Tudatos álom (lucid dream)

Számít a véleményed!

Csak regisztrált és bejelentkezett tagok szólhatnak hozzá.

#95
2008. szep. 17. 14:30
Sziasztok!

Nekünk otthon van könyvünk a tudatos álmodásról Álomkontroll néven. Tudtátok például, hogy az is pszichikus képességnek számít, ha valaki képes tudatosan befolyásolni álmait? Pedig akár hiszitek, akár nem, valóban az. Amúgy spontán tudatos álmok is léteznek, vagyis nem feltétlenül kell tudatosan előidéznünk a tudatos álmokat. Nekem is voltak már spontán tudatos álmaim.

A jövőben szeretnék majd megosztani veletek egy olyan eljárást, mellyel fokozatosan megtanulhattok tudatosan álmodni. Ez a módszer ugyan lassabban hoz eredményt, de ha folyamatosan elvégezzük, nem lesz vele probléma. Ja, és nálam már bevált, úgyhogy lehet majd alkalmazni.

Egyébként nekem voltak olyan álmaim is, ami nem teljesen volt tudatos. Például alvás előtt egyszer dühödten azt akartam, hogy birtokoljam a telekinézist, mivel éber állapotban sosem akart összejönni. Annyira akartam ezt a képességet, hogy még a fejem is belefájdult az akarásba, míg végül így aludtam el. Álmomban pedig arra lettem figyelmes, hogy a szemem által gyakoroltam a telekinézist (mivel úgy akartam megtanulni) és állandóan poharakat mozgattam a telekinézissel álmomban. Ezt követően a telekinézis képessége több álmomban is időnként visszatért.
#94
2008. szep. 15. 21:24
Értem, lehet hogy az a rész érdekes lehet neked,ahol a ,,laboratórium" móccer van leírva,ott jelenik meg 2 segítő, akik néha híresember, stb képében jönnek.. ezt a részt én se csinálom...
#93
2008. szep. 15. 20:17
Nem, egyáltalán nem agykontrolloztam, nem is próbáltam igazán javítani... egyébként Hajós András egy kukkot sem szólt, csak átkarolt, és mosolygott ;D
#92
2008. szep. 15. 10:35
Fú...

nem agykontrolloztál???Vagy ismered, azt a laboratóriumos részt, ahol leírás szerint 2 segítő megjelenik?? és ilyesmi van itt is???

És pl. ébren nem szoktad feloldani az ilyesmit?? Tudatosan a látott képet javítani, stb???
#91
2008. szep. 14. 10:55
Eléggé furát álmodtam... évnyitó volt a régebbi sulimban, de a mostani sulis tanárokkal...
és ott találkoztam Hajós Andrással :D
Azután az egyik osztálytársam, akivel nem igazán vagyok jóban, labdává változott, én meg elkezdtem rugdosni... ;D :D
#90
2008. szep. 12. 21:31
kösz!

Én máshonnan kezdtem közelíteni.. de ezeket nem ismertem, ezért kösz az infót!!!
#89
2008. szep. 12. 20:53
Jaja... bizony...

Például a Wikibook erről szóló cikke, sok-sok linkkel:
en.wikibooks.org/wiki/Lucid_Dreaming]en.wikibooks.org/wiki/Lucid_Dreaming

Vagy itt van néhány online flash program:
www.dreamport.net/software/]www.dreamport.net/software/
#88
2008. szep. 12. 20:43
neem gond....

és amúgy külföldi lucid dream oldalakról,ha néztél olyanokat, mi a véleményed?? Van,ahol adnak olyan tippet amit magyarul nem olvasni?? ;D
#87
2008. szep. 12. 19:46
Ööö nem, egymás után több... rosszul mondtam...
#86
2008. szep. 12. 17:13
Egyidejűleg?? Többe???
#85
2008. szep. 12. 14:39
Oké. Egyébként most volt egy tudatos álmom. Megint repkedés, plusz bekerültem néhány videojátékba...
#84
2008. szep. 11. 21:44
"Igen, belealvás...

Asztrálutazást inkább nem próbálok, fennáll a veszélye egy negatív energiatámadásnak... :-\" – Mikka


Igen nemszabad félni támadástól.. engem nem ott támadtak meg, és semmi nem lett, folytatása se... ha biztos vagy magadban, nem fognak tudni mit csinálni... és asztráltestet se lehet ,,úgy" bántani... amitől félsz inkább a mentális támadás?? Kikell beszélni,vizsgálni.. szerintem aki nem magától megy oda,az szembesül ilyen gondolatokkal..
#83
2008. szep. 11. 20:22
Értem:)

egyébként ez olyan furi...én pl. az asztrálutazástól nem féltem soha...
és nem is történt semmi rossz.

mondjuk ha előre félünk, hogy negatív lesz...lehet, hogy amiatt lesz az tényleg. nem?
mert engem még senki nem támadott meg soha ott.
volt már, hogy megijedtem, de támadni nem támadtak.
és utána is bátran mentem újra.
#82
2008. szep. 11. 19:47
Igen, belealvás...

Asztrálutazást inkább nem próbálok, fennáll a veszélye egy negatív energiatámadásnak... :-\
#81
2008. szep. 11. 19:17
És belealvás?? Vagy, hogy egyszerre fut vmi álom, és közben érzékeled a külvilágot???

Igazából, lehet hogy kéne külön gyakorolnod asztrálutazást, meg ezt is... asztrálon is van ,,mozgástér" ami érdekelhet... és ha fordítani szeretsz,akkor eléggé finom hozzá a lelked, hogy kipróbáld... 8)
Szabó Gergő webfejlesztő
X
Regisztrálj most és mégtöbb e-könyv lehet a tiéd!         REGISZTRÁLOK
0