Igazi vámpírokról!

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

#9518
2014. ápr. 12. 12:56
Napenergiás technológiát fejlesztettek az internetezéshez skót kutatók: az új eljárással a napelempanelek közvetítik a széles sávon érkező jeleket, és a működéshez szükséges energiát is a napfényből nyerik. A technológia lehetővé teszi az önellátó, vezeték nélküli kommunikációt a városoktól távol eső vidékeken, a fejlődő régiókban, ahol nincs még kiépített internetes infrastruktúra, illetve vészhelyzetekben is. A napenergiás LiFi a legtávolabbi helyeken is elérhetővé teszi a netkapcsolatot, és a vezeték nélküli kommunikáció sokféle lehetőségét teremti meg. A LiFi technológiával kínaiak is kísérleteznek, az ottani kísérletek alapján nem hét, hanem 150 Mbps sebesség is elérhető általa.

rejtelyekszigete.com/tudomany/nincs-terero-nincs-wifi-nem-baj-jon-fenybol-csiholt-internet/

Bemutatták a világ első napelemes repülőgépének új prototípusát, amely már képes akár “a végtelenségig” a levegőben maradni, vagyis leszállás nélkül átkelni az óceánok fölött is. Bertrand Piccard és André Borschberg svájci pilóták 2015-ben tervezik körberepülni a Földet a napelemes repülőgép feljavított típusával. Az új repülőgépmodellnek képesnek kell lennie több mint 120 órán – öt napon és öt éjszakán – át egyhuzamban repülni, mert alacsony sebessége miatt ennyire időre van szüksége az Atlanti- és a Csendes-óceán légterének átszeléséhez. A napelemes világ körüli utazás projektjét mintegy nyolc cég, illetve intézmény támogatja, köztük a szerdai eseményen személyesen is jelen lévő II. Albert monacói herceg alapítványa. Ulie Maurer svájci védelmi miniszter “az egész világ nagy napjának” nevezte a világ körüli útra alkalmas napelemes repülőgép bemutatását...

rejtelyekszigete.com/hirek/foldet-kerul-napelemes-repulogep/
#9517
2014. ápr. 12. 9:05
#9516
2014. ápr. 12. 7:59
Nem müxik a nemo700@c2-es fiókom,nem tudok belépni,így ha valaki oda írna,akkor azt nem tudom megnézni sajnos.
Új cím: nemo700@freemail.hu
#9515
2014. ápr. 11. 21:31
#9514
2014. ápr. 11. 20:40
Íme egy másik variáció:

2014. Április 15.-29. Az energia lineáris mozgásának, természetes megváltoztatása a Világegyetem rendje szerinMost készülünk fel az április 15.-i Holdfogyatkozásra, amelyben egy hatalmas bolygó összeigazodás, Nagy Kardinális Kereszt is létrejön, mégpedig a 13. fokon (áll majd 4 bolygó ezekben a jegyekben). A 13-as szám a szakrális geometria szempontjából rendkívül jelentős szám. 13 planéta van a Naprendszerünkben (még nem fedeztük fel mindegyiket), Jézusnak 12 tanítványa volt, 13 holdhónap van egy évben, Izraelnek 13 törzse volt, az angol ABC 13 betűje az M amelyet ha megfordítunk akkor W lesz és az egész két felét teszik ki a Férfit (Man) és a nőt (Woman), az isteni nőiséget és az isteni férfiasságot. 13 hangjegy van egy zenei oktávban, és az Élet Virágának 13 hálózata van
És a Tarot kártyában a 13-as a Halál utal az átalakulásra/változásra. Hozzátehetjük ehhez, hogy ezt a szent számot jóval ezelőtt a Katolikus Egyház kiáltotta ki szerencsétlen szám.Miért is fontos most erről beszélni? Azért mert mindenben az említettek közül a 13 kerül gyújtópontba és elkészültünk arra, hogy megtegyünk egy fontos és jelentőségteljes átmenetet az új dimenzionális átjárón. Minden bizonyára ennek érezhetjük a hatását akkor, ha úgy érezzük, hogy elvesztettük az egyensúlyunkat, rendezetlenek vagyunk, kissé kedvetlenek, ingerlékenyek, érzékenyek, nem tudjuk helyretenni a dolgainkat, nem tudunk reggelenként kikászálódni az ágyunkból, vagy este nem bírunk álomba zuhanni. Testünk ritmusa is megváltozik, mert az idővel kapcsolódó viszonyunk is változik. A 3 dimenzió végét járjuk, a lineáris óramutatóval megegyező időnk végén, amikor is belépünk a nem-lineáris, az óramutatóval ellenkező áramlásba. Minden a természetben és a Világmindenségben, beleértve a bolygók mozgását is az óramutató járásával ellenkező irányban mozog, áramlik. Csak az Emberiség próbálta meg egykoron az energia áramlását másképp irányítani, arra kényszerítve magát, hogy megvizsgálhassa az életet egy a természettel ellentétes energia útját járva, amely az óramutató járásával megegyező. De ez most megváltozik.Az energia eddigi forgási irányát, ahogy azt az emberi tudatosság az óramutató járásával megegyezően, most egyre lassul, mert ekkor, így lehet integrálni az Univerzum többi részeinek a természetes forgását, beleértve a planétákat is, amelyek megegyeznek az óramutatóval ellenkező iránnyal. Akkor most forgassuk ellenkező irányba (képzeljünk el két forgó objektumot különböző irányokba és próbáljuk meg őket egymásra rakni, el fogják taszítani egymást) és az emberiség energiáját nem lehet a bolygó forgásának energiájával integrálni ugyanígy a világegyetem többi részével sem (mert a forgásunk az óramutató járásával megegyező).Ennek a (nem természetes forgásnak) le kell lassulnia és végül megállnia, és én úgy hiszem, hogy ez Április 20 és 29 között ez meg fog történni a Nagy Kardinális Kereszt idején, majd az energiaforgás újraindul, iránya megváltozik és ekkor újra magunkba integrálhatjuk a bolygók természetes forgásából adódó energiákat. Ne feledjétek el azt, hogy ez nem egy fizikai, hanem energetikai folyamat, de lesznek ennek fizikai tünetei ránk nézve is, mint ahogy már érezhetitek ennek hatását most. Annak érdekében, hogy kikerüljünk a 3 dimenzió linearitásából, ki kell mozgatni mindazt, ami itt tart bennünket, mert ez a természetellenes folyamat ugyan része volt a tudatosságunk meglelésének, és ahogy gondolkodtunk, de ez egy olyan energetikai mezőt hozott létre, amely megakadályozott bennünk attól, hogy teljes mértékben integráljuk a Föld és ugyanúgy a Világegyetem más részeinek energiáját. Szükséges lesz azonban továbbra is az, hogy használjuk időmérésre az óráinkat, hogy meghatározzuk az időpontjainkat, de az energetikai folyamataink már nem lesznek annyira szinkronban ezekkel, mint inkább a Világegyetem többi részével.
Ha úgy érezzük már, hogy időzavarba kerültünk, elesettség vagy megbotlásaink vannak, vagy ha egyensúly zavaraink és elvesztettük dolgaink feletti kezelhetőséget, akkor már érezhetjük a lassulást, amely erősödni fog az elkövetkező tíz nap során (április 6-tól kezdve). Ha nagyon lekapcsolódottan érezhetjük ezektől, és békességben vagyunk, akkor úgy érezhetjük magunkat, mintha egy másik bolygón lennénk, és ekkor át fogunk menni ezen a folyamaton és így az (energia) mozgásunk már megváltozott, ami azt jelenti, hogy figyelmet kell fordítanunk arra, hogy lehorgonyzottak/leföldeltek legyünk. Sokkal érzékenyebbek leszünk a körülöttünk lévő érzelmi energiákra, így sokunknak megmagyarázható oka lesz az, hogy egyedül legyünk otthon, vagy egyedül szeretnénk otthon lenni az elkövetkezendő 10 nap idején. Nézzétek meg ekkor azt is, hogy, kik azok akik belépnek az életetekbe, és kilépnek életetekből. Most egy forgóajtó van jelen, amelyről említést tettem a múltkori levelemben, amelyet itt (a honlapján) el tudtok olvasni, és amely most nagyon aktív. Ahogy kinyílik, az új portál úgy behívhatjuk életünkbe az új energiát és ez lehetővé teszi azt, hogy ami nem rezonál, velünk azt otthagyjuk ebben az ajtóban. Az új dimenzionális terünkben együttrezeg minden és integrált, szabad és a szeretet energiája van jelen, amely új dolgokra ösztönöz, egyensúlyra és integrált kapcsolatrendszerre az életünkben.
Élvezzük hát ezt az időt, ez egy példátlan időszak az emberiség történetében és mi, ti mindannyian részesei vagyunk ennek a folyamatnak. Mindannyian fontosak vagyunk és mindannyian végigmegyünk ezen az úton. Ahogy közösen összpontosítunk a jóságra, a szeretetre, az együttérzésre és a békességre, az örömre, melyeket szeretnénk az életünkbe hozni, akkor kiterjesztjük ezeket az energiákat és multidimenzionális portálokat és átkerülhetünk rajtuk. Ez az Új Föld születése, készen álltok arra, hogy multidimenzionálisak, időtlenek, felhatalmazottak és erőteljesek legyetek?
#9513
2014. ápr. 11. 19:41
#9512
2014. ápr. 11. 19:27
#9511
2014. ápr. 11. 19:25
"Ti magyarok vagytok a legősibb nemzet, minden ma élő nemzet közül. Ezt mi, zsidók, nagyon jól tudjuk. Még a kivonulás előtt, Egyiptomban, már ott is megjelentek lovasaitok, és tudtuk rólatok, hogy már ősidők óta léteztek. Amikor a XIX. század végén a kiegyezés után, a kultúrpolitikai terrort már nem lehetett fenntartani tovább, a tudományos kutatásban újra felbukkant a szkíta-hun irányzat, osztrák ügynökök kerestek meg, komoly összeget ajánlottak, hogy a dolog ne derüljön ki. És mi meg is tettük a megfelelő lépéseket."

Idézet Drechsler Miksa emlékirataiból
(Temesvár főrabbija 1910)
#9510
2014. ápr. 11. 19:03
10 spirituális igazság
Mi, emberek egy folyamatos utazáson résztvevő spirituális lények vagyunk. Azelőtt, hogy a fizikai testünkbe beleszülettünk volna, megterveztük, hogy melyik pillanat lesz az, amikor magunkra találunk és tudunk válaszolni a kérdésekre: kik vagyunk, és mit keresünk itt? Az anyaméh számunka egy alagút volt, ahol elfelejtettünk mindent, bár soha nem váltunk le a mi belső fényforrásunkról. Életünk kihívása az, hogy ez a belső fényoszlop növekedjen, és arra emlékeztessen minket, hogy kik is vagyunk valójában.
A lélek nem hal meg soha, a fizikai test halálakor a testen kívülre emelkedik. Ilyenkor életünk valamennyi tapasztalatát magunkba oltjuk, ám nélkülöznünk kell egy időre a fizikai formát, hisz a léleknek nincs formája. Az egymást követő életek egyre több tapasztalatot és bölcsességet hoznak.
Az élet minden megjelenési formája, az élettelen dolgok nem egyebek, mint energia, amelyek egy végtelen energiaforrásból táplálkoznak. Ez által akár a fák, a követ tudatához is kapcsolódhatunk, vagy beszélgetést is kezdeményezhetünk velük a sajátos frekvenciáikon. Abban a pillanatban, amint megértettük a rezgéseket, a vibrációkat, bármilyen betegséget, rossz hangulatot képesek leszünk meggyógyítani a rezgések megváltoztatása által.
Gondolataink hozzák létre a valóságunkat. A gondolat nem más, mint energia, amit mi valóságként élünk meg. Fontos, hogy tudatosan gondolkodjunk, hisz felelősek vagyunk saját valóságunk megalkotásáért. Egyszerűnek hangzik, de sok gyakorlást igényel. Például, ha a Földön élő minden ember a békére és a szeretetre irányítani gondolatait, akkor többé nem léteznek háború és zsarnokság. A negatív irányú gondolatokkal alacsony vibrációt hozunk létre, míg a pozitívak növelik az energiavibrációt.
Azért vagyunk a Földön, mert vártak itt minket. Számos faj megtalálható a Földön, köztük angyalok, arkangyalok, és egyéb égi szellemek. Mi önként vállaltuk, hogy a Földre jövünk, válaszolva ezzel bolygónk segélyhívására. Más galaxisokból, más csillagrendszerekből érkeztünk, és sokan azért vannak itt, mert egy új aranykorban reménykednek azután, hogy elbuktak.
Sokan közülünk számos alkalommal újratestesül ezen a Földön, azzal a céllal, hogy felkészüljön jelenlegi életére. Léteznek olyan lelke, akik azért vannak itt, hogy irányítsák mások spirituális életét, de olyanok is vannak, akik az emberi faj vibrációja növeléséhez asszisztálnak. Sokunknak még rengeteg tanulnivaló van, hogy a reinkarnáció mestereivé válhassunk.
Sosem vagyunk egyedül. Nem tudnánk létezni spirituális segítőink nélkül, akik magasabb szinten rezegnek, ezért a legtöbben közülük nem látjuk őket. Pedig folyton velünk vannak, és türelmetlenül várják, hogy a segítségüket kérjük. Tiszteletben tartják a szabad akaratunkat és nem avatkoznak közbe csak akkor, ha erre kérjük őket. A legtöbb útmutató belülről, megérzésként jön, de más emberek is utat mutathatnak, akik a spirituális segítőink küldöttei.
Az idő egy illúzió. Energiarészecskéink, a lelkeink egy idő nélküli helyen léteznek. Az idő azért volt teremtve, hogy tapasztalatokat éljünk meg. A meditáció által visszatérhetünk oda, ahol nincs idő, és ott választ kaphatunk a kérdéseinkre.
A felemelkedés nem azt jelenti, hogy tartunk valahová. A felemelkedés egy állapot, koncentráció a tudatosságra, egy magasabb szintű vibráció. Nem megyünk sehová, hanem újra felfedezzük azt a helyet, amelyről azt gondoltuk, elhagytuk. Azok vagyunk, akik lenni szeretnénk, csak tudatosan kell gondolkodnunk.
A szeretet minden. A szeretet a legfontosabb dolog, amit az emberek tehetnek, a feltétel nélküli szeretet pedig visszavisz minket a Forráshoz. Szeretet nélkül semmi nincs.
Forrás: filantropikum
#9509
2014. ápr. 11. 14:55
Most tényleg ebből is a világvégét kell kihozni?Még csak véletlenül sem ám valaminek a kezdetét...
www.tudasfaja.com/verhold-hozza-a-vilagveget-egy-het-mulva/
#9508
2014. ápr. 11. 14:46
Igazi gondolkodó sapkát hoztak létre a Vanderbilt Egyetem tudósai. A Robert Reinhart vezette kutatócsoport igazolta, hogy gyenge elektromos áram alkalmazásával szelektíven manipulálható az agy egyes részeinek működési hatékonysága, többek közt a tanulási képességért felelős régiók is.

ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/04/a-gondolkodast-serkento-sapka.html#.U0fjlfl_shM
#9507
2014. ápr. 11. 14:42
#9506
2014. ápr. 11. 13:43
Jó hírem van:Belefogtam a könyvem folytatásába :)
Ami persze valószínűleg azzal jár,hogy itt kevesebbet leszek,de azért megpróbálok mindenhol helyt állni :)
#9505
2014. ápr. 11. 6:22
"Nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni. Lehet csak tetszik neki a név. :)" – Falcon

Én arra gondoltam,hogy tetszik neki a név és szerintem Nina is. :)
#9504
2014. ápr. 10. 22:22
Nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni. Lehet csak tetszik neki a név. :)
Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0