Igazi vámpírokról!

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

#7043
2013. nov. 8. 11:17
"Én most viszont elvonom a figyelmet :)

,,2013. október 25., péntek
Egy párhuzamos világ távérzékelése
Újabb olvasói levelet kaptunk. Ebben levélírónk - aki már megosztotta velünk másik élményét is - akaratlagos, azaz szándékosan felépített távérzékelési folyamat kialakításával igyekezett kideríteni azt, hogy kik azok az idegennek tűnő entitások, akik életét kontroll alatt tartva "vigyáznak" rá.

Íme a történet, amelynek előzményét a szövegben található linken olvashatják.

Meg kell említenem egy korai "távolbalátás" élményemet, ami irányított volt, és amelynek eredményeként pontos információkat kaptam a céllal, hellyel, személyekkel kapcsolatban. Az eset valamelyest összefügg előző beszámolómmal, hiszen nagyjából ugyanakkor kezdődik: a 60-as években történt, amikor én 8-10 éves lehettem. Miután - különböző módon - többször is megjelentek idegen entitások az életemben, szándékuk akkorra már teljesen egyértelmű volt számomra, hiszen nem is titkolták. Érzelmekkel és telepatikus késztetésekkel közölték velem, hogy egész életemben a gondomat viselik. Ez nem mindig volt igazi gondviselés, inkább nevezném irányításnak vagy kihasználásnak, engem viszont módfelett érdekelt, hogy miért van ez így. Elhatároztam, hogy kiderítem: kik ők, honnan jöttek, valójában mit akarnak. Egyébként csak célozgattak származásukat illetően. Akkor még nem tudtam mi az a RV (távérzékelés), de azt igen, hogy ha akarok valamit tudni, nem kell feltétlenül ott lennem a helyszínen.
Volt nekem egy kuckóm, ahol játszani szoktam, egy titkos hely, ahol senki nem zavart: a fáskamra, ahol tüzelőn kívül régi lomok is voltak. Én ott építettem ki magamnak főhadiszállást :)
Egy alkalommal, miután teljes nyugalomban és sötétségben bekuckóztam magamat a rejtekhelyemen, erősen az idegenekre gondoltam. Vajon hol laknak ők?
Kis idő múltán "látni" kezdtem őket, amint egy jármű (ufo) belsejében ténykednek. Leginkább gondolatokkal vezérelték a szerkezetet, ami válaszolt nekik úgy, ahogy nekem is az idegenek: telepatikusan. Amit érzékeltem, az egy elég tágas, homályos helyiség volt, fényforrás sehol nem volt, mégis jól lehetett látni mindent, annak ellenére hogy nekem ez inkább szürkeségnek tűnt. Aztán változott a kép és már épületeket láttam, járműveket, amik lebegtek vagy suhantak hangtalanul egy kékes világban, ahol az ég lila volt vörös átmenetekkel. A lények sokfélék voltak, jellemző volt a nagyobb fejük, de határozottan emberszerűek voltak, sőt szépek is. Főleg a "nők" voltak szépek, akiknek vagy nem volt hajuk, vagy hosszú, könnyű, libbenő szőke hajjal mentek tova kecsesen, mint az angyalok. Ekkor már szinte aludtam, de pontosan tudtam hogy ébren vagyok*, mert hallottam hogy a házunk udvarán valaki porolja a szőnyegét és néha nagyokat köhint.
A következő élményben inkább szagok és hangok voltak, valami kellemetlen érzéssel vegyítve. Ekkor kerültem először a Föld mélyébe, ahol mint előző beszámolómban írtam (ekkor még nem tudtam hogy ez a mi Földünkön van), lázas rabszolgamunka folyt, óriási, félelmetes dörrenésekkel és morajlásokkal, kellemetlen bűzzel tarkítva. Aztán váratlanul vége lett az érzékelésnek, mintha valaki közbelépett volna, erősen fájt a fejem, szinte nyilallt. Eléggé rosszul éreztem magam, és nyomban elhagytam a búvóhelyemet, sokáig nem is mentem oda a kellemetlen dolgok miatt. De végre tudtam, hogy kik ők, bár azt nem, melyik bolygóról jöttek. Azt csak sok év múlva tudtam meg, hogy az nem idegen égitest volt, hanem bizony a Földünk, de más időben és talán más síkon is. Az még kiderítésre vár, hogy a múltban vagy a jövőben játszódtak-e az események, de azt gyanítom, hogy a jövőben, mert mi szüksége lenne egy kisgyerekre bárkinek - a múltból...?

*Megjegyzés: az "ekkor már szinte aludtam, de pontosan tudtam, hogy ébren vagyok"-helyzet egy teljesen megfelelő leírása az úgynevezett Delta-interfész állapotnak, amellyel a távérzékelés leginkább dolgozik."" – Penelope

Lehet valami Atlantiszi kor vagy a jelen kora a föld alatt..De jó szépek voltak,ennek örülök:)
#7042
2013. nov. 8. 11:16

Vajon a fenti és a lenti (Föld mélyi) élmény ugyanabban az időben játszódik?
#7041
2013. nov. 8. 11:11
"[quote author=szilgyi link=topic=434.msg35592#msg35592 date=1383905212]
[quote author=Falcon link=topic=434.msg35591#msg35591 date=1383905055]
[quote author=szilgyi link=topic=434.msg35590#msg35590 date=1383904885]
[quote author=Penelope link=topic=434.msg35589#msg35589 date=1383904542]
Csak aztán nehogy a végén sértődés legyen..." – Falcon

Benn van a pakliban...Én nagyon kíváncsi lennék a negatívumokra...Legyen az rólam vagy másról szóló...Nem kell megsértődni,ezek egyéni vélemények ..És építőlegesen kell feldolgozni :D
Fúú én tutira veszem az én negatív dolgaimat,ki mit gondol stb...Hiszékeny -álmodozó-hülye?? :D :D :D Am igaz a való életben csöppet sem vagyok befolyásolható csak ha azt én is úgy akarom és bizonyos érzelmek miatt engedem a dolgokat..De ezen a téren 05 már jobban ismer, a személyes ismeretek miatt is...Tényleg 05, irj már rólam tök kíváncsi lettem ;D " – Falcon

Ha megölik egymást, az a te lelkeden szárad! ;) :D" – Falcon

Hi Tudom :D Ne is emlékeztess :) Pszt!! Ne vond fel a figyelmet!! ;) Te nem csatlakozol a játékba??" – Falcon

Inkább nem. Rosszul fogalmazok valamit, félreértik és megbántódás lesz a vége. Stb. :)" – Falcon

Én nem sértődök meg..Ha nem parázol akkor legalább priviben írd meg :) Tartozol úgy is!! Most behajtom ;D
#7040
2013. nov. 8. 11:10
Én most viszont elvonom a figyelmet :)

,,2013. október 25., péntek
Egy párhuzamos világ távérzékelése
Újabb olvasói levelet kaptunk. Ebben levélírónk - aki már megosztotta velünk másik élményét is - akaratlagos, azaz szándékosan felépített távérzékelési folyamat kialakításával igyekezett kideríteni azt, hogy kik azok az idegennek tűnő entitások, akik életét kontroll alatt tartva "vigyáznak" rá.

Íme a történet, amelynek előzményét a szövegben található linken olvashatják.

Meg kell említenem egy korai "távolbalátás" élményemet, ami irányított volt, és amelynek eredményeként pontos információkat kaptam a céllal, hellyel, személyekkel kapcsolatban. Az eset valamelyest összefügg előző beszámolómmal, hiszen nagyjából ugyanakkor kezdődik: a 60-as években történt, amikor én 8-10 éves lehettem. Miután - különböző módon - többször is megjelentek idegen entitások az életemben, szándékuk akkorra már teljesen egyértelmű volt számomra, hiszen nem is titkolták. Érzelmekkel és telepatikus késztetésekkel közölték velem, hogy egész életemben a gondomat viselik. Ez nem mindig volt igazi gondviselés, inkább nevezném irányításnak vagy kihasználásnak, engem viszont módfelett érdekelt, hogy miért van ez így. Elhatároztam, hogy kiderítem: kik ők, honnan jöttek, valójában mit akarnak. Egyébként csak célozgattak származásukat illetően. Akkor még nem tudtam mi az a RV (távérzékelés), de azt igen, hogy ha akarok valamit tudni, nem kell feltétlenül ott lennem a helyszínen.
Volt nekem egy kuckóm, ahol játszani szoktam, egy titkos hely, ahol senki nem zavart: a fáskamra, ahol tüzelőn kívül régi lomok is voltak. Én ott építettem ki magamnak főhadiszállást :)
Egy alkalommal, miután teljes nyugalomban és sötétségben bekuckóztam magamat a rejtekhelyemen, erősen az idegenekre gondoltam. Vajon hol laknak ők?
Kis idő múltán "látni" kezdtem őket, amint egy jármű (ufo) belsejében ténykednek. Leginkább gondolatokkal vezérelték a szerkezetet, ami válaszolt nekik úgy, ahogy nekem is az idegenek: telepatikusan. Amit érzékeltem, az egy elég tágas, homályos helyiség volt, fényforrás sehol nem volt, mégis jól lehetett látni mindent, annak ellenére hogy nekem ez inkább szürkeségnek tűnt. Aztán változott a kép és már épületeket láttam, járműveket, amik lebegtek vagy suhantak hangtalanul egy kékes világban, ahol az ég lila volt vörös átmenetekkel. A lények sokfélék voltak, jellemző volt a nagyobb fejük, de határozottan emberszerűek voltak, sőt szépek is. Főleg a "nők" voltak szépek, akiknek vagy nem volt hajuk, vagy hosszú, könnyű, libbenő szőke hajjal mentek tova kecsesen, mint az angyalok. Ekkor már szinte aludtam, de pontosan tudtam hogy ébren vagyok*, mert hallottam hogy a házunk udvarán valaki porolja a szőnyegét és néha nagyokat köhint.
A következő élményben inkább szagok és hangok voltak, valami kellemetlen érzéssel vegyítve. Ekkor kerültem először a Föld mélyébe, ahol mint előző beszámolómban írtam (ekkor még nem tudtam hogy ez a mi Földünkön van), lázas rabszolgamunka folyt, óriási, félelmetes dörrenésekkel és morajlásokkal, kellemetlen bűzzel tarkítva. Aztán váratlanul vége lett az érzékelésnek, mintha valaki közbelépett volna, erősen fájt a fejem, szinte nyilallt. Eléggé rosszul éreztem magam, és nyomban elhagytam a búvóhelyemet, sokáig nem is mentem oda a kellemetlen dolgok miatt. De végre tudtam, hogy kik ők, bár azt nem, melyik bolygóról jöttek. Azt csak sok év múlva tudtam meg, hogy az nem idegen égitest volt, hanem bizony a Földünk, de más időben és talán más síkon is. Az még kiderítésre vár, hogy a múltban vagy a jövőben játszódtak-e az események, de azt gyanítom, hogy a jövőben, mert mi szüksége lenne egy kisgyerekre bárkinek - a múltból...?

*Megjegyzés: az "ekkor már szinte aludtam, de pontosan tudtam, hogy ébren vagyok"-helyzet egy teljesen megfelelő leírása az úgynevezett Delta-interfész állapotnak, amellyel a távérzékelés leginkább dolgozik."
#7039
2013. nov. 8. 11:09
"[quote author=Falcon link=topic=434.msg35591#msg35591 date=1383905055]
[quote author=szilgyi link=topic=434.msg35590#msg35590 date=1383904885]
[quote author=Penelope link=topic=434.msg35589#msg35589 date=1383904542]
Csak aztán nehogy a végén sértődés legyen..." – szilgyi

Benn van a pakliban...Én nagyon kíváncsi lennék a negatívumokra...Legyen az rólam vagy másról szóló...Nem kell megsértődni,ezek egyéni vélemények ..És építőlegesen kell feldolgozni :D
Fúú én tutira veszem az én negatív dolgaimat,ki mit gondol stb...Hiszékeny -álmodozó-hülye?? :D :D :D Am igaz a való életben csöppet sem vagyok befolyásolható csak ha azt én is úgy akarom és bizonyos érzelmek miatt engedem a dolgokat..De ezen a téren 05 már jobban ismer, a személyes ismeretek miatt is...Tényleg 05, irj már rólam tök kíváncsi lettem ;D " – szilgyi

Ha megölik egymást, az a te lelkeden szárad! ;) :D" – szilgyi

Hi Tudom :D Ne is emlékeztess :) Pszt!! Ne vond fel a figyelmet!! ;) Te nem csatlakozol a játékba??" – szilgyi

Inkább nem. Rosszul fogalmazok valamit, félreértik és megbántódás lesz a vége. Stb. :)
#7038
2013. nov. 8. 11:06
"[quote author=szilgyi link=topic=434.msg35590#msg35590 date=1383904885]
[quote author=Penelope link=topic=434.msg35589#msg35589 date=1383904542]
Csak aztán nehogy a végén sértődés legyen..." – Falcon

Benn van a pakliban...Én nagyon kíváncsi lennék a negatívumokra...Legyen az rólam vagy másról szóló...Nem kell megsértődni,ezek egyéni vélemények ..És építőlegesen kell feldolgozni :D
Fúú én tutira veszem az én negatív dolgaimat,ki mit gondol stb...Hiszékeny -álmodozó-hülye?? :D :D :D Am igaz a való életben csöppet sem vagyok befolyásolható csak ha azt én is úgy akarom és bizonyos érzelmek miatt engedem a dolgokat..De ezen a téren 05 már jobban ismer, a személyes ismeretek miatt is...Tényleg 05, irj már rólam tök kíváncsi lettem ;D " – Falcon

Ha megölik egymást, az a te lelkeden szárad! ;) :D" – Falcon

Hi Tudom :D Ne is emlékeztess :) Pszt!! Ne vond fel a figyelmet!! ;) Te nem csatlakozol a játékba??
#7037
2013. nov. 8. 11:04
"[quote author=Penelope link=topic=434.msg35589#msg35589 date=1383904542]
Csak aztán nehogy a végén sértődés legyen..." – szilgyi

Benn van a pakliban...Én nagyon kíváncsi lennék a negatívumokra...Legyen az rólam vagy másról szóló...Nem kell megsértődni,ezek egyéni vélemények ..És építőlegesen kell feldolgozni :D
Fúú én tutira veszem az én negatív dolgaimat,ki mit gondol stb...Hiszékeny -álmodozó-hülye?? :D :D :D Am igaz a való életben csöppet sem vagyok befolyásolható csak ha azt én is úgy akarom és bizonyos érzelmek miatt engedem a dolgokat..De ezen a téren 05 már jobban ismer, a személyes ismeretek miatt is...Tényleg 05, irj már rólam tök kíváncsi lettem ;D " – szilgyi

Ha megölik egymást, az a te lelkeden szárad! ;) :D
#7036
2013. nov. 8. 11:01
"Csak aztán nehogy a végén sértődés legyen..." – Penelope

Benn van a pakliban...Én nagyon kíváncsi lennék a negatívumokra...Legyen az rólam vagy másról szóló...Nem kell megsértődni,ezek egyéni vélemények ..És építőlegesen kell feldolgozni :D
Fúú én tutira veszem az én negatív dolgaimat,ki mit gondol stb...Hiszékeny -álmodozó-hülye?? :D :D :D Am igaz a való életben csöppet sem vagyok befolyásolható csak ha azt én is úgy akarom és bizonyos érzelmek miatt engedem a dolgokat..De ezen a téren 05 már jobban ismer, a személyes ismeretek miatt is...Tényleg 05, irj már rólam tök kíváncsi lettem ;D
#7035
2013. nov. 8. 10:55
Csak aztán nehogy a végén sértődés legyen...
#7034
2013. nov. 8. 10:47
"[quote author=szilgyi link=topic=434.msg35586#msg35586 date=1383901894]
Remélem nem fog...De már ez is a pakliba van...

Gondolkoztam megint valamin...Vissza rémlik ::) amikor Ninát úgy letámadtunk 05-el..Rá jöttem,hogy túloztunk kissé és nem is a kijelentése volt olyan húú de nagyon megbotránkoztató.Egyszerűen csak kapóra jött az alakalom,mivel kicsit az orrunkba volt a rózsaszín póni miatt és zavart minket,hogy nem ért velünk egyet! Ma már úgy gondolom ez így van rendjén mert nem kell mindenkinek egyformán gondolkodnia stb...Így megmarad az egyensúly.--Ha mindenki ezoterikás lenne akkor szerintem jajj lenne a világnak szóval kell aki agyba ráz minket ha már átt esnénk a ló túl oldalára... Viszont megint csak tovább gondolkodtam...Én hamarabb megbékéltem akkoriban mint 05 ez azért volt mert nő vagyok akárcsak Nina...05 meg férfi és mint pozitív-negatív pólus szerűségként tovább folytatták az "eszmecserét"... :D Minden bizonnyal ha Nina férfi lett volna én is tovább folytattam volna vele együtt a "hülyülést" már csak azért- is szerűségből...
Ilyenek vagyunk mi emberkék...De szerintem egyikünk sem gondolta a negatívosodás komolyan, egyszerű pszihó-blabla volt az egész...

Ha már ítt tatunk..Mindenki le írhatná mit gondol a másikról. Leginkább Nina kontra 05 -RE vok kíváncsi ..Ők mit írnak egymásról... ;D Nina te szeretsz az emberekkel kísérletezni ha jól emlékszem ..Na most itt rá az alkalom..Falcon,Penelope ti részt vesztek a kis játékba??

Ha igen kezdjétek!! :D" – Penelope

Ügyes vagy,hogy erre így rájöttél,ha lenne tapsolós szmájli,akkor azt betenném ide :)
Én már akkor sem értettem igazán,mi az a nagy felhajtás,de a ti dolgotok volt.

Hát,én nem szívesen szállok be a játékba,mert megismerni valakit egy élet is kevés,és így neten keresztül meg szinte lehetetlen.Tehát én most nem nyilatkozom,vagy tartózkodom,ha úgy jobban tetszik :)" – Penelope

Ezt 1000 % vettem :) Falkon sincs benn szerintem..Bevallom én is hülye vok ehhez!! De én Nina és 05 agykapacitásából ki tudom nézni,hogy nekik sikerülni fog ...Lécciiiiiiiii
https://www.youtube.com/watch?v=fpPP4fuIJGo Ez a zene szöveg picit ide vág hihiih
#7033
2013. nov. 8. 10:43
"Remélem nem fog...De már ez is a pakliba van...

Gondolkoztam megint valamin...Vissza rémlik ::) amikor Ninát úgy letámadtunk 05-el..Rá jöttem,hogy túloztunk kissé és nem is a kijelentése volt olyan húú de nagyon megbotránkoztató.Egyszerűen csak kapóra jött az alakalom,mivel kicsit az orrunkba volt a rózsaszín póni miatt és zavart minket,hogy nem ért velünk egyet! Ma már úgy gondolom ez így van rendjén mert nem kell mindenkinek egyformán gondolkodnia stb...Így megmarad az egyensúly.--Ha mindenki ezoterikás lenne akkor szerintem jajj lenne a világnak szóval kell aki agyba ráz minket ha már átt esnénk a ló túl oldalára... Viszont megint csak tovább gondolkodtam...Én hamarabb megbékéltem akkoriban mint 05 ez azért volt mert nő vagyok akárcsak Nina...05 meg férfi és mint pozitív-negatív pólus szerűségként tovább folytatták az "eszmecserét"... :D Minden bizonnyal ha Nina férfi lett volna én is tovább folytattam volna vele együtt a "hülyülést" már csak azért- is szerűségből...
Ilyenek vagyunk mi emberkék...De szerintem egyikünk sem gondolta a negatívosodás komolyan, egyszerű pszihó-blabla volt az egész...

Ha már ítt tatunk..Mindenki le írhatná mit gondol a másikról. Leginkább Nina kontra 05 -RE vok kíváncsi ..Ők mit írnak egymásról... ;D Nina te szeretsz az emberekkel kísérletezni ha jól emlékszem ..Na most itt rá az alkalom..Falcon,Penelope ti részt vesztek a kis játékba??

Ha igen kezdjétek!! :D" – szilgyi

Ügyes vagy,hogy erre így rájöttél,ha lenne tapsolós szmájli,akkor azt betenném ide :)
Én már akkor sem értettem igazán,mi az a nagy felhajtás,de a ti dolgotok volt.

Hát,én nem szívesen szállok be a játékba,mert megismerni valakit egy élet is kevés,és így neten keresztül meg szinte lehetetlen.Tehát én most nem nyilatkozom,vagy tartózkodom,ha úgy jobban tetszik :)
#7032
2013. nov. 8. 10:11
Remélem nem fog...De már ez is a pakliba van...

Gondolkoztam megint valamin...Vissza rémlik ::) amikor Ninát úgy letámadtunk 05-el..Rá jöttem,hogy túloztunk kissé és nem is a kijelentése volt olyan húú de nagyon megbotránkoztató.Egyszerűen csak kapóra jött az alakalom,mivel kicsit az orrunkba volt a rózsaszín póni miatt és zavart minket,hogy nem ért velünk egyet! Ma már úgy gondolom ez így van rendjén mert nem kell mindenkinek egyformán gondolkodnia stb...Így megmarad az egyensúly.--Ha mindenki ezoterikás lenne akkor szerintem jajj lenne a világnak szóval kell aki agyba ráz minket ha már átt esnénk a ló túl oldalára... Viszont megint csak tovább gondolkodtam...Én hamarabb megbékéltem akkoriban mint 05 ez azért volt mert nő vagyok akárcsak Nina...05 meg férfi és mint pozitív-negatív pólus szerűségként tovább folytatták az "eszmecserét"... :D Minden bizonnyal ha Nina férfi lett volna én is tovább folytattam volna vele együtt a "hülyülést" már csak azért- is szerűségből...
Ilyenek vagyunk mi emberkék...De szerintem egyikünk sem gondolta a negatívosodás komolyan, egyszerű pszihó-blabla volt az egész...

Ha már ítt tatunk..Mindenki le írhatná mit gondol a másikról. Leginkább Nina kontra 05 -RE vok kíváncsi ..Ők mit írnak egymásról... ;D Nina te szeretsz az emberekkel kísérletezni ha jól emlékszem ..Na most itt rá az alkalom..Falcon,Penelope ti részt vesztek a kis játékba??

Ha igen kezdjétek!! :D
#7031
2013. nov. 8. 9:28
"[quote author=Penelope link=topic=434.msg35582#msg35582 date=1383890587]
Oh,látom ismét gondok voltak a topikkal...de szerencsére van pár moderátor,aki helyrehozza :D

Köszi Szilgyi.Este már nem jöttem fel." – szilgyi

Gondok?? Az nem kifejezés..4x lett kb lezárva a topik az éjszaka 11-12 ig..Volt olyan,hogy kinyitottam erre kb 2 -3 másodperc múlva újra le lett zárva :D" – szilgyi

Hú,az nem semmi!
No de amíg nem törlődik fura módon,addig nincs gond :)
#7030
2013. nov. 8. 8:09
"[quote author=szilgyi link=topic=434.msg35559#msg35559 date=1383863926]
Hurrá hurrá :) Ezaz Falcon tombolj háháháh...

Nem 05 nem tudtam ezt,....

Találtam egy topikot..Holnap át nézem... forum.tttweb.hu/index.php?topic=104.0" – nevem05

Meg volt egy monologuk is hozzá majd holnap neg keresem valahogy .. Mert elég sejtelmesv.. Valami olyasmi volt hogy " 100 an lejönnek." valami ilyesm is volt benn.

Jó kis topik lehet kár hogy csak 3 oldal....
" – nevem05

Akkor keresd meg lécc :)
#7029
2013. nov. 8. 8:03
"Oh,látom ismét gondok voltak a topikkal...de szerencsére van pár moderátor,aki helyrehozza :D

Köszi Szilgyi.Este már nem jöttem fel." – Penelope

Gondok?? Az nem kifejezés..4x lett kb lezárva a topik az éjszaka 11-12 ig..Volt olyan,hogy kinyitottam erre kb 2 -3 másodperc múlva újra le lett zárva :D
Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0