkezdődtek. A változás nem egyik napról a másikra történik!
A 2012-es év eseményei rákényszerítik az embereket a paradigmaváltásra.
Egyre inkább az lesz majd tapasztalható, hogy az erkölcstelen, gátlástalan, kizsákmányoló vaskori gondolkodás és viselkedés az új korszakban finoman szólva a semmibe vezet.
Ugyanakkor, aki az Aranykor filozófiája szerint gondolkodik és cselekszik, valamint az Istenben való hite (és a róla szóló valós tudása) szilárd, erős lábakon áll, ott a mindennapi élet békéje és nyugalma fog megteremtődni.
#8718
2014. jan. 16. 18:41
#8717
2014. jan. 16. 11:19
Ki van fenn ?
#8716
2014. jan. 16. 11:18
"05:Küld át légyszi,amit Szilgyi küldött neked,hogy küld át nekem :D" – Penelope


Meg volt :)
#8715
2014. jan. 16. 9:04
#8714
2014. jan. 16. 8:43
#8713
2014. jan. 15. 23:19
"Ez már elég régi. :D
www.mon.hu/rejtelyes-elo-oskori-lelet-ukrajnaban/news-20080528-11500509" – Falcon


Mármint a link,te vagy a lelet? :D :D

Na ha már vámpír topik,akkor megnézek egy vámpírfilmet is.
www.youtube.com/watch?v=3xrLDyOghKc

Kiderül,hogy léteznek vámpírok és az emberiség élete fenekestül felfordul.Ember és Vámpír élete egybefonódik.Jó és rossz.Na talán ihletem is lesz ennek segítségével.
#8712
2014. jan. 15. 23:15
#8711
2014. jan. 15. 22:21
Nina elolvastam a fejezeted és húúú nagyon,nagyon tetszett. :) ;)

Elkültem az én folytatásomat is,remélem értelmezhető,viszont ha nem akkor írjátok meg. :DLehet kissé össze csaptam.
#8710
2014. jan. 15. 22:02
#8709
2014. jan. 15. 21:56
Százezer számítógépet fertőztek meg az amerikai kémek

Az amerikai titkosszolgálatok kémei a legnehezebb feladatot is megoldották: olyan számítógépeket is képesek irányításuk alá vonni, amelyek nem kapcsolódnak az internethez. Pedig sokáig úgy tartották, ez a legbiztosabb módja a megfigyelés és támadások elleni védekezésnek.

Az amerikai titkosszolgálatok világszerte legalább százezer számítógépet „fertőztek meg” olyan programokkal, amelyek lehetővé teszik, hogy megfigyeljék az ezeken végrehajtott műveleteket és kommunikációt. Sőt, arra is tudják őket használni, hogy kibertámadás indítása esetén segítséget, hátteret nyújtsanak az amerikaiaknak – jelentette a The New York Times (NYT).

Ahhoz, hogy egy gépet ellenőrizzenek az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) vagy a Pentagon kiberbiztonságért felelős emberei, már arra sincs szükség, hogy a gép az internethez kapcsolódjon. Ez azt jelenti: sikerült megoldaniuk a legnagyobb problémát, amely a számítógépes kémkedést akadályozza. Kifejlesztettek olyan apró áramköröket és USB-meghajtókat, amelyek beépített rádiós jeladóval rendelkeznek. Ezeket fizikailag kell eljuttatni a megcélzott számítógéphez, ami „hagyományos” kémmódszerekkel történhet. De arra is van példa, hogy az említett áramkört még a leszállítása előtt, a gyárban beleteszik a számítógépbe, ha a megrendelő „érdekes” személy.

Az így becsempészett eszköz képes arra, hogy feltérképezze a megtámadott gépet, és onnan titkos csatornán adatokat sugározzon egy annak vételére alkalmas eszközre. Ez pedig, mint az egykori NSA-alkalmazott Edward Snowden által kiszivárogtatott dokumentumokból kiderül, akár nyolc mérföldre is lehet a jeladótól, és elfér egy aktatáskában. A Der Spiegel korábbi cikke szerint akár egy drónra szerelt eszköz is képes lehet a jelek vételére.

Ezeket az eszközöket kiberháborús célokra használják, nem pedig – a világszerte óriási felháborodást kiváltó – tömeges megfigyelésre. A NYT kérdésére az NSA hangsúlyozza, hogy csak nemzetbiztonsági érdekből végez ilyen tevékenységet, soha nem ipari kémkedés, gazdasági előnyszerzés céljából. Ez amiatt érdekes, mert az USA már többször megvádolta kibertámadásokkal a kínai hadsereget. A NYT megjegyzi: a gazdasági és nemzetbiztonsági érdekek közötti különbségtétel Kína esetében nem is értelmezhető. Számukra a gazdasági fejlődés és az ipari kémkedés ugyanis nemzetbiztonsági kérdés.

A 2008-as keltezésű, most nyilvánosságra került dokumentumokból kiderül: a Quantum kódnevű program keretében „megfertőzték” a kínai hadsereg egyes egységeinek a gépeit, betörtek a mexikói rendőrség és a drogkartellek rendszerébe, de célpontok voltak európai uniós kereskedelmi kirendeltségek és az orosz haderő hálózatai is. Az említett dátum azért érdekes, mert a lap által megkérdezett szakértők szerint az eszközök és a módszerek az azóta eltelt években feltehetően sokat fejlődtek.

Az amerikai hatóságok szerint minderre azért van szükség, hogy időben észlelhessék, ha kibertámadás készül az USA ellen, és időben reagálni tudjanak rá. Ezzel a módszerrel hajtotta végre egyébként a sajtó szerint az Egyesült Államok és Izrael azt az akciót, amelyben betörtek Irán natanzi atomerőművének rendszerébe, majd ott úgy túlpörgették a centrifugákat, hogy azok közül sok tönkrement. Akkor az említett, USB-meghajtóba rejtett jeladót feltehetően egy gyanútlan alkalmazott vitte be az erőmű internetre nem csatlakoztatott számítógépes rendszerébe.

Obama nem szünteti meg a tömeges megfigyeléseket

Barack Obama amerikai elnök pénteken beszél majd arról, hogy mit fogad meg az általa felkért ötfős szakértői testület tanácsaiból, azaz milyen változásokat tervez a titkosszolgálatok adatgyűjtési gyakorlatában. Ez lesz a legmagasabb szintű reakció azóta, hogy a nyáron Snowden elkezdte nyilvánosságra hozni az ellopott dokumentumokat. A kiszivárgott információk szerint Obama nem fogadja meg a „legkeményebb” javaslatokat, a tömeges adatgyűjtések folytatódnak, ám néhány szigorítást bevezet, a kongresszus véleményét is kikéri. A NYT forrásai azt mondják: az elnök középutat próbál találni.
Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0