Igazi vámpírokról!

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

#338
2012. már. 18. 10:11
Ezt is eléggé érdekesnek találom,az elmúlt időszak függvényéban:
global-mystery.blogspot.com/2011/04/majestic-12-titkos-kormanyzat.html
Kicsi részlet,de több is érdekes,végig kell olvasni:
,,Genetikai Kísérletek

Egy másik jelentős kutatási eredmény az volt, hogy az idegenek embereket és állatokat használnak mirigy-, enzim-, hormon-, vér-forrásként és egyéb borzalmas genetikai kísérletek céljából. Az idegenek úgy magyarázták, hogy ezek az akciók az ő túlélésük érdekében fontosak. Azt állították, hogy az ő genetikai struktúrájuk leromlott, és, hogy ők többé nem képesek a reprodukcióra. Továbbá, ha ők nem képesek megjavítani a genetikai felépítésüket, akkor az ő fajuk hamarosan kihal."

,,A század elején történt Fatimai eseményt alaposan megvizsgálták. Gyanú szerint az egy idegen manipuláció volt, egy értelmes művelet, és indítványozták az eseményt körülölelő titokzatosság kiderítését. Az USA felhasznált egy Vatikáni titkos ügynököt, akit második világháború idején képzett ki, majd pedig bejuttatott a Vatikánba, hogy tanulmányozza a próféciákat. Ez a prófécia kijelenti, hogy ha az ember nem fordul el az ördögtől és helyezi magát Jézus lábai elé, akkor a bolygó magától fog megsemmisülni, és az eseményeket a Jelenések könyve írja le, ami tényleg be fog következni. Említést tesz arról, hogy egy gyermek fog megszületni aki egyesíti fogja a Földet a világbéke tervével és egy hamis vallásról ami 1992-ben kezdődik. 1995-re az emberek rájönnek, hogy ő az ördög és valójában az Antikrisztus. A harmadik világháború 1995-ben fog elkezdődni a Közel-Keleten egy izraeli invázióval és az Egyesült Arab nemzetek konvencionális fegyvereivel, melynek a csúcspontját 1999-ben éri el a nukleáris holocausttal. 1999 és 2003 között a bolygón lévő legtöbb élet szörnyen fog szenvedni, és a végén elpusztulni. Krisztus eljövetele 2011-ben fog megtörténni, amikor is az idegenek szembesülnek ezzel a megállapítással, akkor ők azt megerősítik, hogy az igaz. Az alienek elmagyarázzák, hogy ők kreáltak minket hibridizáción keresztül, és manipulálták az emberi fajt a vallással, a sátánizmussal, a boszorkánysággal, a mágiával és az okkultizmussal. Továbbá ők elmagyarázzák, hogy ők képesek az időutazásra, és az események valóban úgy fognak jönni. Később az USA és a Szovjetunió alien technológia hasznosításával létesítettek egy időutazást, és megerősítették a próféciát. Az alienek bemutattak egy hologramot, amely állításuk szerint Krisztus valódi keresztre feszítése volt, melyet a kormányzat lefilmezett. Mi nem tudjuk, hogy vajon higgyünk-e nekik vagy sem. Ők használták az eredeti vallást, hogy manipuláljanak minket, vagy egész idő alatt csakugyan ők a forrásai a mi vallásunknak, amelyet manipuláltak egész idő alatt? Vagy ez volt a kezdete az eredeti IDŐK VÉGÉNEK és KRISZTUS ELJÖVETELÉNEK, melyet megjósolt a Biblia? Senki sem tudja a választ.
Egy konferenciát tartottak 1957-ben amelyen legkiválóbb tudósok vettek részt akik akkor éltek. Ők is arra a következtetésre jutottak, hogy az ISTENTŐL VAGY AZ IDEGENEKTŐL ÉRKEZŐ SEGÍTSÉG NÉLKÜL. a bolygó 2000-re, vagy nem sokkal azután önmagát meg fogja semmisíteni a növekvő populáció és a környezet emberek általi kizsákmányolása révén."

,,Eshetőségi tervezet

Egy másik eshetőségi terv napjainkban is működik, és érvényben van. Ez a terv felkészíti a nyilvánosságot egy végső konfrontációra az idegen fajjal. A nyilvánosságot ostromolják a filmek, a rádió, a hirdetések, és a TV szinte minden aspektusában lefesti az alienek jelenlétének igaz természetét. Ez tartalmazza a jót és a rosszat egyaránt. Nézz körül és figyelj. Az alienek azt tervezik, hogy ismertté tegyék a jelenlétüket, míg a kormányzat felkészít titeket arra, hogy ne törjön ki pánik."

Így van,igaz?De én ezt kiterjesztem a vámpírokra is,ugyan ez van.
#337
2012. már. 18. 7:56
Tehát elképzelhető,hogy többek között,azt a valódi kódexet rejtegeti a Vatikán,ami alátámasztaná,hogy Jézus nem más volt,mint egy ember,egy próféta,az összes többi csak kendőzés,körítés,és az emberek kordában tartását célozza meg:
global-mystery.blogspot.com/2010/11/jezus-osszeeskuves-bumm-bumm-bumm.html
Mit ne mondjak,ezt az elméletet még el is tudom fogadni.
#336
2012. már. 18. 7:14
#335
2012. már. 17. 10:55
Még egy nagyon figyelemre méltó oldal:
paleoasztronautika.lapunk.hu/?modul=blog&p=1
#334
2012. már. 17. 9:24
#333
2012. már. 17. 6:22
Nem másolom be ide,mert hosszú,és videókkal tarkított bejegyzés,de olvassátok el,ha még eddig nem tettétek meg:
Csillagkapu vagy kométa ? - a Nasa most is megmagyarázza...
paramoral.eu/news.php?extend.1506.12
Ebből is látszik ,hogy készül valami.

Itt látható a lelet is,amiről szó van :
kilenc.blog.hu/

Ez is érdekes:
kilenc.blog.hu/2012/01/25/a_napunk_rejtelyes_kiseroi#more3773911
Szemezgessetek az oldalon.
#332
2012. már. 16. 17:53
Árva Vince atyáról:
18. Mit kell tudni Árva Vince atya életpályájáról?

Több kápláni hely után 1968-tól könyvtáros Esztergomban. 1970-73 között a Keresztény Múzeum referense, később igazgatója. 1973-ban az ő irányításával zajlott le a Keresztény Múzeum felújítása. 1976-tól Márianosztrán plébános. Felújítja a Márianosztrai kegyhelyet.

Ő építette ujjá a sziklatemplomot, Márianosztrát.

A márianosztrai kegyképre ő tette rá a Szent Koronát aranyozott ezüstből. Amikor elkészült a Szűz Anya fejére Szent István koronája, az ötvössel a kis Jézus fejére is csináltatott főhercegi koronát.

Megtalálta Boldog Özséb sírját a pilisszántói temetőben. A sír helyére egy keresztet állíttatott. A sírját kötelességünk lenne jóhiszemű és jó szándékú régészekkel helyreállíttatni és ezzel engesztelő hellyé tenni az ősi pálos bölcsőt.

1984-től a Római Magyar Intézet növendéke. A Szenttéavatási Kongregációban szentté avatási diplomát szerez. 1987 nyarát ismét Csęstohowában tölti.

Egyik nap, amikor megszólalt a kolostor harangja, és minden pálos elindult a templomba, akkor már az atya sejtette, mi a helyzet. Ahogy bementek a kolostor kápolnájába, végigvonult a csęstochowai püspök, fölállt az oltár elé, és elővett egy dekrétumot. Ez egy pápai dekrétum volt, amely az akkori generálist azonnali hatállyal megfosztotta a tisztségétől, és ideiglenes a częstochowai püspök lett a rend kormányzója. Nem merte elmondani a többieknek, hogy mi történt. Benne az munkált, hogy össze kell tartania a csapatot, a Pálos-rend Magyarországon nem szűnhet meg, miután olyan iszonyúan nehéz volt „visszahozni” Lengyelországból.

Felújíttatja a Sziklatemplomot. 1990-től a Sziklatemplom vezetője. Ugyanez időtől kezdve a Pálos-rend országos gondnoka.

Miután a Szikla-kolostorból kitették, levéltári kutatást végzett – 3000 A4-es fénymásolt oldala van – arról a közel 25 éves levelezésről, amelyet Zichy Gyula kalocsai érsek folytatott a lengyelekkel arról, hogyan lehetne a Pálos rendet visszaállítani.

Lefordította a Gyöngyösi-féle 1527-ben befejezett kódexet. Amikor Rómában volt, hogy megszerezze a szentté avatási szakképesítést, állandó bejárása volt a levéltárba, és a könyvtárba.

Az MVSZ elnöke átadta az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, a Pálos Rend alapítója, Esztergomi Boldog Özséb szentté avatási dokumentációját. A 17 kötetet Esztergomi Boldog Özséb posztulátora, a közelmúltban tragikus körülmények között elhunyt Árva Vince atya állította össze, 22 éves munkával.

Árva Vince atya 2008. augusztus 19-én, a Magyarok VII. Világkongresszusán jelentette be nyilvánosan, hogy a Magyarok Világszövetségére szeretné bízni a hatalmas munkával összeállított anyagot.

A köteteket a Magyarok Világszövetségének elnöke a Pálos Rend teljes körű pápai jóváhagyásának 700. évfordulóján, 2008. december 13-án vette át, az erre az alkalomra szervezett emléknap keretében.

Árva Vince atya másnap visszaadta lelkét a teremtőjének.

Elnézve az életrajzát,ő biztosan tudott mindent.

Itt még olvashattok a Pálosokról:
www.szentozseb.hu/modules.php?name=topics&file=olvas&cikk=palosok-4d036d5af213f
#331
2012. már. 16. 17:15
#330
2012. már. 16. 17:13
A pápa kész találkozni Fidel Castróval
XVI. Benedek pápa kész találkozni Fidel Castro egykori kubai vezetővel az egy hét múlva esedékes havannai látogatásakor - közölte pénteken a Vatikán szóvivője.

"Ez egy eshetőség, ez lehetséges. Ha Fidel Castro találkozni óhajt a Szentatyával, ő hajlandó rá" - mondta Federico Lombardi egy vatikáni sajtótájékoztatón. Hozzátette, hogy a hivatalos programban nem szerepel egyébként ilyen találkozó.

Bizonyos jól tájékozott források szerint a nagyon beteg Fidel Castro már kifejezte ezt a kívánságát. Egy rövid találkozóról lenne szó, amikor a pápa az elnöki palotába érkezik.
Lombardi a tájékoztatón azt mondta: "nem gondolja", hogy XVI. Benedek pápa ellenzékiekkel találkozna Havannában. "Ez nincs a programban, és II. János Páléban sem volt" az 1998-as látogatáson - emlékeztetett.

A szóvivő közölte: a Vatikán támogatja a kubai katolikus egyház vezetőinek elítélő álláspontját azzal kapcsolatban, hogy ellenzékiek egy csoportja politikai követelésekkel bevette magát egy havannai templomba, ahonnan azután a rendőrség eltávolította őket. "Úgy tűnik, hogy még az ellenzéki körökben is vannak olyan vélemények, hogy ez nem volt jó kezdeményezés" - mondta Lombardi.

A pápa március 27-28-án keresi fel a szigetországot.

MTI / hvg.hu

Erről biztosan hallunk még.
#329
2012. már. 16. 13:39
Ez még egy régebbi cikk,de azért kíváncsi lennék,mennyire szigorítottak a szabályozáson,bár gondolom semennyire,csak tovább folytak-folynak a kutatások,max jobban titkolják.
www.hir24.hu/tudomany/2011/07/25/ember-allat-hibrideket-tenyesztenek-brit-laborokban/
#328
2012. már. 16. 12:46
Nekem csak annyi bajom van a vámpírokkal,és az egész pereputtyal,hogy tulajdon képpen nem tudni mit akarnak.
Mert hát ugye tájékoztatnak bizonyos mértékben,de mindemellett felügyel alatt is tartanak minket,a tevékenységeinket.
Azonban vannak,akik tanítják is az embereket,mint oktatók,professzorok,itt ott a világban,orvosok stb..
Tájékoztatnak minket hogy vannak ők,és vannak mások is,és hogy a világunk széthullóban van,hogy minden,mindennek összefügg,de azért ők irányítják az eseményeket.
Értem,hogy fenn akarnak maradni,hogy vannak akik lenézik az embereket,mert alacsonyabb rendűek náluk,vannak akik szánnak minket,vannak akik csak az "ételt"látják bennünk,és vannak akik segítenek.
Ugyanúgy háborúznak,harcolnak mint mi.Sokkal többet tudnak a világról,mint mi,van idejük mindent megtanulni.
Értenek sok mindenhez,és ezt arra is fordítják,hogy figyeljenek minket,plusz talán hogy a technikánk is fejlődjön,de miért?
Tájékoztatnak hogy álomvilágban éltünk,élünk,és hogy mik várnak ránk ,ha nem változtatunk.
Értem hogy őket nem érdekli,mi módon,miket művelnek a kormányok,a nagyhatalmak,de azt is tudjuk hogy kapcsolatban állnak velük.
Mi a célja ennek az egésznek?
Lehet hogy ez egy rossz reakció,hogy mindennek az értelmét keresni.De semmi sem véletlen,mindennek van oka-akkor ennek mi?
Na meg,miért a kisembereknek kell rájönniük mindenre?Hiszen tenni úgysem tudunk semmit,akkor már nem lett volna jobb ha nem is tudunk semmit?Vagy mindent!
De hát,nem mi irányítjuk a dolgokat,hanem a nagykutyák.
#327
2012. már. 16. 10:09
#326
2012. már. 16. 9:07
A világűrből is képesek lesznek az arcfelismerésre

Soha nem látott pontosságú felvételek készítésére is képesek lesznek azok a digitális fényképezőgépek, amelyeket a közeljövőben állítanak rendszerbe az amerikai katonai műholdakon.

A különleges arcfelismerő szoftver segítségével az űrből is azonosíthatók lesznek a terroristák. A negyed centiméteres felbontású felvételeken a program a következő főbb szempontok szerint képes az azonosításra: a szemek távolsága, az arccsont alakja, az orr szélessége, az állkapocsvonal hossza. A legfőbb gondot most az okozza, hogy miközben a felvétel készül, az űrobjektum folyamatosan halad, és ez óhatatlanul elmosódáshoz vezet.
Bors

Eddig tévedésben voltak a tudósok a T. Rexszel kapcsolatban

Liverpooli és manchesteri kutatók szerint a Tyrannosaurus rex harapása volt a legerősebb a szárazföldön valaha élt összes állat közül, s az aligátor állkapcsának ereje tízszer gyengébb az övénél.

Az új mérés egy T. rex-koponya lézeres pásztázásán alapszik és azt mutatja, hogy az állat harapási ereje közel hattonnás volt egyetlen fogon, azaz egy elefánt súlyával vetekedett. A korábbi vizsgálatok becslései szerint a Tyrannosaurus rex harapási ereje 8–13 ezer Newton között mozgott. A jelenlegi érték négyszer nagyobb ennél, és tízszer erősebb, mint egy mai aligátor harapási ereje. Összehasonlításképpen az ember csupán 70-100 kilogramm erőt fejt ki egyetlen fogon harapás során.
Bors

Jah,kérem,sok mindenben tévedtek a tudósok...
#325
2012. már. 15. 17:45
rejtelyekszigete33.blogspot.com/2012/02/kristalykoponyak-nyomaban-6resz.html

Én itt csak a 6. részt emeltem ki,de érdemes elolvasni a többit is-még ha sok is kicsit.
Tény,hogy sok érdekes dolog van a földön,olyanok,amiket nem nagyon tudunk hova tenni,meghatározni,honnan is van,és mikre is képesek.
Nem árt tájékozódni ilyen dolgok terén.
#324
2012. már. 15. 17:35
Darked érdekes kérdés. Nem igazán tudtam végigolvasni az összes oldalt a fórumon, szal halvány lila fingom nincs mennyit lehet most a vámpírokról tudni.
Azért megkockáztatom, hogy a koporsóban alvás vagy a denevér módjára fejjel lefelé lógva alvás egy hülyeség ;D ;D
Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0