Igazi vámpírokról!

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

#7853
2013. dec. 3. 21:18
"Máris,csak megtaláltam normálisan-az Egyiptom-i részben van:
azurelefant.blogspot.hu/2011/12/mitikus-kigyok.html?search=titkos+tan%C3%ADt%C3%A1sok

,,A fáraó koronáján a kobra a tudatalatti vagy tudattalan elme, a mély vagy rejtett én képviselője. Ezt a szimbólumot a beavatottak hordták, amely azt jelezte, hogy viselője átesett a kígyó-beavatáson és felébredt lény. Kobra alakú Udzset is, Alsó-Egyiptom védőistennője, a „felébredő”, és ez az istennő hieroglifája is. Az Ureusz később az egyik legnépszerűbb név lett az Isten titkos nevei között."

,,A Sárkányra és a Napra vonatkozó hagyomány a világ minden részében megtalálható, a civilizált és a félvad környezetben egyaránt. Volt idõ, amikor a világ négy táján ezrével voltak a Napnak és a Sárkánynak szentelt templomok, de ezt a kultuszt ma már jóformán csak Kínában és a buddhista országokban õrizték meg. A régi vallások közül Egyiptom közvetítette ezt a kultuszt nyugatra. Az ofiták rítusaikat Hermész Triszmegisztosztól vették át, míg a napimádás vallása a napistenekkel együtt Indiából érkezett a fáraók országába. A bizonyság pedig az, hogy
(A) a papok felvették azon isten nevét, akit szolgáltak, (B) a "sárkányok" az egész ókoron át mint a hallhatatlanság és a bölcsesség, a titkos tudás és az örökkévalóság szimbólumaként szerepeltek, és (C) Egyiptom, Babilon és India fõpapjai magukat általában a "Sárkány fiainak" nevezték. A Titkos Tanítás tételeit tehát a fentiek mind megerõsítik."

,,Az "Égi Háború" egyik jelentése az adeptusságra törõ jelölt nehéz harcaira vonatkozik. A harc önmaga és (mágikus módon) saját megszemélyesített szenvedélyei között zajlik le, s a belsõ ember vagy legyõzi õket, vagy elbukik. Elõzõ esetben "Sárkányölõ" lesz belõle, mivel szerencsésen legyõzött minden kísértést. De "Kígyófi" is, õ maga is Kígyó, mivel ledobta régi bõrét és új testben született meg, s ezzel a Bölcsesség és Halhatatlanság Fiává lesz egy örökkévalóságra.
Seth, Izrael állítólagos õse, tulajdonképpen csak zsidó paródiája a Bölcsesség istenének, Hermésznek, akit másutt Thoth, Tat, Seth, Set és Sátán néven neveztek. Egy másik elnevezése Typhon, ami ugyanaz, mint Apophis, a Hórusz által legyõzött Sárkány; Typhon másik neve Set. Set pedig egyszerûen csak testvérének, Osirisnek a sötét oldala , mint ahogy Angra Mainyu is Ahura Mazda fekete árnyéka. Földi értelmükben mindezek az allegóriák az adeptusság és a beavatás próbatételeihez kapcsolódtak. Asztronómiailag a nap- és holdfogyatkozásokra vonatkoztak, amelyeknek mitikus magyarázatait ma is megtaláljuk Indiában és Ceylonban, ahol mindenkinek módjában áll a több ezer év óta változatlanul fennmaradt allegorikus elbeszéléseket és hagyományokat tanulmányozni.
Rahu például mitológiailag egy Daitya , vagyis egy óriás, Félisten, kinek alsóteste sárkány, vagy kígyófarokban végzõdött. Amikor az istenek felkavarták a tengert és kiköpölyözték belõle az amritát , a halhatatlanság vizét, Rahu ebbõl lopott magának, s miután megitta azt, halhatatlanná vált. A Nap és a Hold, akik a lopáson rajta kapták, beárulták õt Vishnunak, ez pedig a csillagszférákba helyezte õt úgy, hogy testének felsõ része a Sárkány fejét, az alsó része pedig (Ketu) a Sárkány farkát ábrázolta, e két rész ugyanis a felmenõ és a lemenõ pontokat jelentették. Azóta Rahu úgy bosszulja meg magát a Napon és a Holdon, hogy idõnként elnyeli õket. De ennek a mesének van még egy misztikus értelme is, mert Rahu , a Sárkány feje, jelentõs szerepet játszott a Nap ( Vikârttana ) beavatási misztériumaiban, amikor a jelölt és a Sárkány a végsõ küzdelmet vívták egymással."

" – Penelope

Ezt,ha jól rémlik már anno olvastam...Egy sátánista oldalon is jelen volt Sét mind fél elem..az az a sátánként feltüntetve...A háttérhatalomhoz is besorolták ha jól rémlik...De mint rossz ,úgy jött le,hogy a jó érdekében rossz..De ez bonyolult.. :D
#7852
2013. dec. 3. 21:12
,A magyaroknál a fehér kígyó nagy jelentőséggel bírt:
„A fehér kígyó egy nagyon régi hagyomány szakrális védő állata, a szent helyek őrzője. … A Kelet-európai néphitben sokszor feltűnik, mint az égiek földön hagyott házőrzője…”
A fehér kígyó, a kígyóspirál különleges magyar vonatkozására Molnár V. József: Világ-virág című munkájából egy idézet:
A pilisi hagyományban a fehér kígyó meghatározott ciklusokban felkúszik földalatti birodalmából és körbekeríti a Pilist, mint a magyarok szent helyét. Védőfénnyel körbezárja a spirituális magot.

Ehhez annyit még,hogy a Fehér Kígyó..Akár a Fehér ruhás Pálosok !! A Pálosok és a Pilis és az ott Őrzött titkok!!

Akígyó minden hagyományban és mindenütt jelen van,ez nem véletlen hiszen a kezdethez és a végzethez is köze van spirituálisan is...
#7851
2013. dec. 3. 21:01
Na át olvasom miket írtatok...Látom a kígyót de még nem néztem végig...Amúgy a kígyó régen nem jelentett rosszat,csak ezt is elferdítették..A kígyó a tudást is jelentheti és a patikákban is megtalálható szal gyógyító is lehet.

Na át néztem...Igen az aranyasszonytól félt a kígyó és a marása nem volt halálos számára mert immúnis volt rá a hit segítségével..
A Bibliában a kígyo mint gonoszt jelenítik meg....Én azt mondanám,hogy a kígyó megkísértette Évét,hogy egyen a tudás fájáról..Vagyis a tudást megmutatta számára..Egy szóval a kígyó maga a tudás...
#7850
2013. dec. 3. 20:56
"Mára lépek.Jó legyél :) És azért majd aludjál is,ne denevérezzél itt :)" – Penelope

Hihhhii ez jó volt .... jó éjt neked is :) nem igérem biztosra ...:) lehet ma is át megyek kóbor kutyába vagy hóbórba hiihi :)
#7849
2013. dec. 3. 20:41
Mára lépek.Jó legyél :) És azért majd aludjál is,ne denevérezzél itt :)
#7848
2013. dec. 3. 20:39
"[quote author=Penelope link=topic=434.msg36606#msg36606 date=1386098772]
Ne tudd meg,hogy hiányzott már nekem ez a kis keresgélés :)) Régen volt már rá időm.
Na meg indítékom.Jólesett na :) Majd még keresgélek,ha lesz időm." – nevem05

Hehehe :) Jól tetted . Egészségére Miss Penelope :)

Nekem meg az okfejtés hiányzott már :)

Egymás javára vagyunk itt mind . Szilgyi adta az akétot nekem én meg neked . :)
" – nevem05

:)

Ezek a fórumok tesznek ilyet,meg még ilyenebbeket is bizony...
#7847
2013. dec. 3. 20:38
Kidobott a fórum . Kijelentkeztetett úgy hogy megse nyomtam semmit ..
#7846
2013. dec. 3. 20:36
"Ne tudd meg,hogy hiányzott már nekem ez a kis keresgélés :)) Régen volt már rá időm.
Na meg indítékom.Jólesett na :) Majd még keresgélek,ha lesz időm." – Penelope

Hehehe :) Jól tetted . Egészségére Miss Penelope :)

Nekem meg az okfejtés hiányzott már :)

Egymás javára vagyunk itt mind . Szilgyi adta az akétot nekem én meg neked . :)
#7845
2013. dec. 3. 20:26
Ne tudd meg,hogy hiányzott már nekem ez a kis keresgélés :)) Régen volt már rá időm.
Na meg indítékom.Jólesett na :) Majd még keresgélek,ha lesz időm.
#7844
2013. dec. 3. 20:24
"lelekszinter.hu/a-kigyo-totem-energia-jelentese-es-jelentosege-a-regmultban-es-ma

,,A kígyó hosszú ideje a keleti hagyományokban az emberben élő szexuális és teremtő életerő szimbóluma. A kundalini kígyó a gerinc tövében összetekeredve fekszik, a beavatottaknál felemelkedik a gerinc mentén, a csakrákon keresztül a fejre. (Lásd ureusz.)"

,,A székelyek a kapu őrének tartják az összetekeredett kígyót. Az ősmagyar táltosok tejet öntöttek a küszöbre, ahová beteghez hívták. Valószínű az őrző kígyónak szánt "áldozatról" van szó.

Az Árpád-házi pénzeken is jelen van a négy égtáj közepén a szent központtal, azzal a szent hellyel, amit az a bizonyos fehér kígyó világos kerítéssel kerített körbe, jelezve, hogy itt a rítus érvényes, az őskirály és magyar nemzetsége az égi tudás birtokában lehessen.
Kilencszer bizonyos ciklikus idő alatt körbe keríti a spirituális védelem céljából, a tizedik alkalomkor nem a szent helyet keríti körbe, hanem felkúszik az égbe, és végig fekszik ama „égi fejér úton” amit Tejútnak neveznek és onnan újra erőt merít a földi dolgaihoz.
A Pilis hajdani tündérútjait a néphagyomány a Fehér Kígyó Útjának nevezi.
A néphagyomány koronát tesz a „világos” kígyó fejére, míg a sötét testű kígyót undok denevérszárnyakkal ábrázolja és a sötét anyagi világ urának nevezi. A pilisi fehér kígyó a szentséget, égi karizmáját állandósítja, addig a fekete kígyó a rontást, a kísértést teszi állandóvá.
A fehér kígyó adta át fehér ruháját a „magyar barátoknak” – a pálosoknak - és a ruhán keresztül a „tudását” is."

,,A magyaroknál a fehér kígyó nagy jelentőséggel bírt:
„A fehér kígyó egy nagyon régi hagyomány szakrális védő állata, a szent helyek őrzője. … A Kelet-európai néphitben sokszor feltűnik, mint az égiek földön hagyott házőrzője…”
A fehér kígyó, a kígyóspirál különleges magyar vonatkozására Molnár V. József: Világ-virág című munkájából egy idézet:
A pilisi hagyományban a fehér kígyó meghatározott ciklusokban felkúszik földalatti birodalmából és körbekeríti a Pilist, mint a magyarok szent helyét. Védőfénnyel körbezárja a spirituális magot.

Az ókori Görögországban a kígyó szintén a gyógyítás és az alkímia egyik szimbóluma volt. A görög Hermészhez - a római Mercuriushoz - kapcsolódik a nyugati ezoterikus tradíció legismertebb emblémája - a caduceus - Hermész botja, illetve Mercurius pálcája, mely köré két kígyó tekeredik, egymással szembeforduló fejjel, a bot tetején szárnypárral is ábrázolják.
Az alkímia képi világában a két kígyó a két alapanyag – sulphur és mercurius – egyensúlyi állapotát jelképezi, a teremtett világ két pólusát - jin-jang, Nap-Hold, stb. – a pálca pedig a világtengelyt.
A szimbólum állítólag onnan ered, hogy Apolló egy pálcát ajándékozott Mercuriusnak. Amikor az Árkádiába ment vele, két marakodó kígyót látott meg, közéjük dobta a vesszőt, mire helyreállt közöttük az egyetértés. A caduceust, az élet pálcája körül összefonódó két ureuszt megtaláljuk az egyiptomi Thot – a bölcsesség, nyelv, kommunikáció, gyógyítás – istenének szimbólumaként is. Itt a szellemi és a földi birodalom egyensúlyát fejezi ki.

Aszklépiosz botja, amely köré egy kígyó tekeredik, ma is a gyógyszertárak emblémája, a gyógyítás görög istenére, Aszklépioszra emlékezve, de jelképe az orvosi hivatásnak is. (Újabban egy kehely köré tekeredik a kígyó) A patikák neve még mai napig őrzi ezt a tudást: Aranykígyó ~, Rézkígyó ~, Fehérkígyó patika.

A gyógyításhoz kapcsolás elsőrendű indoka a kígyók évenkénti vedlése, amit az ókorban megifjodásnak fogtak fel. A többnyire gyógyforrások közelében létesített ókori gyógyhelyeken szent állatokként tartották a kígyókat. "

,,Az Uroborosz egy meglehetősen ősi szimbólum. Kr. e. 4200 környékén a kínaiak jádéból készült zhulong (szó szerint „sárkány-disznó) –szobrokat készítettek. Ez a különös lény, ami nagyjából egy disznó és egy kígyó kereszteződésére emlékeztet, körbetekeredett önmaga körül, hogy egy kört alkosson. Az idő múlásával ez a figura egyre méltóságteljesebb lett, és ahogy a tudósok feltételezik, belőle származik a kínai sárkány, amit az erő és a szerencse alakjának tartanak.

A kígyót egészen más oldaláról ismerhetjük meg a germán mitológiában, ahol is a világot körültekergő, önnön farkába harapó uroborosz kígyó az önmagába forduló időt, az örök körforgást jelképezi. A delphoi jósdában ugyancsak egy kígyó fonódik a felügyelő papnő, Püthia székére. Püthon a jósnő háromlábú széke köré csavarodik. A jósda kígyóját egy újabb gyógyító és betegség-isten, Apollón nyilazza majd le: isteni generációváltás, a matriarchátus (Gaia és a kígyóistennők - valamennyien ősi termékenység-istennők!) hanyatlásának korát jelzi ez.

A nyugaton az Uroborosz először Kr. E. 1600-ban tűnt fel Egyiptomban. A halál és feltámadás örök ciklusait szimbolizálta, melyben egyik elválaszthatatlan a másiktól.De az uroborosz nem csak Egyiptomban és Kínában volt megtalálható, hanem megjelent az afrikai, a skandináv, az azték, a hindu és az őslakos amerikai kultúrákban is.

Az egyiptomiaktól a görögökhöz jutott el, mint sok egyéb alkímiai és prealkímiai képzet. Az „uroborosz” szó görög eredetű, jelentése pedig: faroknyelő. A Timaioszban Platón az első létező lényt az uroboroszhoz meglepően hasonlóan írta le. Azt írta, hogy az első lénynek se szemei, se fülei nem voltak. Önmagában létezett mentesen minden külső tényezőtől. A hulladéka volt a tápláléka, melyből aztán megint hulladék lett, s így folytatódott ez a zárt ökológiai ciklus. Ez volt a tökéletes önmagában való lét."

De Golenya Ágnes könyvében is volt egy rész a kígyókról-amikor egy kígyó megmart egy gyereket-Szilgyi segíts,nem emlékszem pontosan már,de olyasmi volt,hogy meggyógyította az Aranyasszony." – Penelope

Amit a magyarokhoz kötnek az nagyon érdekes . Pilis .. ha pilis akkor pálos . Hopp egy kígyó. Plusz Árpád ház . Aszem rá állok .. na meg hát itt is jelentkezik a Thottttttt.. szokásához híven minden hol ott van
#7843
2013. dec. 3. 20:13
lelekszinter.hu/a-kigyo-totem-energia-jelentese-es-jelentosege-a-regmultban-es-ma

De Golenya Ágnes könyvében is volt egy rész a kígyókról-amikor egy kígyó megmart egy gyereket-Szilgyi segíts,nem emlékszem pontosan már,de olyasmi volt,hogy meggyógyította az Aranyasszony.
#7842
2013. dec. 3. 20:04
Miért olyan meghatározó szimbólum a kígyó az Egyiptomban ? Bele ültetted bogarat a fülembe ... A beavátási ritusoknál is kígyó van a koronán .. hmnm

Jó oké valami köze az örökléthez van . Mert Kleopátr is egy áspissal maratta meg magát gondolván hogy az öröklétbe viszi . Vami ilyesmi de ha nem akkor javíts ....:)
#7841
2013. dec. 3. 19:52
"[quote author=nevem05 link=topic=434.msg36600#msg36600 date=1386095369]
[quote author=Penelope link=topic=434.msg36599#msg36599 date=1386095066]
Én is hol vagyok,hol nem,mint a mesékben :)

No,nekem tetszett az okfejtésed :) Ha ez számít :)" – Penelope

Tudod hogy számít.. szerinted helyt áll? Ebben most valahogy holt biztos vagyok . " – Penelope

Szerintem igen.De már annyi minden van a fejemben,hogy sokszor elvesztem a fonalat :)Amúgy sem a legjobb a memóriám :)

Amúgy meg,ha totál biztos vagy benne,akkor főleg úgy van. ;)
[/quote

Köszi :)
#7840
2013. dec. 3. 19:38
"[quote author=Penelope link=topic=434.msg36599#msg36599 date=1386095066]
Én is hol vagyok,hol nem,mint a mesékben :)

No,nekem tetszett az okfejtésed :) Ha ez számít :)" – nevem05

Tudod hogy számít.. szerinted helyt áll? Ebben most valahogy holt biztos vagyok . " – nevem05

Szerintem igen.De már annyi minden van a fejemben,hogy sokszor elvesztem a fonalat :)Amúgy sem a legjobb a memóriám :)

Amúgy meg,ha totál biztos vagy benne,akkor főleg úgy van. ;)
#7839
2013. dec. 3. 19:29
"Én is hol vagyok,hol nem,mint a mesékben :)

No,nekem tetszett az okfejtésed :) Ha ez számít :)" – Penelope

Tudod hogy számít.. szerinted helyt áll? Ebben most valahogy holt biztos vagyok .
Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0