Igazi vámpírokról!

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

#4868
2013. szep. 8. 20:46
Most akkor kanyarodjunk vissza picit Nimród-hoz..
Vagyis Hívjuk Inkább MENRÓTH-nak!!!!!!!!
Az első Király.......Tévhit...Mert az igazi kifejezés ez rá...:Mennyei-Napisten-országának-fejedelme
Köristen vagyis a Napisten országának a kör sziluettjét jelenti, ahogy a magyar ko-rona fogalmában is benne van. Magyarok ős apja...
Hát nem érdekes???

Tudni kell azt, hogy Nimród nem csak a hatalom gyakorlója, hanem a népének a
gyógyítója, a gyógyító erejét a csillagokból nyeri.Az égből kapta a koronát (”GYŰRŰ”), amely erőt adott neki arra, hogy
egyszer lent a magyarok ősapjaként a világ első uralkodójaként, másodszor az égi hatalmánál
fogva égi vezetőként is megjelenik.A magyar nyelv a világ első nyelve, amelyből a történelem
során új nyelvek alakultak ki, fejlődtek ki. Nimród legendák mindenkor a bajba jutott embereken, vagy népeken segít,
hiszen Nimródnak feladata a tisztesség megőrzése, valamint a Földön biztosítani az Égi igaz
törvény végrehajtását.Nimród levadássza azokat az égi kardal, akik a törvényt nem hajtják végre. Ebből is látszik,
hogy nem a saját akaratából tesz azt, amit tennie kell, hanem az ég Istene égi törvényeinek a
földi végrehajtója, igaz hitet és remény oszt, fényt és tudást adó földi királya. Megemlítésre
került a gyűrű, a korona, az uralkodói kard is, de nem utolsó sorban beszélnünk kell az
uralkodás egy másik eszközéről a gyémántgyűrű és aranytollú égi mitikus ragadozó madárról,
amely a mai napig vitatott SAS, ma a magyarságnak ez a madár a „TURUL”. Ez a Nimród
történetbeli madár egy kardot húz ki a földből Nimróddal együtt. A véletlenek összejátszása,
hogy az „ÁRPÁDHÁZ” totem állata éppen ez a ragadozó madár. Azonban az ábrázolásoknál
az utóbbi időben a „TURUL”-t sas ragadozó madárt, már másként is ábrázolják, ha végig
követjük az eredet mondát, akkor meg figyelhetjük, hogy a „Turul” nem más, mint egy
SÓLYOM-féle ragadozó madár. Erre ékes bizonyítékaink vannak, mert a HUN-királyaink az
ókor folyamán a fejet ékesítő korona tetején egy stabilizált „Turult” viseltek.
Tudni véli a néphit, hogy Nimród ismeri a
csillagok bölcsességét, a csillagok rejteki útját és Ő maga a földi és az égi dolgok Atyja,
mindent lát, olyanokat is, amit a földi ember nem láthat, tehát rendelkezik a minden tudás
eszközével. A tudásának van egy olyan állomása, amivel maga Nimród rendelkezik és olyan
képességgel is, mint a feledés feletti uralom, vagyis Nimród nem feled el semmit. A néphit
tudni véli azt is, hogy Nimród király a föld egyik legnagyobb építtetője, mint ember erőben
hatalmas volt, erősebb mindenkinél, a tudás hatalmával rendelkezett, tehát PAPKIRÁLY-volt.
A legenda szerint az általa épített épületek elviselték az „ÉG TERHÉT” a „FÉNY
ISTENÉNEK” a tudása segítségével jöttek létre. A mitikus épületekre olyan kapukat
építtetett, amelyek a fény segítségével nyíltak, illetve záródtak. Ez a fény olyan volt, amelyet
csak a beavatottak ismerhettek. Ez a beavatási szertartás egészen az ókortól a középkorig
megvoltak, és csak a beavatottak ismerhették, vagyis titoknak minősültek. Akik ismerték ezt a
titkot, azok mind a fény urává, illetve fényessé váltak, vagyis a tudás birtokosaivá. Nem lehet
véletlen, hogy Nimród királyunkról, az maradt meg, hogy az égi és a földi hatalmát szintén a
fény vezérelte, tehát a fény segítette a cselekvésben, vagy a láthatatlan tulajdonságainak
elérésében. A magyarok ősatyja és egyben a föld első királya, nem csak uralkodó volt, hanem
a népek lelki vezetője is. Tehát földi uralkodó, aki népének lelki és egyben avatott vezetője is... 8)
#4867
2013. szep. 8. 19:33
Fúú jó sok link :D Sose érek a végére,,,
#4866
2013. szep. 8. 18:24
#4865
2013. szep. 8. 17:47
Mindig az állatokat hibáztatják,vagy mást....
www.origo.hu/tudomany/20130905-mers-sars-a-deneverektol-jon-tobb-emberre-veszelyes-virus.html
Nekem nincsen bajom a denevérekkel,soha nem féltem tőlük,szerintem igazán aranyos kis teremtések :)
#4864
2013. szep. 8. 17:33
"hungarian.ruvr.ru/2013_09_08/Az-amerikai-h-rszerzes-rajott-hogyan-torheti-fel-az-okostelefonokat/
Ez igazán vicces... had fogalmazzak úgy,hogy nem jöhetett volna létre az okostelefon,ha nem lett volna meg hozzá a kikapú... ::)" – Penelope


Ezért voltam világ életemben óvatos a kütyükkel....mai napig is
#4863
2013. szep. 8. 16:36
Ez tetszett.. És feletébb tanulságos :)
#4862
2013. szep. 8. 16:17
Ok este utána nézhetünk.. Most elolvasom a Penelope által másoltat. Tuti jó lesz ;)
#4861
2013. szep. 8. 16:13
hungarian.ruvr.ru/2013_09_08/Az-amerikai-h-rszerzes-rajott-hogyan-torheti-fel-az-okostelefonokat/
Ez igazán vicces... had fogalmazzak úgy,hogy nem jöhetett volna létre az okostelefon,ha nem lett volna meg hozzá a kikapú... ::)
#4860
2013. szep. 8. 16:07
#4859
2013. szep. 8. 16:05
,,Neale Donald Walsch: Kicsi lélek és a Nap

Egyszer volt, hol nem volt, az időtlenségen túl, volt egy kicsi lélek, aki ezt mondta Istennek:
- Tudom ám, hogy ki vagyok én!”
- Ez csodálatos! Ki vagy? – kérdezte Isten.
- Én vagyok a Fény! – kiáltotta a Kicsi Lélek
Isten szélesen mosolygott. Nagyon helyes! – kiáltott fel. – Te vagy a Fény.
A kicsi lélek nagyon boldog volt, hogy rájött arra, amit a Királyságban már az összes lélek tudott.
- Pompás! – mondta. - Ez igazán király!
De hamarosan, ez már kevésnek bizonyult. A Kicsi Lélek izgatott lett, és most már az akart lenni, aki valójában volt. Így visszament Istenhez (ami nem rossz ötlet mindazoknak a lelkeknek, akik szükségét érzik, hogy valódi önmaguk legyenek) és azt mondta:
- Szia, Isten! Most, hogy tudom Ki Vagyok, vajon jó nekem, hogy az vagyok?
- Arra gondolsz, hogy az akarsz lenni, Aki Valójában Vagy? – kérdezte Isten.
- Igen – válaszolta a Kicsi Lélek – egy dolog tudni, hogy Ki Vagyok, és egy másik dolog teljes valójában az lenni. Szeretném érezni, milyen Fénynek lenni!
- De te már Fény vagy – válaszolta mosolyogva Isten.
- Igen, de meg akarom érteni, milyen érzés – kiáltotta a Kicsi Lélek.
- Jó – válaszolta kuncogva Isten – feltételezem, tudnom kellett volna. Te mindig a kalandvágyók közül való voltál.
Aztán Isten arckifejezése megváltozott: – Van itt egy dolog.
- Mi? – kérdezte a Kicsi Lélek.
- Igen, nincs itt semmi más csak Fény. Látod, én csak azt teremtettem, aki te vagy; és így nem könnyű feladat megtapasztalni, Ki Vagy Valójában, amíg nincs itt semmi más, ami nem te vagy.
- Huh? – válaszolta a Kicsi Lélek, aki most egy kicsit összezavarodott.
- Gondold csak el – mondta Isten. – Olyan vagy mint a Nap Sugara. Ó, ahol te vagy, ott minden rendben van. Mint milliónyi és milliárdnyi gyertyaláng, együtt alkotjátok a Napot. Nélkületek, a Nap nem lehetne a Nap. Sőt, Napnak lenni a gyertyalángjai nélkül…és ez egyáltalán nem az a Nap lenne; nem ragyogna olyan fényesen.
Mégis, hogyan ismerd meg magad, mint Fény, mikor a Fény között vagy – ez a kérdés.
- Rendben – tért magához a Kicsi Lélek, – Te vagy Isten. Találj ki valamit!
Megint elmosolyodott Isten. – Már megvan. – mondta. – Mivel nem tudod látni magad, mint Fény mikor a Fényben vagy, körülveszünk téged sötétséggel.
- Mi az a sötétség? – kérdezte a Kicsi Lélek.
- Ez az, ami nem te vagy – válaszolta Isten.
Félni fogok a sötétségtől? – kiáltotta a Kicsi Lélek.
Csak ha azt választod – válaszolta Isten. – Nincs ott semmi, amitől igazán félni kellene, hacsak el nem határozod, hogy van. Látod, az egészet mi találjuk ki. Csak színlelünk.
- Ó – mondta a Kicsi Lélek, és már jobban érezte magát.
Aztán Isten elmagyarázta, azért hogy valamit is meg tudjunk tapasztalni, pontosan az ellentéte fog elénk tárulni. – Ez egy óriási ajándék – mondta Isten -, mert e nélkül nem tudhatnád meg, milyen bármi más.
Nem ismerheted a Meleget a Hideg nélkül, a Fentet a Lent nélkül, a Gyorsat a Lassú nélkül. Nem tudhatod mi az a Bal a Jobb nélkül, az Itt az Ott nélkül, a Most állapotát a Később nélkül.
Így tehát – foglalta össze Isten -, mikor körülvesz a sötétség, ne rázd az öklödet, ne emeld fel a hangodat, és ne átkozd a sötétséget. Inkább légy a Fény a sötétségben és ne légy dühös érte. Aztán, tudni fogod Ki Vagy Valójában, és mások szintén tudni fogják. Engedd, hogy a Fényed ragyogjon, ebből mindenki tudni fogja, milyen különleges vagy!
- Úgy érted, az rendben van, hogy a többiek láthatják, mennyire különleges vagyok?
- Természetesen. – kuncogott Isten. Nagyon jól van! De emlékezz, a „különleges” nem azt jelenti, hogy „jobb”. Mindenki különleges, mindenki a saját módján! Azért ezt sokan elfelejtették. Csak akkor fogják megérteni, hogy jó különlegesnek lenni, amikor látják, hogy neked, jó különlegesnek lenni.
- Remek! – mondta a Kicsi Lélek, mókásan táncolt, szökdécselt, nevetett és ugrált. – Olyan különleges lehetek, amilyen csak akarok!
- Igen, és elkezdheted már most rögtön.- mondta Isten, aki táncolt, ugrált és együtt nevetett a Kicsi Lélekkel.
- Miben akarsz különleges lenni?
- Miben különleges? – ismételte a Kicsi Lélek. – Nem értem.
- Rendben. – kezdte el a magyarázatot Isten. – Fénynek és különlegesnek lenni sokféle részből áll. Különlegesen kedvesnek, gyengédnek lenni. Különleges alkotó képességgel rendelkezni. Vagy különlegesen türelmesnek lenni. El tudsz képzelni, még bármilyen más módot is, hogy különleges légy?
A Kicsi Lélek csendben leült egy pillanatra. – El tudok képzelni sokféle módot, hogyan lehetek különleges! – kiáltott fel – Különleges dolog segítőkésznek vagy jószívűnek lenni. Különleges barátságosnak, és különleges előzékenynek lenni másokkal!
- Igen! – értett egyet Isten, – és bármelyik pillanatban, bármi vagy bármilyen különleges dolog a tiéd lehet, amit csak kívánsz. Ezt jelenti Fénynek lenni.
-Tudom mit szeretnék! Tudom mit szeretnék! – jelentette be a Kicsi Lélek nagyon izgatottan.
A különlegesnek az a része szeretnék lenni, amit megbocsátásnak hívnak. Ugye, különleges a megbocsátás?
- Ó, igen.- biztosította őt Isten – Ez nagyon különleges.
- Rendben – mondta a Kicsi Lélek. – Ez az, amit óhajtok. Megbocsátó szeretnék lenni. Szeretném megtapasztalni.
- Jó – mondta Isten – de van még itt egy dolog amit tudnod kell.
A Kicsi Lélek egy kicsit türelmetlen lett. Úgy tűnt még mindig van némi komplikáció. – Mi az? – sóhajtotta.
- Nincs senki, akinek megbocsájthatnál.
- Senki? – A Kicsi Lélek nehezen tudta elhinni, amit az imént hallott.
- Senki! – válaszolta Isten.
Minden amit teremtettem, tökéletes. Nincs egyetlen lélek sem az egész teremtésben, aki kevésbé tökéletes mint te. Nézz csak körül.
A Kicsi Lélek csak most vette észre, hogy egy hatalmas tömeg csoportosult köré. Lelkek jöttek, az egész Királyság széltéből és hosszából, hogy hallják a Kicsi Lélek rendkívüli társalgását Istennel.
Körülnézve a megszámlálhatatlanul sok összegyűlt lelken, a Kicsi Léleknek egyet kellett értenie. Senki nem tűnt kevésbé csodálatosnak, kevésbé pompásnak, vagy kevésbé tökéletesnek, mint a Kicsi Lélek, maga.
Olyan csodálatos lelkek csoportosultak köré, és annyira csodálatosan testesítették meg a Fényt, hogy a Kicsi Lélek alig bírta nézni őket.
- Tehát kinek akarsz megbocsátani? – kérdezte Isten.
- Srácok, ez többé már nem vicces! – morgott a Kicsi Lélek. Meg szeretném tapasztalni, milyen Megbocsátónak lenni. Szeretném tudni, milyen „különlegesnek” lenni.
És a Kicsi Lélek megtanulta, milyen az, amikor szomorúságot érez. De aztán egy Barátságos Lélek kilépett a tömegből.
- Ne aggódj, Kicsi Lélek – mondta – Én segítek neked.
- Te fogsz segíteni? – ragyogott fel a Kicsi Lélek – De mit tudsz tenni?
- Adhatok valamit, amiért megbocsáthatsz!
- Tudsz?
- Természetesen! – csiripelte a Barátságos Lélek – Megjelenek a következő életedben és teszek valamit, amiért megbocsáthatsz.
- De miért? Miért tennéd ezt? – kérdezte a Kicsi Lélek. Te, aki annyira abszolút tökéletes vagy! Te, aki oly gyors sebességgel vagy képes vibrálni, hogy létrehozod a Fényt, nehezen tudom ezt elképzelni rólad! Hogyan tudnád megtenni, hogy a vibrálás, amitől oly fényesen ragyogsz, lelassuljon annyira, hogy a Fényed átalakuljon sötétséggé és sűrűséggé? Hogyan lennél képes te, aki oly könnyed vagy, hogy a csillagok tetején táncolsz és a gondolat sebességével jutsz át a Királyság túloldalára, hogy bekerülj az életembe és megtegyed ezt a nagyon nehéz és rossz dolgot?
- Egyszerű – válaszolta a Barátságos Lélek – Megtenném, mert Szeretlek.
A Kicsi Lélek meglepettnek tűnt a válasz hallatán.
- Ne légy meglepve – mondta a Barátságos Lélek – Megtetted már ugyanezt értem. Nem emlékszel? Ó, rengetegszer együtt táncoltunk, te és én. Ezer meg ezer éven keresztül, és eonokon át táncoltunk együtt. Sok helyen és sokszor játszottunk együtt. Csak te most nem emlékszel. Mindketten voltunk már Minden. Voltunk a Fent és Lent, a Bal és Jobb. Voltunk az Itt és Ott, a Most és az Aztán. Voltunk férfi és nő, jó és rossz – mindketten voltunk áldozat és cselszövő is.
Így jöttünk sok idővel ezelőtt együtt, te és én, mindegyikünk pontosan és tökéletesen hozta a Kifejezés Lehetőségét és a Megtapasztalást, hogy Kik Vagyunk Valójában.
És így – magyarázta tovább a Barátságos Lélek – Megjelenek a következő életedben, és most én leszek a „rossz”. Valami nagyon szörnyűt fogok tenni, és akkor megtapasztalhatod a megbocsátást.
- De mit fogsz tenni? – kérdezte a Kicsi Lélek egy kicsit idegesen – Nagyon szörnyű lesz?
- Ó – felelte a Barátságos Lélek kacsintva – Majd kitalálunk valamit.
Aztán a Barátságos Lélek komollyá vált, és halkan azt mondta – De tudod, egy dolog felől biztosítanod kell.
- Mi az? – akarta tudni a Kicsi Lélek.
Le fogom lassítani a rezgésemet, hogy nagyon nehézzé váljak, és megtegyem ezt a „nem túl szép dolgot”. Valami nagyon eltérőt fogok mutatni, mint amilyen vagyok. És egy szívességet kérek tőled a visszatéréshez.
- Ó, bármit, bármit! – kiáltotta a Kicsi Lélek, és elkezdett táncolni és énekelni. – Megbocsátó leszek! Megbocsátó leszek!
Aztán a Kicsi Lélek észrevette, hogy a Barátságos Lélek nagyon csöndben maradt.
Mi az? – kérdezte – Mit tehetek érted? Te egy igazi angyal vagy, hogy hajlandó vagy megtenni ezt értem!
- Természetesen, a Barátságos Lélek egy angyal! – szólt közbe Isten. – Mindenki az! Mindig emlékezz: Soha nem küldtem mást, csak angyalokat!
Így, a Kicsi Lélek még többet akart tudni, mint valaha, hogy eleget tegyen a Barátságos Lélek kérésének.
- Mit tehetek érted? – kérdezte újra a Kicsi Lélek.
- Egyszer bántani foglak és legyőzlek – válaszolta. – Abban a pillanatban, amikor a legrosszabb dolgot teszem veled, amit talán el tudsz képzelni…
- Igen? – szólt közbe a Kicsi Lélek – Igen…?
- Emlékezz, Ki Vagyok Valójában.
- Ó, Emlékezni fogok! – kiáltotta a Kicsi Lélek – Megígérem! Mindig emlékezni fogok rád, mint ahogy itt és most vagy!
- Jó – válaszolta a Barátságos Lélek – mert látod, keménynek kell látszanom, és el fogom felejteni, ki vagyok. És ha te nem emlékszel rám, mint ahogy én magam sem, nagyon hosszú ideig nem leszek képes emlékezni. És ha én elfelejtem Ki Vagyok, te is elfelejtheted, Ki Vagy Te, így mindketten elveszettek leszünk. Aztán szükségünk lesz egy másik lélekre, aki eljön, és emlékeztet rá minket, Kik Vagyunk.
- Nem, nem lesz szükségünk rá! – ígérte meg újra a Kicsi Lélek – Én, emlékezni fogok rád! És megköszönöm, amiért elhozod ezt az ajándékot, és a lehetőséget melyben megtapasztalhatom, Ki Vagyok Én.
Így, létrejött a megállapodás. A Kicsi Lélek, elindult az új életbe, izgatottan, amiért egy különleges dolog részese lesz, amit Megbocsátásnak hívnak.
És a Kicsi Lélek nyugtalanul várakozott, hogy meg tudja tapasztalni a Megbocsátást, és megköszönje akármelyik lélek tette is azt lehetővé.
Új életének minden pillanatában, valahányszor csak egy új lélek bukkant fel a színen, és az új lélek örömet vagy szomorúságot hozott – és főleg, ha szomorúságot hozott – a Kicsi Lélek visszaemlékezett arra, amit Isten mondott.
- Mindig emlékezz – mosolygott Isten: – Soha nem küldtem mást, csak angyalokat."
#4858
2013. szep. 8. 16:02
Hát ,ha a Egyiptomot nézzük,ott nem Gonoszként van Thot elismerve,ő a bölcsesség és a tudás...
Minden estere,este ezeket vagyis ezek után ,utána kéne nézni....Na meg minden linknek!!!!
Most mennem kell,de este jövök!
És nagy vonalakba kell gondolkozni!
#4857
2013. szep. 8. 15:59
Igen persze , hogy oka van.. :) És szilgyinek is igaza van mert a sötétség és a fény ki egyenlítik egymást.

Ki kéne myomozni a többi énét. Kiváncsi lennék a többi egyéniségére. Mármint korszakonként.
#4856
2013. szep. 8. 15:58
"Én azt olvastam,hogy a sötétség nélkül nem ismerjük fel a fényt..
Szóval a sötétség vezet minket el a fény irányába..
Szóval Thot rossz indulatáról szóló sztorikat is lehet átvitt értelembe fogalmazni és gondolni..
Minden jóban van valami rossz és fordítva??" – szilgyi


Ez olyan,mint egy mese,a kicsi lélekről,egyszer azt hiszem bemásoltam ide a mesét.
Meg is van A kicsi lélek meséje:)
www.tanmesek.eoldal.hu/cikkek/a-kicsi-lelek-meseje.html
#4855
2013. szep. 8. 15:53
Még egy kis jelképes dolog,de ezt is már feltettem:
magikus-szimbolumok.mindenkilapja.hu/html/18620507/render/a-kard
#4854
2013. szep. 8. 15:52
Én azt olvastam,hogy a sötétség nélkül nem ismerjük fel a fényt..
Szóval a sötétség vezet minket el a fény irányába..
Szóval Thot rossz indulatáról szóló sztorikat is lehet átvitt értelembe fogalmazni és gondolni..
Minden jóban van valami rossz és fordítva??
Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0