"Nem a jó szerepében tetszelegni, hanem a jóra törekedni.....
Nem nyafizni, hogy semmi nem jó, rossz vagyok.... meg effélék, Te is tudod minden belőlünk fakad. Ha jó ez igy akkor rendben, ha nem tegyél róla, nem siránkozni és más jóra való törekvéseit leszólni. Az én racionalitásom ebben, hogy teszek is a jóért, és erről nem kivánok vitát nyitni." – manowari

Hát Taa nevében nem nyilatkozhatom,de én nem nyafiztam,hogy rossz vagyok,csupán kijelentettem,hogy nem vagyok jó,és nem is képzelem,hogy tudnám,mi lenne az a jó,amire törekednem kéne.
Most elkezdhetnék itt egy filozófiai vitát,a jó,és rossz,helyes és helytelen mibenlétéről,de inkább nem teszem...
Azt se mondtam,hogy a világ rossz,meg minden rossz,meg ilyenek,csak azt mondtam,hogy nem is habostorta.

Nem a jó szerepében tetszelegni, hanem a jóra törekedni.....
Nem nyafizni, hogy semmi nem jó, rossz vagyok.... meg effélék, Te is tudod minden belőlünk fakad. Ha jó ez igy akkor rendben, ha nem tegyél róla, nem siránkozni és más jóra való törekvéseit leszólni. Az én racionalitásom ebben, hogy teszek is a jóért, és erről nem kivánok vitát nyitni.

Már miért ne illene Manowari?
Itt most nem erről van szó szerintem,hanem hogy nem kell estleg feltétlenül a jó szerepében tetszelegni.

Hallja akinek van füle.
Hallja a hangot.
Nem adja föl a harcot.
Nem szépen,nem is jól.
Mocskosan,sárosan,de őszintén,
ha nem is tudjuk még hol.

Off....!! Az én racionális gondolkodásom nem illik ide... bocsássatok meg.

Na szééép! Keető egy ellen :o

A biológia órádtól kedves Taaa én is megvilágosultam. Mostmár tudom miért mondják az emberek egymásnak,hogy s..gfej! :on
Megalázkodó , gyáva....hmm. Szeresd hibáid is, csak igy tudod elfogadni, szeretni magad és a hibáidon, amit annak vélsz javitani.
[img][/img]

A zőőőd vagy Te ::)

Erről egy kis történet jut eszembe:
Régen történt, nekem is mesélték; Estván bácsit, aki Vitézségi érdemérmet kapott és a környék tiszteletbeli tagja volt, meghivták a pajtások mesélje már el nekik, milyen nagy hős Ő. Estván bátyán felvette az ünneplőt, ráakasztotta az érmét és el is ment nagy büszként a skacokhoz.
Hááát az ugy vót -kezdte - ültem a gödörbe, aztán gyütt az ellenség. Előkaptam a gránátomat kibiztositottam és jó messzire elhajitottam, Aztán elájultam, besz...tam. Mikor magamhoz téritettek mondták, hogy hős lettem. Kaptam is érte kitüntetést ,ezt ni. De tuggyátok kutyaf....a a háboru a bátor embernek, de az olyan gyávának mint én.... A gyerkőcök kikerekedett szemekkel, tátott szájjal hallgatták az előadást. Egy biztos többet az iskolába nem hivták meg Estván bátyámat történetet mesélni. Háát ennyit a bátorságról. De biztosan nem igy van ez minden esetben, de ilyen is van, volt.

"Óh, ha nem vagyok szép, kedves, ha csúf, vagyok, zord, savanyú és romlott - ha kimutatom a fogam fehérjét - már nem is kedvelsz? Azt várod, hogy az Isten csodáit zengjem? A Szépet, a Kedvest, a Bűbájost?
Én azt mondom jobb ha azért utálsz ami vagyok, mintha azért szeretnél ami nem vagyok. :)
De ha nem tetszik amit mondok, ha szerinted nem igaz, miért nem szállsz vitába velem? Miért teszel passzív, lemondó megjegyzéseket? Gyerünk, győzz meg! Hadd higgyem azt amiben Te hiszel! " – Taaa

Nekem éppen ez tetszik,lehet én is rossz vagyok...
A világ nem habos rózsaszín vattacukor.
És én nem vagyok jó.
Te sem,és ez tetszik.
Lázadó szellem vagyok,és tudni akarok,nem hinni,mea culpa.

Válasz a válaszra:

Ne hidd,hogy vezető kell,
ez nem az az idő,és nem az a hely.
Gyöngysorod mellett fából a rímem
de fogadd el ha kérem.
Magamba nézek nem másra
leszek a világ hitetlen Tamása.
Gyarló az ember,de mégis nemes
mert nem adja föl,és mégis keres.

Óh, ha nem vagyok szép, kedves, ha csúf, vagyok, zord, savanyú és romlott - ha kimutatom a fogam fehérjét - már nem is kedvelsz? Azt várod, hogy az Isten csodáit zengjem? A Szépet, a Kedvest, a Bűbájost?
Én azt mondom jobb ha azért utálsz ami vagyok, mintha azért szeretnél ami nem vagyok. :)
De ha nem tetszik amit mondok, ha szerinted nem igaz, miért nem szállsz vitába velem? Miért teszel passzív, lemondó megjegyzéseket? Gyerünk, győzz meg! Hadd higgyem azt amiben Te hiszel!

Taaa kedves, most nem dobtál fel :-\

Jaj! a béklyó-ügyről nem szóltam. A megoldás: A hősnőt ugyan béklyó tartja fogva, de a sorsa kereke örökké fordul, az élete változhat, a szerencse - ha megszólítja végre - mellé állhat, ám amíg vak és képtelen meglátni a szépet és jót magában és a világban - amiről te beszélsz nekem folyton és amiben én egyébként már nem hiszek - addig a béklyó fogva tartja és hiába fordul kerekén a sorsa : nem lesz szabad.
Nyah ez még homályosabb, de én az ellentétet nem látom benne. :-[

Manowari most talán kegyetlenül kiábrándítalak, de mindenesetre bemutatom azt a szöget, amelyen én látom a világot:
Valamelyik nap 'megvilágosodtam' biológia órán - ezen a rám megannyira jellemző helyszínen... :P. Kiderült, hogy minden élőlény végigmegy bizonyos fejlődési szakaszokon, mígnem elér egy végső szakaszt, ahonnan sok lénynek már nincs tovább. Ezt a szakaszt gasztrulának, végbélcsírának nevezik a szakértők. Magyarán megmondva: Valaha mindannyian egyetlen mikroszkópikus béldarab voltunk. Ez megmagyarázza a testhez való viszonyomat(melyet volt 'szerencsétek' megismerni legelső verseim között), de hogy a lelkem miért látom olyan csúfnak, szennyesnek?
Az ember kiemelkedett az állatok közül gondolataival, érzelmeivel. De ezek nem csak pozitív, jó és nemes gondolatok és érzések. Én tisztában vagyok a hibáimmal, még ha nem is akarom elismerni őket. És néha rém undorítóan bírok
viselkedni - megalázkodón, gyáván.

"Főhajtásom fogadd kérlek
általad magam,mit megértek.
Szavaid villáma gyönyörű ének
hozzád hajol egy bűnös lélek.
Suttog még,állj elém,mert félek
utam során mély sárba lépek."

Válasz

Versed karja szívemért nyúlt,
lágyan megérintett - úgy szólt.
Meleg meghatottság árja
költözött e kopár tájra,
mit világomnak nevezek,
ha szabad rímmel felelek:

Bolond teremtmény az Ember
bizton tudom - hidd el nekem
nem miattam, Ám mit mondok
szívleld meg, mert más tanácsot
gyarló énem nem adhat:

~Lesz a létben mindig hírnök
'itt a Szépség, Szeretet
Bízz hát benne van ám Isten'
csak nem látod semerre.
Azt mondja majd jó az élet,
s Te csak keservét leled,
Fanyar gyümölcs lesz a lelked
gúnymartalék, reszketeg.
S Te majd megkínozva-törve
felállsz majd és tovább lépsz,
Tüskék tapadnak szívedbe
ám reményed tovább űz.
Kérni fogsz egy világtalant
'ó, vak kérlek vezess hát!'
s bűnös lelked kívánságán
a hitvány féreg eléd áll.~

Ne kérd hát, hogy segítselek
útam ingoványba visz
kérdésedre mind a válasz
Benned dobban, él, lakik.

Taaa!
Főhajtásom fogadd kérlek
általad magam,mit megértek.
Szavaid villáma gyönyörű ének
hozzád hajol egy bűnös lélek.
Suttog még,állj elém,mert félek
utam során mély sárba lépek.

Nagyon kedves Tőled Taaa, hogy még a magyarázatot is versbe szedted :D Még én is belekerültem :-[
Hatással voltál rám, mint mindig.... egy kérdés volt végig bennem .... nem lehetne a hősnődet a sziveddel látni? Akkor nem csufságot, romlottságot látnál benne, hanem olyan dolgokat esetleg szépséget ami előled eddig rejtve volt. A kigyókat egy kicsit megállitanád és hagynál magadnak egy lehetőséget, hogy igy láss!!! Lehet még Te lennél a legjobban meglepődve mennyi csoda van amit még nem is ismersz, számodra eddig rejtve volt?
A sorsának fordulása és a béklyó között szerinted nincs ellentmondás? A béklyó keményen tart, nagyon kell a sors kerekének erőlködni, hogy forduljon, és vajon hősnőd tuléli? :)

Nos...most újítanék: ezt a versemet előre magyarázom:

Üressé tett a Sors, hogy fázó lelkem megpihenjen,
hamis hárfám visszavette reszketeg kezemből.
ám manowari jött, s megnyitotta ablakom:
tudom már hogy hol lakik, merre jár az angyalom.

És én mégis mélyre tűntem, merültem egyre - végtelen
s szürke létem métely-mocska temetett be - szűntelen.
Menekülni vágytam újra, mint álszent hitetlen pogány
Menekülni, messzi tűnni, láthatatlan ködmagány.

El akartam veszni innen, mint ki sosem létezett,
hisz mit magamról én hiszek - nem kívánom senkinek.
El akartam szállni innen, mihaszna vándor kis madár
megbújni a hegyfok előtt, fejem alázatra hatjván.

Szép e sok szó, mely írva áll, szép e angyali sereg,
rím ha koppan, dallam lendül, táncra hív a rengeteg.
Ám ez itt ma mind hazugság - képek, játék, álarcosbál.
Bort iszok én, s víz az ajkam - létem árnyvilág.

Uhh, Te Szent Ég!...úgy bizony mind naggyal.. : jobb a bevezető magyarázat rímekbe szedve, mint maga a versike! De ma ez se ünnep, nem dicsőség.
El akartam menni a fórumról picit, hogy rendezzem magamban a dolgokat, hogy végre szembenézzek magammal. Azután rájöttem, hogy megfutamodok - megint. Mert félek. Másról nem szól ez az élet nekem, csak az árnyvilágról, a félelemről...
Nem fogok szünetet tartani, egyszer bátor leszek és erős lelkű...de azért a versikét berakom ide:

Kicsi hősnő ült a mélyben
szemén látcső, kalandles
Szürke béklyóját hogy végre
levethesse, átléphesse
foga közé szorítá.

Lelke tükrén vad láng égett,
arca rózsás kipirult:
mégis csúf volt, hisz a lelke
velejéig romlott volt.

Nem nagy bűnök környékezték,
de mi benne lakozott
mocskos, hitvány volt és gyenge,
szánalomra sem méltó.

Felkelt hát az útra 'hősnőnk',
de nem büszkén és dicsőn
Porba mártotta az arcát
s lépett késen, s tű fokán át.

Rég elindult már ez a lány,
s messze még a cél, a vég,
ám nem lelt ő nyugtot, kutat
- hiába is keresé.
Hisz vele van mind mi vágya
örökké csak vele volt
de ő vak és nem láthatja
kerekén hogy fordul sorsa.

Ezt ugy érzem nem lehet máshogy leirni, csak igy ahogy Taaa próbálkozott :)