Igazi vámpírokról!

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

#9953
2014. júl. 14. 19:50
,,A falat alkotó 85 ezer köbméter mészkő hatalmas mennyiségű kvarckristályt tartalmaz és ezek a kristályok óriási erőteret, állandó radio elektromos hullámot hoztak létre. A fal egy energia befogó komplexum részét képezte, melynek középpontja a 66 méter magas lépcsős piramis volt.

A falnak elképesztő alakja van. Ki és beszögellések vannak rajta, amelyek szabályos távolságokban bástyákat és fedett bejáratokat hoznak létre. A bejáratokat vertikális domborművek keretezik, amelyek szépséget, szabályosságot és harmóniát kölcsönöznek az egész, szinte ultramodern építménynek. A falban csipkés oromzatok vannak, melyeket szabályosan elhelyezett lépcsőkön lehet megközelíteni. Ez nem csak az ember első monumentális kőbe vésett műalkotása, hanem építészeti díszítéseket is tartalmaz. E díszítések pedig olyan szakértelemről és tudásról tanúskodnak, amelyeket később sem haladott túl az egyiptomi civilizáció. A 15 egyforma kapu közúl csak egynek volt valódi bejárata. Ez a dél-keleti sarokban állt. Egy keskeny folyosóra nyílt, amelyen keresztül egyszerre csak egy látogató léphetett be. A spirituális fejlődéshez vezető út, egyéni és át nem ruházható. Senki sem fejlődhet valaki más helyett, ezért léphettek be csak egyenként. A magas fal a 14 álbejárat és az egyetlen igazi keskeny bejárat úgy tűnik védelmi célokat szolgált. A lépcsős piramist körülvevő, temenosznak azonban soha sem volt ajtaja az igazi bejáraton. Az itt alkalmazott technika lezárta a bejáratot a kezdetleges gondolkodású emberek elől, akiknek negatív volt az aurájuk. A hosszú folyosón és a 48 oszlopból álló oszlopos folyosón egy hatalmas erőtér tette intenzívebbé a látogatók érzéseit. Ha gyűlölet, félelem vagy bizonytalanság lakozott a szívükben, akkor saját intenzív gyötrelmük akadályozta meg őket abban, hogy belépjenek.

Csak a tiszta szívüek léphettek be a lépcsős piramis területére, amikor ez volt a Hórusz szem misztériumiskola székhelye. A lenyűgöző oszlopos folyosónak 48 oszlopa van. Ezoterikus formája megegyezik az emberi DNS formájával.

Húsz oszloppár szorosan kapcsolódva a falhoz a nap irányába nézve az energiatengelyen akár a molekula kicsavart spirálja. A négy pár oszlop a keresztfolyosó végén az embereknek azt a további képességét jelenti, amellyel tárolni, elemezni és feldolgozni képesek az információkat. Teljesen megformált hét méter magas oszlopokat helyeztek el azon építészeti elvek szerint, amelyek évezredekkel később görögországban ismétlődtek meg. Az oszlopoknak olyan formájuk volt mint egy papirusztekercsnek, mindegyik henger kissé domború volt és a tetején elkeskenyedett, hogy hangsúlyozza az oszlop függőlegességét és megakadályozza hogy távolról úgy tűnjön, mintha megdőlne. A lépcsős piramis feltárója Jan Philipp Noe is úgy találta, hogy a legtávolabbi oszlopok kissé távolabb álnak egymástól. Ezzel megnövelték a perspektívát és egy nagyobb oszlopos folyosó benyomását keltették. A folyosón keresztül az előcsarnokba jutunk, melynek nyolc oszlopa előtt kőelemek keretezik a kígyók udvarára vezető kijáratot., Ettől északra a lépcsős piramis ragyogott. Az udvart domborművekkel díszített magas falak fogták közre. A domborművek ajtó formájú beszögelléseket képeztek, amelyek később minden egyiptomi sír valamelyik falán megjelentek. Az ajtók tetejét vizszintes fríz zárta rajta kobrával, a szent kígyóval, amely kétágú nyelvével a kettősséget szimbolizálja.

A kobra azt az akaratot is jelképezi amely meg akarja változtatni a létezést, amely el akar indulni a fejlődés útján és saját döntéseket akar hozni. Ez a mozgás forrása és eredete. Számos ünnepséget tartottak ezen az udvaron, legtöbbüket az iskola tanítványainak részvételével. Évente egyszer azonban a fáraó is eljött ide, hogy a Hórusz szem főpapjai újra megkoronázzák az egész Egyiptom feletti hatalmat jelképező fehér és vörös koronával. A fáraó uralkodásának harmincadik évében megújító ünnepséget tartottak, amelyet Heb-Sed-nek neveztek. A fáraó aki ilyenkor csupán hatalmának jelképeit viselte, körbefutotta a kígyók udvarát hogy megfiatalodjon és megmutassa, hogy van ereje uralkodni a fizikai sík fölött. Az udvar déli fala a déli sír homlokzata volt. A déli sír egy tömör kőből és ívelt tetőből álló ál kápolna volt, melynek az volt a feladata, hogy elrejtse a valódi komplexumba vezető két lejárat egyikét. A kápolnában van egy kis szoba, benne egy függőleges aknával amely a piramis bejáratától távol eső föld alatti komplexumba vezetett. Az eredeti lépcső még ma is látható. A két függőleges bejárati aknát, a piramis bejáratát és a déli kápolna bejáratát több mint tíz tonna súlyú gránitlapokkal zárták le. A felszinen lévő kápolna csupán ál homlokzat volt. A kápolna valódi élete a föld alatt folyt. A déli sír bejáratán keresztül földalatti kamrákba és folyosókra jutunk és van egy alagút amely pontosan az oszlopos bejárati folyosó alatt ér véget. A komplexum tervrajza úgy néz ki, mint egy számítógép processzora. Saqqarában kísérleteztek először a piramis formával, hogy olyan kvantum technológiát alkalmazzanak és fejlesszenek ki melynek célja hogy felgyorsítsa a tanítványok szellemi fejlődését. Az elkövetkező négyszáz évben mintegy száz piramis épült különböző méretekben, formákban és anyagokból, mígnem a tervezésük tökéletessé vált és megépült Kheopsz nagy piramisa. Az Atlantiszi civilizációtól örökölt tudással a masszív piramisokat kvantumgépezetté alakították, így hullámzó álló energiaoszlopokat hoztak létre amelyek megnövelték a beavatottak rezgési frekvenciáját. Ez megnövelte az életenergiát, a mentális erőt és olyan érzékeket ébresztett fel, mint a telepátia és mások aurájának érzékelése. Így lehetővé vált, hogy a tudat az idő fölé helyezze magát és láthassa az átélt életek láncolatát.

A kígyók udvarán, azon az oldalon ahol a nap felkel még mindíg ott áll a három oszlop.

Itt volt a Heb-Set királyi templomának központja. Ezt az épületet a fáraó és a Hórusz szem papjai használták az ünnepségek alkalmával. Az épületből egy ívelt fal vezet a Heb-Set téglalap alakú udvarára, amely párhuzamos a komplexum központi udvarával. Oldalait ál kápolnák két párhuzamos sora alkotta, ezek tömör kőtömbön álló díszes homlokzatok. Minden sorban 13 kőből készült relytéjes ál kápolna áll. Falaik mögött nem húzódik hasznos terület, csupán perspektívikus és építészeti elemekkel gazdagon ellátott díszes homlokzatot alkotnak. Formájuk leplezte a komplexum valódi célját, valamint a föld alatti kamrák és alagutak bonyolult rendszerét, melyet egy elektromágneses örvény előállítására képes hatalmas áramkörnek terveztek. Minden ál kápolna előtt keskeny és kanyargós folyosó vezetett egy kis szentélyhez amely valószinűleg Egyiptom tudáscentrumának az Isteni Éneádnak szimbólikus ábrázolását rejtette.

A külső falakat ál ablakok és ál ajtók ál fakerítések és barázdált oszlopok domborművei díszítették. Az ál kápolnák udvarától északra a lépcsős piramistól keletre található az észak háza és a dél háza, két nagyobb de ugyanúgy ál épület. A dél házának henger alakú oszlopai vannak. Oszlopfőiket dél-Egyiptom jelképe a lótuszvirág díszíti. Egy keskeny folyosón a világ legrégebbi grafittóit láthatjuk hieratikus írással. Ezeket a 18. dinasztia idején idelátogatók hagyták hátra. Az észak házának oszlopai az északra fekvő deltavidék alsó Egyiptom jelképe a papirusz díszíti. A Heb Set során a fáraó itt kapta meg a vörös koronát, amely alsó Egyiptom feletti uralmát jelképezi. Az észak háza és Djoser halotti temploma között találták meg az úgynevezett Serdab-ot egy kis kápolnát, amelynek egyik falán két lyuk van. Ezeken keresztül kukucskált ki Djoser fáraó ülőszobra az udvarra és fogadta az éltető északi szelet. A szobor, melynek fejét kendő takarta, az első olyan egyiptomi fáraót ábrázoló élet nagyságú háromdimenziós szobor amely napjainkig fennmaradt.

A szobor évezredeken át figyelte a látogatók ámuldozását a lépcsős piramis nagyerejű kvantumgépezetét rejtő ál épületek láttán. Végighallgatta azokat az elméleteket, amelyek azt állítják hogy a lépcsős piramis Joser fáraó sosem használt síremléke volt.

Mellette állnak a piramishoz tartozó templom romjai, ennek csak egy bejárata van keleten, amely keskeny folyosók labirintusán keresztül a nyitott udvarokra vezet. Ezek egyike rejtette a föld mélyében fekvő valódi bejáratot. Egy 3o méter mély üres szobát egy függőleges aknát a piramis szívében. A lépcsős piramist három fázisban építették. A munkálatokat kezdettől fogva Imhotep tervezte meg. A fázisok során a komplexum fokozatosan épült fel, a piramis pedig úgy bontakozott ki mint az emberi test. Az első fázisban megépítették a komplexum gerincét, a piramis függőleges aknáját, amely mintegy harminc méternyire nyúlik le. Ez a piramis magasságának a fele. Ekkor több száz méter hosszú alagutakat valamint kamrákat és folyosókat vágtak ki, melyek a rendszer alapvető részét képezték. A második fázis során építettek egy kis lépcsős piramist a földalatti komplexum fölé. Térfogata és súlya a tervezett piramisnak pontosan 5o%-a volt. Ez az összes forrásnak és erőfeszítésnek csupán a felét jelentette. A komplexum építése során a már elkészült berendezéseket, ideiglenesen használni tudták. A kis piramis által termelt elektromos töltést arra használták, hogy elektromágneses mezőket hozzanak létre, amelyek könnyebbé tették a komplexum befejezéséhez szükséges anyagok szállítására. A piramis elejétől kiindulva szabályos távolságokra djed (dzsed)-nek nevezett oszlopokat állítottak fel,amelyek továbbították a rezgő tömeg által keltett negatív ionok töltését. Minden oszlopon két függőleges aranytekercset tekertek a fára. A prímer tekercs az alsó részen volt, a secunder tekercs pedig a felső részen.

Az oszlopokat olyan lyukakba helyezték, amelyekbe sós vízzel áztatott rostok voltak, ez kiváló földelést biztosított. Egy magasan képzett papnak kellett kontrollálni az ion áramlás útját az első oszlophoz. Ezután az elektromos töltés már könnyen terjedt az egyik oszloptól a másikig. ezzel egy elektromágneses mezőt képezvén, amely elért Turáig. Tura a Nílus túlpartján fekszik a kis piramis hatókörében. Itt volt a kőfejtő.

A kőlapokat az utolsó djed elé helyezték. Két egyforma töltés taszítja egymást, ezért az elektromágneses térben a kőtömb lebegni kezdett. Ugyanezt az elvet alkalmazzák a modern Japán szupergyors vonatnál is, amely az önmaga polaritásával megeggyező polaritású nagyerejű elektromágneses mező fölött lebeg. Az építési fázisok lehetővé tették hogy részben felhasználják az előállított energiát és azt 5o%-al megnöveljék amikor a piramis elkészült. Ha megvizsgáljuk a tudat megvilágosodásához vezető kvantum utat, látni fogjuk hogy erről a fejlődési útról, számos kiemelkedő tanító beszélt. Ezek egyike Jézus volt. Ő azt mondta, hogy ha szeretetben követjük a fényt, a rezgés útját akkor mégnagyobb dolgokra leszünk képesek.

Jézus a fény szubatomi részecskéinek, az univerzumot létrehozó teremtő erőnek a használatára utalt. Több ezer évvel Jézus előtt a Hórusz szem bölcs papjai ugyanennek a tudásnak a segítségével gyorsították fel Saqqarai tanítványaik fejlődését. Hatalmas piramisokat, kvantumgépezeteket építettek, hogy örvénylő energiaoszlopokat hozzanak létre, melyeknek segítségével növelni tudták tanítványaik rezgési frekvenciáját. Olyan központot építettek ahol kapcsolatba álltak a magasabb dimenziókkal, ami lehetővé tette hogy a magas fejlettségű beavatottak megtapasztalják a fény útját, és tudást kapjanak a tudás magasabb szintjén álló tanítóktól.

A Saqqarai piramis építése rengeteg időt és találékonyságot igényelt Imhoteptől, ami később spirituálisan és anyagilag is megtérült a társadalom számára. Imhotep technológiája elengedhetetlen volt a beavatottak rezgési frekvenciájának növeléséhez, spirituális fejlődésük felgyorsításához. Lehetővé tette a tanítványok számára, hogy megtapasztalják más dimenziók létezését, hogy kapcsolatba lépjenek magasabb szinten lévő lényekkel és tudáshoz jussanak a már magasabb szinten lévő tanítóktól. Fizikai síkon pedig lehetővé tette, hogy elektromágneses mezőket hozzanak létre,melyek a templomok építésekor az anyagok mozgatásában segítettek. Saqqara részecskegyorsító energiát termelt, amely az univerzum legmagasabb frekvenciájú és rezgésű energiája. Semleges energia. Részecskepárokból áll, melyeknek egymást kiegyenlítő ellentétes töltésük van. Mivel semleges energia, nem hoz létre ellenállást és a fény sebességének huszonhétszeresével halad. Ez a gondolati energia.

A szeretet magas frekvenciáján rezeg. Ezt az energiát használta Jézus is amikor a csodáknak nevezett nagyszerű tetteket hajtotta végre. Bebizonyította, hogy a szeretet magas frekvenciáján rezegve, az agy irányítani tudja a gondolati energiát és ezzel növeli a beteg emberek életenergiáját. Fejlettségi szintjüknek megfelelően minden tárgy és lény különböző frekvencián rezeg.

#9952
2014. júl. 14. 19:46
Úgy gondoltam,miután elolvastam,hogy bemásolom,mert az ilyen cikkek-oldalak hajlamosak megszünni...
A képek miatt viszont érdemes ott elolvasni!

,,Egyiptom igazi arca...

A piramisokkal kapcsolatban mindig azt kérdeztük,hogyan épültek. Nem az a lényeg hogyan hanem hogy miért. Ha tudjuk miért a hogyan kérdése eltörpül.

Az egyiptomiak fogalmi gondolkodása szimbolikus jellegű volt, a fordítások komoly grammatikai szabályokon nyugszanak. A keresztény, muzulmán és zsidó vallások alapja az egyiptomi vallás. A racionalista kutatók segítettek eltorzítani Egyiptom történetét azzal, hogy tagadják a görögök előtti tudomány és filozófia létezését annak ellenére, hogy a nagy Görög gondolkodók egyiptomban találták meg válaszaikat. Mindez hibás képet alakított ki az egyiptomi kultúráról. Az ősi egyiptomiak összefüggő, logikus, racionális módon értelmezték az univerzum törvényeit, folyamatait és céljait. Az egyiptomiak épületeiket olyan matematikai pontossággal építették, hogy a nagy piramis öt hektáros alapján csupánk 8 milliméteres eltérés található. A modern technika ezzel szemben, legkevesebb negyven milliméteres eltéréssel tud dolgozni. Tudós papjaik megállapították a bolygók pontos méreteit és a naprendszer mozgását. A periódikusan ismétlődő katasztrófákat előidéző kozmikus ciklusokkal kapcsolatos tudásukat nem lehet egyszerű mítoszként elkönyvelni.

Az emberiség nagy fejlődést vitt végbe a földön. Néhány tudós pap előre látta a közelgő katasztrófát (Atlantisz papjai) és felkészült a túlélésre. Nekik köszönhető az egyiptomi tudás hirtelen, előzetes fejlődés nélküli fellendülése. Ezek a bölcsek létrehoztak egy zárt papi kasztot és úgy szerveződtek, hogy utódaik évezredeken át tartó fejlődési folyamaton vezessék végig népüket. Ők a Hórusz szem misztérium iskola papjai voltak. Ők voltak a tudás őrzői. Az életről, mint spirituális fejlődési folyamatról alkotott elképzelésük, melynek során a szinte állati lényből szuper ember válik, kijelölte az utat az egyiptomiak számára. A fejlődésről, mint a tudás evolúciójáról alkotott elképzelésük felbecsülhetetlen értékű a nyugati emberek számára, akik leginkább az anyagi jólét megszerzését tekintik fejlődésnek.

A misztériumok iskolája felgyorsította néhány kiválasztott fejlődési folyamatát. Tudáshoz juttatták őket, hogy megértsék azt a kettős világot amelyben élünk. A szélsőséges ellentétek a fény és a sötétség, a félelem és a szeretet ellentétének a világát. Képesek voltak megérteni, hogy különböző életeiken keresztül, szabad választásuk eredményeképpen megtapasztalják ezeket a szélsőségeket, össze tudják hasonlítani őket és megtudják, hol az igazság. A papok azt tanították, hogy mi vagyunk Isten gondolata és képesek vagyunk megteremteni a saját gondolatainkat.

A teremtést egyetlen, Isten tudatos tettének tekintették. Tanulmányozták magukat, hogy megtalálják őt. Rájöttek, hogy különféle tulajdonságai vannak. Mindegyiknek adtak egy nevet és egy szimbólumot, hogy könnyebben tudjanak utalni rájuk. ( Tehát téves az a következtetés, hogy az egyiptomiak több Istent imádtak. Egy Istent imádtak, csak ezen egy Isten különböző tulajdonságainak, különböző neveket adtak. Az Istennek is vannak különböző tulajdonságai ahogy nekünk is, de ettől még egy és ugyanazon az Isten, ahogy mi magunk is, különböző tulajdonságainktól függetlenül. ) Atum- nak nevezték a még nem nyilvánuló Isten tulajdonságá amikor még nem teremtette meg a világegyetemet. Ptáh- nak nevezték az Isten kreatív tulajdonságát amely, amikor kifejezi akaratát, megteremti az univerzumot. Amon- nak nevezték az Istennek azt a tulajdonságát, amely szabaddá teszi az embert,hogy saját agyában a saját képére és kedvére teremtsen. Ebből az elképzelésből hozták létre az élet virágát, az Isten szent mozgásait. Ez látható az abydoszi Osiris templomban.

Az egyiptomiak szemében az ember azért születik újjá a földön, hogy eldönthesse hogyan viselkedjen az élete során felmerülő helyzetekben. Az eredmények összehasonlításával, tanul és fejlődik. A legfontosabb tehát a tett, a szó. A tett amely eredményeket és ezáltal fejlődéseket eredményez. A nyelv azért létezik, hogy közölje a cselekedeteket.

Imhotep és munkássága

Saqqara ( szakkara) az első megtestesülése annak a magasan fejlett tudásnak, amellyel a Hórusz szem misztérium iskola papjai rendelkeztek. Romjai ma is állnak.


A nagy özönvíz után itt épültek piramisok. Ekkor használtak először méretre szabott kőtömböket. A történelem első vallásos szövegeit itt vésték fel hieroglifákkal a falakra.

Egy hatalmas föld alatti komplexumot építettek ide, mely tizenkét emelet mély volt, kamráit és folyosóit pedig az ember által elkészített, első égetett kerámia csempék díszítették.

Ezekben a kamrákban több mint negyvenezer alabástrom tálat, vázát és csészét találtak. Vajon mire szolgáltak és vajon miért dolgoztak olyan keményen, hogy harminc méterrel a föld mélyén alagutakat, kamrákat és termeket építsenek? Hogyan világították meg ezeket a termeket, miközben feltették a falakat díszítő csempéket? A felszínen található épületek vajon miért olyan hatalmas tömegű kő építmények, melyeknek látszólag semmi hasznuk sem volt? Miért vájt ki és mozgatott meg egy négymilliós látszámú társadalom, több mint egymillió tonna követ, hogy megépítsen egy kifinomult építészeti komplexumot? Miért készítettek gondosan megmunkált véseteket, oszlopokat és domborműveket csak azért hogy kidíszítsenek egy olyan homlokzatot, amely mögött nincsen semmi? Hogyan tudott egy magasan fejlett új technika megjelenni egy ilyen racionálisan megmagyarázhatatlan dologgal együtt? Saqqara Egyiptom egyik legnagyobb rejtélye. Története a leghihetetlenebb válaszokat fedi fel, kezdve a sokoldalú géniusszal, a fantasztikus emberrel, a komplexum építöjével és az építés irányítójával.

Az építész, Imhotep nevének jelentése: Aki békében közeledik. Ő volt a Hórusz szem iskola főpapja, aki fontos szerepet játszott az emberiség történelmében. A harmadik dinasztia korában Krisztus előtt 28OO körül uralkodó Djoser ( Dzsószer) fáraó építésze és kancellárja volt. Imhotepet akit a Memphisi hagyomány Ptáh Isten fiaként tisztelt, az írnokok védőszentjének tartották. A róla készült szobrok egy része egyszerű emberként egyszerű papi ruhában ábrázolják. Ő volt az építészet atyja. A fától és a napon szárított agyagtéglák használatától, eljutott a méretre szabott kőtömbökig. Ő tervezte az első olyan oszlopokat amelyekre lótuszvirágokat faragtak. Saqqara építészeti harmóniája és a legkifinomultabb díszítések bizonyítják mesteri szakértelmét. Ő volt az emberiség történetének első, Isteni rangra érdemesült orvosa. A világűrrel, az idővel, a térfogattal a betegségek természetével, Isten létezésével és a halhatatlansággal kapcsolatos gondolatoknak szentelte magát. Megfogalmazta az egyiptomi civilizáció fogalmi alapját, egyebek között a tudat fejlődését, az igazság és az igazságosság a harmónia és az egyensúly a Maat ( mát) felé. Platón szerint Imhoteptől ered az a történet, amelyet az egyiptomi papok Atlantiszról meséltek. Asztrológusként és asztronómusként, ő készítette el az első rendszeres feljegyzéseket az éggömbről és az első térképeket a csillagképekről. Ismerte a nap-éj egyenlőségek tengelyforgását és a korok változását felhasználva ő határozta meg a reveláció állomásait, az egyiptomi civilizáció spirituális fejlődésével. Imhotepet azonban orvosi képességei tették félistenné. Csupán ötven év telt el halála után, amikor Mükerinos fáraó templomot építetett a tiszteletére.

Temploma zarándokhellyé vált, ahol csodálatos gyógyulások történtek. A görögök akik egyiptomban tanultak és mindennek új nevet adtak, Esculapio-nak nevezték, hogy hangsúlyozzák orvosi képességeit. Nevezték Hermes Trismegistos-nak, azaz háromszor nagynak filozófusi és fizikusi tehettségéért és amiért felfedte az univerzum működését. Imhotep volt az első aki összegyűjtötte a betegségek felismerésével és gyógyításával kapcsolatos tudást. A pálca amelyre kígyó tekeredik és ma az orvoslás szimbóluma, Imhotep jelvénye volt.

Azzal mérte az életenergia mennyiségét amelyet egy ember megtanult feldolgozni. Tudta melyik idegközpontot vagy csakrát használja az illető, ennek az energiának a feldolgozására és hogy hol van a sejtekben elektromágneses egyensúly hiány. Úgy gyógyított, hogy megnövelte az aura, vagy a beteg elektromágneses mezőjének rezgési frekvenciáját.

Visszaállította a csakrák egyensúlyi állapotát, hogy ismét ellássák a beteg szerveket életenergiával. A pálcában két kígyó találkozik a hét csakránál, a gerincen lévő hét idegközpontnál amely felfogja és szétküldi az energiát. A két kígyó az univerzumot létrehozó két ellentétes mozgást és elektromos pólust jelképezi. A két kígyó egy ellentétes töltésű részecske párokból álló energiaoszlopot fog közre. A részecskék semlegesítik egymást. Ez az egyetlen módja a megvilágosodásnak. Ez jelképezi a kundalinit az életerőt, amely felfelé kúszik a gerincoszlopon. Ez a tudás mára elveszett, de a forma továbbra is a gyógyítást szimbolizálja.

Azok a kísérletek amelyekben elektromos tekercsként használták ezt a formát, azt derítették ki, hogy rejtélyes tulajdonságokkal bír. Amikor elektromosságot vezetnek bele, nem keletkezik elektromos mező, bár minden frekvencián és hullámhosszon rezonál. Az egyiptomiak radioelektronikus jelek kibocsájtására és fogadására tudták használni. Az ébesz papiruszból tudjuk, hogyan vegyítette Imhotep az orvoslást és a varázslatot. Receptjei és gyógyító formulái tele voltak imádságokkal és varázsigékkel. Úgy vélte hogy az orvostudomány nem tud gyógyítani a szavak energiája által közvetített erő nélkül. Tanításai nemzedékről nemzedékre, évezredeken keresztül titokban öröklődtek. Az ő tanai képezik a Gnosztikusok, a Templomosok, az Illuminátusok, a Rózsakeresztesek és a Szabadkőművesek tudásának alapját. A Görögök e tanokat, Hermészi elveknek nevezték. Imhotep számos papiruszon és agyagtáblán hagyta őket az utókornak. Egyik tanítása szerint a világegyetem Isten elméjében létezik és minden ember ezeknek a gondolatoknak egyike, de egyúttal maga is képes a gondolkodásra. A valóság egy nagy rendszer, melyben minden kapcsolatban áll egymással és tudattal bír. Imhotep tanító volt a hieroglifák írását és kőbe vésését is tanította és ezzel létrehozta a történelem első vallásos szövegeit. Imhotepet Thoth-al az Isteni elvel hozták összefüggésbe, akit egy Íbiszfejű ember, az Isteni ige, a szavak teremtője jelképez.

Kétségtelen, hogy Imhotep különleges lélek volt. Idővel alakja mítosszá vált és különféle neveken az Istenséggel azonosították. Thoth, Merkur, Eszkulápiusz, Hermész Triszmegisztosz, a háromszor nagy.

A Hermészi kifejezés a titkos bölcsesség szinonímájá vált, amely egykor a Hórusz szem papjait foglalkoztatta. Ezek egyik főpapja volt Imhotep, aki békében közeledik. Imhotep volt az, aki eldöntötte hova építsék Saqqarát. A komplexum a keleti 31. és 32. hosszúsági fok, valamint az északi 29. és 3o. szélességi fok közötti területen található. Az elkövetkező négyszáz évben csak ezen a helyen építettek piramisokat egyiptomban. Ez egy sivatagi terület Kairo-tól 14 kilométerre délre, Memphis korábbi fővárosa mellett. A legdélebbre fekvő piramisok Meidum-ban, Hawara-ban és El-Lahun-ban vannak. Abu Rawash-ban található a legészakibb piramis. Ez a plafon egészen Giza-ig nyúlik, 5o méterrel magasabban áll a folyó szintjénél, ami biztosította hogy a folyó ne árassza el a föld alatti helyiségeket. Ezeken a helyeken nyolc kissebb piramis található, amelyek a 4. 5. és 6. dinasztia alatt épültek. A bolygó elektromágneses mezejének egyik fő csomópontján helyezkednek el, ott ahol a Föld energiáját a legjobban ki lehet használni arra, hogy egy kőtömb rezegni kezdjen. Ez az a hely, ahol a bolygó legerősebb elektromágneses jelei előfordulnak. Itt található a bolygó egyik csakrája. Ezen a helyen halad át a földáram, a földnek az a negatív töltése amely az életenergiát hordozza. Itt van az úgynevezett Ley vonalak nagy csomópontja ahol a kvarc kristályban gazdag kőtömeg, molekuláris surlódásának eredményeképpen, rezgés közben negatív statikus energiát hoz létre. Itt a levegőt négyzetméterenként 5oo voltos pozitív töltésű áram hatja át, ami ötszöröse a szokásosnak. Ez egy olyan hely a bolygón, amely növeli az Imhotep által épített piramis energetikai hatásait. Saqqara elhelyezkedése alapvetőbb fontosságú volt a piramisnak, mint elektromos kondenzátor használata szempontjából, ugyanis befogta a piramis felszinét borító mészkőlapok kvarckristályaiban lévő pozitív energiát. Saqqara a temető mai elnevezése az Óegyiptomi Szokkarisz név átvétele. Szokkarisz a halottak és mesteremberek Istene, jelképe a sólyom.

Távolról egy nagyon hosszú fal fölött látni lehetett a fehér piramist. Ez volt az első amelyet hatalmas mészkőtömbökből építettek. A falat bonyolult domborművek és szemöldökfák diszítették.

Sokkal bonyolultabb építmény mint maga a piramis. Százharmincezer tonna Turai mészkőből építettek ezt a magas és különleges falat, amely körbefogta a komplexum 15 hektáros területét. Téglalap formája védte a külvilágban uralkodó káosztól. A fal pontosan észak-déli irányban fekszik párhuzamosan a Nílussal. A fal tíz méter magas volt, mint egy modern négyemeletes épület. Észak-déli irányban 55o méter, kelet-nyugat irányban pedig pontosan ennek a fele, 275 méter hosszú volt. A fal az első alkotórésze Imhotep quantumgépezetének. Az egész komplexum egy hatalmas kőből készült áramkör volt. A fal úgy működött mint egy elektromágneses öv, leszigetelte a komplexumot, lezárta és védte az áramkört. E quantumgépezetnek nincs szüksége vezetékekre, csak a kövek molekuláiban megtalálható nagymennyiségű kvarckristályra. A közelben fekvő Turából származó mészkő nagy mennyiségű kvarcot tartalmaz. A kvarcmolekulák tetraéderekbe rendeződnek. Ez egyike annak az öt alapformának, ( a Platoni testeknek) melyek rendezik az anyagot. A bolygó rezgése súrlódást okoz a tetraéderek külszinén és ezzel elektromos töltést hoz létre.

folyt.köv.
#9951
2014. júl. 14. 18:46
Thot volt Imhotep főpap is.
www.mibenhiszel.eoldal.hu/cikkek/5.-egyiptom-igazi-arca.html
,,Platón szerint Imhoteptől ered az a történet, amelyet az egyiptomi papok Atlantiszról meséltek. "
,,Megfogalmazta az egyiptomi civilizáció fogalmi alapját, egyebek között a tudat fejlődését, az igazság és az igazságosság a harmónia és az egyensúly a Maat ( mát) felé."
,,A görögök akik egyiptomban tanultak és mindennek új nevet adtak, Esculapio-nak nevezték, hogy hangsúlyozzák orvosi képességeit. Nevezték Hermes Trismegistos-nak, azaz háromszor nagynak filozófusi és fizikusi tehettségéért és amiért felfedte az univerzum működését. Imhotep volt az első aki összegyűjtötte a betegségek felismerésével és gyógyításával kapcsolatos tudást. A pálca amelyre kígyó tekeredik és ma az orvoslás szimbóluma, Imhotep jelvénye volt."
,, A pálcában két kígyó találkozik a hét csakránál, a gerincen lévő hét idegközpontnál amely felfogja és szétküldi az energiát. A két kígyó az univerzumot létrehozó két ellentétes mozgást és elektromos pólust jelképezi. A két kígyó egy ellentétes töltésű részecske párokból álló energiaoszlopot fog közre. A részecskék semlegesítik egymást. Ez az egyetlen módja a megvilágosodásnak. Ez jelképezi a kundalinit az életerőt, amely felfelé kúszik a gerincoszlopon. Ez a tudás mára elveszett, de a forma továbbra is a gyógyítást szimbolizálja."
Megjegyzem ez a tudás egyre inkább visszajön szerencsére.
Olvassátok végig,feltéve persze ha érdekel titeket :)
#9950
2014. júl. 14. 18:02
#9949
2014. júl. 14. 17:26
#9948
2014. júl. 14. 17:24
A bolygónk törékeny , amit óvnunk kell.De vannak olyan tényezők, amik ellen nem tudunk tenni,csak csendben megvárjuk, hogy bekövetkezzen. Vajon élhetünk egyszer
egy másik bolygón?Elon Musk szerint 2026-ra lehetőségünk nyílik arra , hogy benépesítsük a Marsot.
boldognapot.hu/blog/elon-musk-emberek-a-marson-2026-ra/
#9947
2014. júl. 14. 17:19
Ősi idegenek-Nazca és ami mögötte van
dokumentumfilm:
www.youtube.com/watch?v=HK0CooMk1IM
#9946
2014. júl. 14. 15:48
#9945
2014. júl. 14. 15:14
#9944
2014. júl. 14. 15:09
Povegliáról nem sokat tudni. Az emberek nagy többsége soha életében nem hallott e különös Olasz sziget létezéséről. A sziget félelmetes múlttal rendelkezik. A pestisjárvány kitörése után az olasz származású betegeket Povegliára szállítottak ezzel elkülönítve egészséges társaiktól, hogy a járvány tovább terjedését megakadályozzák.
Ezt követően pedig egy orvos építtetett egy elmeklinikát, ahol embertelenül bánt pácienseivel. Képek róla:

www.erdekesvilag.hu/poveglia-hatborzongato-elhagyatott-sziget-olaszorszagban/
#9943
2014. júl. 14. 14:55
#9942
2014. júl. 14. 10:42
Mint ahogy a hírt mi is közzétettük, Szombathelyen érdekes égi jelenséget figyeltek meg a napokban. A jelenség már régóta ismert az UFO kutatók körében, akik szerint a lyukas felhőket alászálló földönkívüli járművek alakítják ki. Maga az UFO nem látható a szabad szem számára, csak a nyoma, melyet hátrahagy, meghajtásából eredően.
paranormal.hu/?p=135810#more-135810
#9941
2014. júl. 13. 14:54
#9940
2014. júl. 13. 12:32
#9939
2014. júl. 13. 12:28
Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0