Igazi vámpírokról!

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

#10358
2014. okt. 2. 8:33
"A vér, illetve a vércsepp érzi a zenét!
A stuttgarti egyetem két fiatal kutatója, Anette Kolb és Katharina Sinner friss vért cseppentetek fekete alapra és bekapcsolták a nagy felbontású kamerát. Miután a csepp nyugalmi állapotba került, lépes szerkezete is kirajzolódott a szélen nagyobb, a közepén kisebb üregekkel.
Ezt követően bekapcsolták a CD lejátszót, méghozzá jó hangosan. Egy könnyed zongoradarabbal kezdték a vér szórakoztatását, és a csepp szinte azonnal reagált a hanghullámokra. Jól láthatóan besűrűsödött a szerkezete, mintha valamilyen művészi igényű szőttes lett volna.
És jött a heavy metal! Dübörgött a dob, és bömböltek a torzított gitárok, a vércsepp pedig szó szerint szétesett. Kis híján elemeire bomlott a szerkezete. A rendhagyó kísérlet igazolta, hogy szervesebben hallgatunk zenét, mint ahogy gondoltuk volna. Nemcsak fülünk, hanem testnedveink is részesei a muzsika hatásának….. élvezetének.
A stuttgarti kutatók olyan kérdéseket vetettek fel, hogy például a vércseppeken kirajzolódó minták miként hatnak a testre. Lehet-e terápiás kezelésre használni ezt a jelenséget? De a hanghatással való manipulálás és befolyásolás lehetősége is érdekesnek tűnik. Manfréd Spitzer orvosprofesszor és Bernd Köplin mérnök is beszáll a vérpezsdítő kutatásba.

A zene hatalma
A zene hat a lélegzésre, a vérnyomásra, az immunrendszerre, a hangulatra, befolyásolja az emésztést. Gyógyító erejét sokféleképpen felhasználják az orvosok.
Az egyik hamburgi klinikán nehéz műtét előtt Chopin zongoraszonátáinak segítségével oldják a feszültségét. Máshol Dvorzsákra esküsznek. A jól megválasztott muzsika az aneszteziológusok szerint is sokat javíthat a beteg állapotán. Hatására rendeződik a szív ritmusa, csökken a vérnyomás, lassul az anyagcsere, gyengül az izomtónus. Mindez csökkenti a félelem- és fájdalomérzetet.
A zene erejét nem csak gyógyításra, hanem tanulásra és sok minden másra is fel lehet használni.

Washington államban az ázsiai bevándorlók észrevehetően gyorsabban tanulják meg az angol nyelvet, ha tanítás közben Mozart zenéje szól. A kanadai Edmonton városában a nyilvános tereken Mozart vonósnégyesei szólnak a hangosbeszélőből a zaklatott járókelők megnyugtatására. Kiderült: még a kábítószer-kereskedelem is lanyhult a zene hatására. A japán Ohara szeszfőzdében Mozart melódiái mellett készül a rizspálinkához az élesztő. A szakértők szerint különlegesen jó a minősége.
tudnodkell.info/a-zene-ereje/" – hajnalcsillag


Erről mintha mr olvastam volna korábban is.
Egyébként én anno a lányomnak,mikor pici volt,vettem Mozart kazit,és betettem hallgatni a lejátszóba,mert a kicsi gyerekekre is jótékony hatással van a komolyzene :)
De egyébként a terhesség alatt hallgatott zene is jó a babának,persze attól függ,milyen zene .
#10357
2014. okt. 2. 8:29
"Jaj, jaj, ez az ebola....
idokjelei.hu/2014/09/az-ebola-maradando-veszellye-valt-januarra-akar-14-millio-beteggel/" – hajnalcsillag


Amerikában is van már egy fertőzött beteg állítólag.Tegnap belefutottam a cikkbe.
#10356
2014. okt. 1. 22:50
Érdekes rajzokat és leírásokat találtak egy rejtélyes dobozban, ami egy Daniel J. Christainsen nevű holland férfihoz tartozott (aki Floridában élt). Szakmáját tekintve pedig mérnök lehetett, mivel műszaki rajzokat is tartalmaztak egyes papírok.
Úgy tűnik, részese volt egy vagy több "idegen" találkozásnak.
Lerajzolta és le is írta az "idegenek" megjelenését
Mindegyiknek négy arca, és négy szárnya volt."
(A legtöbb rajza 1946-47 között készült)
Az egyik arc emberi volt, míg a másik három állati - tehénszerű és madárszerű lény is volt köztük. Az emberi alaknak patkó alakú lába volt.
Christiansen bibliai utalásokkal is emlékeztet minket arra, hogy talán akkor is már voltak idegen találkozások. A rajzok és azok ábrázolásai lehetséges, hogy a saját tapasztalatainak a megörökítései és beszámolói.
Hivatkozik egy 1967-es amerikai turista megfigyelésére is, ezután pedig Ezékiel bibliai leírásaira utal, ahol olyan technológiákat ír le 2500 évvel ezelőtt, amit akkoriban még nem ismertek az emberek.
A rajzok az állatfejekkel régi festmények és szobrok megjelenítéséhez hasonlóak. Tibetben és más régiókban az istenségeket néha ló vagy más állatfejjel ábrázolták. Sokszor az állat volt a "fő" fej, de volt, hogy több - állati - fejjel ábrázolták az istenségeket.
Ide sorolhatjuk a görög mitológia leghíresebb ilyen ábrázolását, a Minótauroszt is, aki egy férfi alak volt, bikafejjel és farokkal.

Nagyon érdekesek ezek a képek, érdemes vetni rájuk egy pillantást
www.fenyorveny.hu/2014/09/egy-doboz-rejtelye-negy-arcuallatfeju.html
#10355
2014. okt. 1. 22:48
A dió az egyik legmegbecsültebb növényünk, hisz a mellett, hogy számos desszertet, süteményt ízesítünk vele, számos betegséget, fertőzést is kezelünk vele.
Mint tudjuk a diófa minden részét felhasználták régen a gyógyításban és az egészségmegőrzésben. Egy ideig sajnos feledésbe merültek jótékony tulajdonságai, de napjainkban újra kezdenek előtérbe kerülni a természet hatékony kincsei, köztük a dió is.
Az orvostudomány atyja, Hippokratész volt az első, aki írásba foglalta a dió gyógyhatását, és kiemelte féreghajtó, gilisztahajtó voltát.
A régi görögök és rómaiak is használtak diókivonatot bőrgombásodás és más bőrfertőzések ellen, sőt, még halálos mérgek semlegesítésére is alkalmazták.

tudnodkell.info/ezert-ne-dobjuk-el-a-dio-hejat/
#10354
2014. okt. 1. 22:47
A vér, illetve a vércsepp érzi a zenét!
A stuttgarti egyetem két fiatal kutatója, Anette Kolb és Katharina Sinner friss vért cseppentetek fekete alapra és bekapcsolták a nagy felbontású kamerát. Miután a csepp nyugalmi állapotba került, lépes szerkezete is kirajzolódott a szélen nagyobb, a közepén kisebb üregekkel.
Ezt követően bekapcsolták a CD lejátszót, méghozzá jó hangosan. Egy könnyed zongoradarabbal kezdték a vér szórakoztatását, és a csepp szinte azonnal reagált a hanghullámokra. Jól láthatóan besűrűsödött a szerkezete, mintha valamilyen művészi igényű szőttes lett volna.
És jött a heavy metal! Dübörgött a dob, és bömböltek a torzított gitárok, a vércsepp pedig szó szerint szétesett. Kis híján elemeire bomlott a szerkezete. A rendhagyó kísérlet igazolta, hogy szervesebben hallgatunk zenét, mint ahogy gondoltuk volna. Nemcsak fülünk, hanem testnedveink is részesei a muzsika hatásának….. élvezetének.
A stuttgarti kutatók olyan kérdéseket vetettek fel, hogy például a vércseppeken kirajzolódó minták miként hatnak a testre. Lehet-e terápiás kezelésre használni ezt a jelenséget? De a hanghatással való manipulálás és befolyásolás lehetősége is érdekesnek tűnik. Manfréd Spitzer orvosprofesszor és Bernd Köplin mérnök is beszáll a vérpezsdítő kutatásba.

A zene hatalma
A zene hat a lélegzésre, a vérnyomásra, az immunrendszerre, a hangulatra, befolyásolja az emésztést. Gyógyító erejét sokféleképpen felhasználják az orvosok.
Az egyik hamburgi klinikán nehéz műtét előtt Chopin zongoraszonátáinak segítségével oldják a feszültségét. Máshol Dvorzsákra esküsznek. A jól megválasztott muzsika az aneszteziológusok szerint is sokat javíthat a beteg állapotán. Hatására rendeződik a szív ritmusa, csökken a vérnyomás, lassul az anyagcsere, gyengül az izomtónus. Mindez csökkenti a félelem- és fájdalomérzetet.
A zene erejét nem csak gyógyításra, hanem tanulásra és sok minden másra is fel lehet használni.

Washington államban az ázsiai bevándorlók észrevehetően gyorsabban tanulják meg az angol nyelvet, ha tanítás közben Mozart zenéje szól. A kanadai Edmonton városában a nyilvános tereken Mozart vonósnégyesei szólnak a hangosbeszélőből a zaklatott járókelők megnyugtatására. Kiderült: még a kábítószer-kereskedelem is lanyhult a zene hatására. A japán Ohara szeszfőzdében Mozart melódiái mellett készül a rizspálinkához az élesztő. A szakértők szerint különlegesen jó a minősége.
tudnodkell.info/a-zene-ereje/
#10353
2014. okt. 1. 22:40
#10352
2014. szep. 30. 20:36
#10351
2014. szep. 30. 16:11
#10350
2014. szep. 30. 13:42
#10349
2014. szep. 30. 13:32
Ezt nem hiszem el,hogy még mindig itt tartunk,és egyre durvábban... Elkeserítő! >:(
Mikor értik meg az emberek,hogy a kemo és sugárterápia gyilkosság??

pecsistop.hu/tudomany/lehetseges-a-terhesseg-alatt-a-kemo-es-a-sugarterapia/1266769/
#10348
2014. szep. 29. 10:26
#10347
2014. szep. 28. 12:13
#10346
2014. szep. 28. 11:59
#10345
2014. szep. 28. 10:48
pecsistop.hu/tudomany/latvanyos-egi-jelenseg-jon-ha-kihagyja-banhatja/1266031/

8.-án pedig Vérhold lesz,idén a második és utolsó.Még jövőre lesz kettő.
#10344
2014. szep. 28. 10:41
Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0